Connect with us

Prémium cikkek

Így néz ki minden idők legbrutálisabb szerződése

Russell Wilson nemrég megkapta a hőn áhított hosszabbítását, évi 35 millió dollár pedig jó eséllyel elég ahhoz, hogy a kedves neje ne akarjon minden áron New Yorkba költözni. Soha senki nem kapott még ennyi pénzt, bár összességében nem biztos, hogy Wilson jobban járt, mint Kirk Cousins.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Wilson eredeti szerződése 4 éves és 87,6 millió dolláros volt, vagyis éves szinten 21,9 millió dollárt keresett. Durva belegondolni, hogy négy évvel később már egy olyan papírt írt alá, ami 4 évre 140 millió dollárt fizet neki.

 

 

Wilson szerződéséből még egy év volt hátra, amit fent áthúzva jelöltem. Wilson 17 milliót keresett volna idén, a sapkából pedig 25,286 milliót foglalt volna el. Az új szerződése értelmében  a remek irányító 65 millió dollárt azonnal megkapott aláírási bónuszként, a 17 milliós alapfizetését pedig 5 millióra csökkentette, így nem nőtt jelentősen az idei cap hitje.

 

Jól látható, ahogy a 65 millió dollár szépen eloszlik a szerződés öt éve alatt (2019-ben azért van 21 millió a 13 millió helyett, mert a korábbi aláírási bónuszt – 6,2 millió + 2,086 millió – nem lehet semmissé tenni). Továbbá Wilson idei alapfizetése is teljesen garantált, vagyis a csapat egy év alatt letudta a szerződés összes, teljesen garantált részét (70 millió dollár).

 

Wilson szerződéséből további 37 millió dollár garantált sérülés esetére – ez a 2020-as és 2021-es alapfizetése. Amennyiben tehát az irányító úgy járna idén, mint szerencsétlen Alex Smith, akkor a csapat kénytelen lenne ezt az összeget kifizetni Wilsonnak akkor is, ha soha többet nem lép pályára. A fent említett két összeg egyébként az adott év Super Bowlja utáni 5. napon garantált lesz, bár ennek nem sok jelentősége van, a 2021-es szezon előtt úgy sem vágják ki Wilsont a rengeteg halott pénz miatt.

 

 

Jól látható, hogy az irányítót legközelebb két év múlva lehet úgy elküldeni, hogy azon spóroljon a csapat (zölddel jelöltem a spórolás mértékét). Ennél is érdekesebb, hogy Wilson fizetése az első évet leszámítva stabilan 30 millió fölött lesz, a kontraktus utolsó évében pedig közel 40 millió. Elképesztő, hová fajultak el az árak.

 

Wilson vagy Cousins?

 

Furcsa lehet elsőre, hogy miért Cousinsszal hasonlítom össze Wilson szerződését, nem pedig a 33,5 milliót kereső Aaron Rodgersszel. A válasz egyszerű: mert Rodgersszel mindig hosszú távú szerződést kötött a csapata, az irányító a szerződéskötés pillanatában is hat évre lett lekötve, ennyi idő alatt pedig csak egyszer érte el a cap-száma a 35 milliót. Ez a Packersnek jó, Rodgersnek már kevésbe, hisz jó ideig megint nem fog új szerződést kapni, már ha kap egyáltalán. És itt jön a képbe Kirk Cousins.

 

Cousins tavaly évi 28 millió dollárért írt alá a Vikingshoz, ami teljesen garantált volt. Ha összehasonlítjuk Wilsonnal, akkor így néz ki a dolog:

 

  • Első évben megkeresett pénz: Cousins – 27 millió dollár, Wilson – 70 millió dollár
  • Második évben megkeresett pénz: Cousins – 54,5 millió dollár, Wilson – 88 millió dollár
  • Harmadik évben megkeresett pénz: Cousins – 84 millió dollár, Wilson – 107 millió dollár

 

Wilson egyértelműen jobban járt, különösen az első éve brutális. Ugyanakkor a szerződése hátralévő részében már csak 50 milliót fog keresni. Nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, hogy Cousins következő szerződése is 30 millió fölött lesz, hacsak nem történik vele valami drasztikus, de azt sem tartom kizártnak, hogy két év múlva már évi 40-ért fog aláírni. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor ötéves távlatban Cousins pont ugyanott lesz, ahol Wilson, ami azért elég meredek, mindezt pusztán azért, mert később kötött új szerződést.

 

 

Ne legyünk meglepve, ha pár éven belül az irányítók csak két-három éves szerződéseket lesznek hajlandóak aláírni, mert pénzügyileg sokkal jobban járnak így (lásd Cousins). Ráadásul ezek az összegek csak még jobban elszállhatnak az új kollektív szerződés miatt. Az 5-6 éves szerződések kora lassan lejár.

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!