Connect with us

Prémium cikkek

Hol maradtak a klasszisok? – Falcons FA-értékelő

A Falcons FA-kitekintőjében azt írtam, hogy egy kis mélyítés és 1-2 klasszis megszerzése után újra Super Bowl-esélyes lenne a csapat. Hát ez nem jött össze, nemhogy klasszis nem érkezett, de még erősödni sem nagyon sikerült.

 

 

A Falcons 25 millió dollár költőpénzzel rendelkezett a piac nyitása előtt, de ez is úgy jött össze, hogy a csapat kivágta a  rúgó Matt Bryantet (ő Giorgio Tavecchio és a 600 ezres fizuja miatt vált fölöslegessé)a CB Robert Alfordot és a DE Brooks Reedet. Továbbá megvált a veterán RT Ryan Schraedertől, akinek az elküldésével 6,45 milliót lehetett spórolni. Vállalható lépések voltak, de összességében nem sokat javítottak a cap-helyzeten.

 

Emiatt adta volna magát egy Vick Beasley-cut, amivel 12,8 milliót lehetett volna felszabadítani halott pénz nélkül. Hiába volt első körös 2015-ben és szerzett 15,5 sacket egy évvel később, négy év alatt csak 29,5 zsákolásnál jár és semmivel sem több, mint egy rotációs pass rusher specialista. Mohamed Sanun is el lehetett volna gondolkozni, hisz Calvin Ridley miatt elbírta volna a csapat az idén 7,65 milliót kereső WR3 hiányát, de sem ő, sem más kicsit is nagyobb nevű, de gyengébben teljesítő játékos nem távozott.

 

[quote]Így 31 millióból kellett gazdálkodni, amiből 15 millió dollárt azonnal elvitt Grady Jarrett franchise tage.[/quote]

 

A nagyobb nevű lejáró szerződésű játékosok közül – Andy Levitre (G), Ben Garland (G), Bruce Irvin (EDGE), Jon Condo (LS), Tevin Coleman (RB), Brain Poole (CB, RFA) – így senkire nem maradt pénz, szerény 15 millió dollárral pedig nyilván nem egyszerű bankot robbantani.

 

Érkezők/maradók

 

A Falcons kerete összességében még mindig nagyon jó, alig van lyuk a csapatban, bár az egyértelmű hiányposztokon túl azért az LB- és CB-sorra ráfért volna a mélyítés. Nem állíthatjuk, hogy bármit sikerült volna megoldani (dőlt betűvel a hiányposztokat jelöltem, simával a nem hiányposztra érkező mélyítéseket, vastagítottal pedig a megoldott hiányposztokat, illetve csak azokat a játékosokat értékeltem, akiknek legalább minimális esélyük van az 53-as rosterre).

 

  • Tackle: Ty Sambrailo, 3 év, 14,25 millió dollár – Értékelés: A

 

Az értékelés az ár/érték aránynak szól, de nem véletlenül keres harmadannyit, mint posztja legjobbjai. Cserének, beugrónak ideális, de nem vagyok meggyőzve arról, hogy teljes értékű kezdőként is megállja majd a helyét.

 

 

  • Guard: James Carpenter, 4 év, 21 millió dollár – Értékelés: B
  • Guard: Jamon Brown, 3 év, 18,75 millió dollár – Értékelés: B-

 

Brown egy fiatal, mindössze 26 éves guard, akiben még van fejlődési lehetőség, de összességében közepes játékos. Carpenternek voltak jobb évei, de ő már túl van a karrierje csúcsán, viszont egyértelműen mindketten kezdő szintű játékosok. A probléma ezzel csak az, hogy minek maradt a csapatban Fusco és Schweitzer, mert most négy guard is van a csapatban, egyikük sem kiemelkedő, miközben ezt a pénzt más posztokra is el lehetett volna költeni.

 

  • Tight end: Luke Stocker, 2 év, 5,5 millió dollár – Értékelés: C-
  • Tight end: Logan Paulsen, 1 év, 1,02 millió dollár – Értékelés: B-

 

A TE nem volt hiányposzt Atlantában, Austin Hooper mellé nem kell más, pláne nem két ember is. Paulsen még oké, ennél kevesebbért nem lehetett leigazolni, de Stocker már fölösleges pénzkidobásnak tűnik (vagy épp fordítva, mert Stocker meg jobb játékos Paulsennél).

 

  • Futó: Kenjon Barner, 1 év, 900 ezer dollár – Értékelés: C

 

Az RB sem hiányposzt, és bár Barner minimumért érkezett, Feeman és Smith mögé még harmadik számúként is fölöslegesnek érzem. Akkor már inkább a draft, ha már van kilenc pickje a csapatnak.

 

  • Elkapó: Justin Hardy, 1 év, 900 ezer dollár – Értékelés: B

 

Szintén nem volt szükség a poszt megerősítésére, legalábbis nem így. Hardy jó lehetne harmadik számú elkapónak, összességében oké, hogy megtartották, de pont miatta is lett volna célszerű kivágni Sanut.

 

  • EDGE: –

 

Beasley maradt, senki nem jött. A draftról fog erősíteni a Falcons, akár első körben is, de ez Beasley maradását akkor sem indokolja.

 

 

  • Defensive tackle: Grady Jarrett, 1 év, 15 millió dollár – Értékelés: A
  • Defensive tackle: –

 

Grady Jarett az egyik legjobb védője a Falconsnak, a megtartása prioritás. A hosszú távú szerződés még nem jött össze, de vélhetően nem lesz túl nagy gond, a poszt viszont még így is hiányos. Vagy veterán, vagy egy fiatal biztos fog érkezni a draft első két napján.

 

Értékelés

 

Nekem egyáltalán nem tetszik az, amit a Falcons eddig csinált. Megtartott olyan játékosokat (Beasley, Sanu, Fusco/Schweitzer), akiket nem kellett volna és igazolt olyanokat (Barner, Stocker/Paulsen, guardok), akikre úgy igazából nem volt szükség. Ha Sanu, Beasley és a két guard közül valaki repül, akkor máris 20-25 millió dollárja lett volna a csapatnak költekezni. Lehetett volna mélyíteni a safety és LB-posztokat, érkezhetett volna egy stabilan jó veterán pass rusher, vagy akár egy sztárvédőbe is lehetett volna invesztálni.

 

A csapat overall nem kötött rossz üzleteket, értéküknek megfelelően fizette meg a játékosokat, de ezzel a Falcons nem lett sem erősebb, mint tavaly, sem pedig a keret nem mélyült úgy, hogy elbírja a sztárok kiesését. Ez így elég kevés – Értékelés: D.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!