Connect with us

Hír

Mi történt Rodgers és McCarthy közt, mi vezetett idáig a Packersnél?

Elég hosszú, alapos tényfeltáró cikket közölt Tyler Dunn a Bleacher Reportnál, amiben nagyon sok mindenre kitér a Green Bay Packers kapcsán. Megtudhatjuk belőle, hogy hogyan is zajlott a szappanopera Mike McCarthy és Aaron Rodgers között és betekintést nyerhetünk  a színfalak mögé.

Természetesen többször is szó van arról, amit már korábban is lehetett tudni: Rodgers nem egy könnyű eset, McCarthy pedig nem a legnagyobb koponya. Kettejük viszonya pedig már a kezdetek előtt igazából lehetetlenné tette az együttműködést. Rodgers ugyanis elég haragtartó ember és élete egyik legmegalázóbb pár órája a draft estéjén volt, ahol McCarthy támadókoordinátorként Alex Smitht választotta helyette 1/1-re, majd A-Rodnak négy és fél órán át kellett ücsörögnie a green roomban, mire kiválasztotta a Packers. Ezt pedig Rodgers sosem felejtette el, és ez alapjaiban mérgezte meg a kapcsolatukat.

De még amikor jól is mentek a dolgok a csapatnál, Rodgers akkor is ki volt akadva McCarthyra. Többször mondta csapattársainak, hogy az edző rossz játékot, rossz felállást hívott és fogalma sincs, mit csinál. Olyan játékokat hívott, amik az edzéseken 50-ből egyszer sikerültek. Az irányító a legalacsonyabb futball IQ-val rendelkező edzőnek hívta McCarthyt. Rodgers nem tisztelte főedzőjét, mert úgy érezte, nem olyan okos, mint ő maga.

Szó esik a cikkben arról is, hogy Rodgersnek megvolt a szabadsága áthívni a játékokat, és még ha néha be is jöttek olyan játékok, amiket ott rajzolt fel a huddle-ben, sokszor a visszájára sült el a dolog. Állítólag Rodgers nagyjából a behívott játékok harmadát változtatta meg. Viszont McCarthy nem változtatott a játékát és a route-okon, így egy idő után mindenki tudta, ki mit fog futni – az ellenfél játékosai is.

Olyan történet is előkerült, hogy állítólag előfordult, hogy McCarthy nem jelent meg egy megbeszélésen és mint kiderült, saját irodájában masszíroztatott, ami eléggé kicsapta a biztosítékot a játékosoknál, hiszen neki kellett volna felkészítenie őket – és nem egy asszisztensnek -, így pedig ha nem jól sikerült valami, akkor nem igazán érezték jogosnak, ha McCarthy kérdőre vonta őket utána.

Az edző és irányító közt több meg nem beszélt konfliktus volt – Rodgers nem épp az a beszédes típus, ha ilyesmiről van szó. Például ARod nagyon szerette korábbi irányítóedzőjét, Alex Van Peltet, aki kihívások elé állította a QB-t, McCarthy azonban veszélyeztetve érezte állását, így kirúgta a pozíciós edzőt. És ez persze csak a jéghegy csúcsa…

Elég sok mindenről szó van még a linkelt cikkben, így akit érdekel a téma, még többet olvashat a Bleacher Report oldalán. 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!