Connect with us

Hír

McNabb: Wentznek bizonyítania kell, különben újra QB-t kell draftolnia az Eaglesnek

Az Eagles egy éve Super Bowlt nyert, most pedig a divisional körig jutott, azonban nincs már a csapatnál az a játékos, aki mindkét alkalommal a rájátszásban kivezette a csapatot a pályára. A csapat all-int mondott Carson Wentzre, a fiatal irányító vállán pedig nagy a nyomás emiatt. Az Eagles korábbi irányítója, Donovan McNabb kritikusnak ítéli meg a következő két évet.

Szerintem a következő két évben tovább kell jutnia a rájátszás második köréből (tehát NFC-döntőbe kell jutnia). Amit Nick Foles véghezvitt a csapattal megmutatja, hogy sikeresen be lehet szállni ebbe az offense-be. Wentz nem volt egészséges. Számomra nem bizonyított a sérülése előtti éven kívül, hogy MVP-jelölt. Újra abba a formába kell kerülnie.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ha a következő 2-3 évben nem tud túljutni a playoff második körén, akkor új irányító draftolásán kell gondolkodniuk, mert nem bízhatnak a tartósságában. Nagyon fontos ebben a ligában, hogy egészséges tudj maradni. A csapat csak addig jut, ameddig az irányítója elviszi. Nagyon sokat fektettek Wentzbe és bizonyítania kell a következő két évben.

A sérülések nyilvánvalóan aggasztóak lehetnek Wentz kapcsán, a tehetsége kapcsán viszont nem lehet sok kérdőjel az MVP-jelölt szezonjából kiindulva. Az Eagles jobb oldali tackle-je, Lane Johnson egyébként úgy reagált McNabb nyilatkozatára, hogy egy kígyónak nevezte, és azt mondta, nem csoda, hogy senki nem tiszteli, ha visszatér Philadelphiába.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!