Connect with us

Draft

Noah Fant

Idén kifejezetten jól néz ki a tight end class, az Iowa egyetem pedig akár két elsőkörös játékost is adhat a ligának. Közülök most az atletikusabb Noah Fant lesz terítéken.

Sebesség – Nehéz lenne mással kezdeni Fant bemutatását. Posztjához képest elit sebességgel rendelkezik, a Combine-on is várhatóan 4.5 közelében lesz. A man-to-man covert folyamatosan képes volt leküzdeni és leválni emberéről, sőt ez akkor sem okozott neki problémát, ha éppen nem robbant bele az útvonal váltásokba pl corner route-oknál. Linebackert ráállítani egyszerűen balgaság, biztos, hogy ott hagyja majd emberét. Az egyetlen kérdőjel, hogy az NFL keményebb DB-jei ellen mennyire ragad a LOS-on.

YAC – Nyilvánvalóan az előző képességéből fakad, hogy nem csak elkapás előtt, de az elkapás utáni pillanatokban is veszélyes. Semmiféleképpen sem mondanám kreatívnak és az esetek többségében már az első kontakt után lemegy, de a rövid yardokat képes megnyújtani sebességének hála és a rossz szögből érkező védőket ott tudja hagyni.

Labdaérzék – Nem feltétlenül az srác, aki kiugrik a tömegből majd lehúzza a lehetetlent, de egyértelműen kitűnően érzi, hova érkezik a labda, főleg mély útvonalaknál, váll mögé érkező passzoknál. Hozzá kell azért tennem, hogy természetesen, ha kell, akkor a tömegben is képes elkapni a labdát, de sokkal inkább mélységi célpont. Nagy pozitívum, hogy a kezeivel szeretné elkapni a labdát és nem a testével, amikor pedig már megkaparintotta azt azonnal eldugja a védők elől, innen is eredeztethető, hogy kevés elejtett labdája volt. Remek egyensúlyának és testkontrolljának köszönhetően a nehezebb labdákat is elkapja, és nem lesz gond vele, ha pálya szélén kell a lábait bent tartani.

Útvonalak – Talán itt leszek egy kicsit szkeptikusabb vele kapcsolatban, ugyanis sokan odavannak érte ezen aspektus szerint is, én viszont nem vagyok meggyőzve. Habár konstansan üresre játssza magát, ez nem technikás route-oknak, sokkal inkább atletikusságának köszönhető. A jövőben ez önmagában nem lesz elegendő, muszáj lesz több figyelmet fordítania útvonalaira, irányváltásoknál pedig mélyebbre kell engednie csípőjét és azonnal kirobbani. Mindezek ellenére tény és való, hogy egy elég széles útvonal fát futtattak vele, így azért nem fog meglepődni az edzőtáborban, illetve sikeresen boldogult azon ritka alkalmakkor, mikor press covert használtak ellene.

Sokoldalúság – Elkapóként nincsenek limitjei. Ha kell megkerül, átugrik vagy keresztül fut rajtad. Sosem lazsál, mikor látja, hogy jön a védő beleáll keményen, és blokkolóként is aktív. A pálya minden szegletén megtalálható: volt slotban és szélen is, in-line pozícióból is gyakran indult, sőt a backfieldre is rakták már, hogy motion után kapja meg a labdát lendületből.

Blokkolás – Fant jellemzése röviden mindig így néznek ki: atletikus és gyors elkapó, de nem tud blokkolni. Én ezzel is vitatkoznék egy picit, ugyanis sokkal jobb blokkoló, mint amilyennek beállítják. Technikailag van hova fejlődnie, de kezeivel rendre megnyeri az első kontaktot és az ellenfél mellkasát célozza velük. Alkalmanként ugyan arrébb tolják vagy „leesik” a blokkról, de lábaival mindig próbál kompenzálni és extra időt nyerni. Nem igazán fejezi be blokkjait, de küzd, hogy végig emberével maradjon. Természetesen Hockenson mellett nem kérték, hogy sokat blokkoljon, főleg nem passz szituációknál, de koránt sincs elveszve.

Összegezve: A mai pass happy NFL-ben Fant igazi gyémánt, akire már első naptól kezdve oda kell figyelni. Ha a route-jaira kissé nagyobb figyelmet szentel és lábmunkáján javít, a határ a csillagos ég. Tradicionális TE sosem lesz belőle, de ezzel a csapatok is tisztában vannak és láthatjuk, hogy mire képes, ha van mellette egy jóval komplettebb társ.

Önjelölt scoutoknak ajánlom a 2017-es Ohio State elleni meccset, mint az egyik legjobb teljesítménye, illetve a 2017-es Penn State meccset, ahol azért sikerült a védelemnek limitálnia.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!