Connect with us

Hír

Jövő héten megtalálhatja a Giants Eli Manning örökösét

Jövő hét csütörtökön éjjel kezdődik a draft – ahogy már talán mindannyian tudjátok -, a Giants körül pedig a legnagyobb kérdés, hogy fognak-e, és ha igen hol fognak irányítót választani a játékosbörzén. A jelenlegi kezdő Eli Manning úgy véli, hogy meg fogja találni az örökösét a csapat a jövő hét folyamán. Arra mondjuk nem tért ki, hogy ezt az első körben a 6., vagy a 17. pickkel, esetleg későbbi körökben teszi majd meg a Giants – vagy esetleg cserél Rosenért.

Igen, szerintem a Giants szerezni fog egy fiatal irányítót, ez pedig érthető. Ettől még nekem ugyanúgy végeznem kell a munkám, ami szerintem az, hogy irányítót játsszak és meccseket nyerjek. Úgyhogy ezt fogom tenni.

Manning már 38 éves, és szerződése utolsó évébe lép, a Giantsnél pedig készülhetnek az utánpótlására. Ezért volt (vagy még lesz) náluk viziten Dwayne Haskins, Kyler Murray, Drew Lock, Daniel Jones vagy épp Will Grier is. Azonban azt is kiemelték a csapatnál, hogy csak akkor fognak irányítót draftolni, ha megfelelően jóra értékelték őt az adott választási joghoz mérten.

 

Megjelent az FK! Magazin, ha még nem tetted, akkor csekkold! 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!