Connect with us

Magyar foci

Rekord-mezőnygóllal a a Wolves nyerte a tavalyi döntő visszavágóját

A Budapest Wolves nyerte a tavalyi HFL-döntő visszavágóját a Miskolc Steelers ellenében 16-14 arányban. A mérkőzésen Ben Lyons megdöntötte a hazai amerikai foci pályákon látott leghosszabb értékesített mezőnygól rekordját, miután bevágta a pózák közé 55 yardról a tojáslabdát.

 

Grafika: Hungarian Football

Az első félidő nem volt pontgazdag, hiszen 6-0 állt a félidőben az eredményjelzőn Lyons két field goalja után. A Wolves támadásai akadoztak, de még mindig jobban működtek, mint a Steelers offense, ahol a Vasyl Jordan sérülése miatt irányító Jeremy Dixon nem mutatott sokat, a kevés passza sem ült, és a megiramodásai sem voltak eredményesek.

A második félidőre beállt a Steelers vezetőedzője és védelmének motorja, Meechie Eaton is, aki 9-0-nál gyorsan szerzett egy interceptiont, amit majdnem vissza is hordott TD-re. Sokat nem kellett várni az első idei Steelers-pontokra, Andre Whyte futott be a célterületre, majd Dixon futotta meg a kétpontost, így 9-8-nál ismét nyitott lett a találkozó.

Jött a Wolves, és a sérüléssel bajlódó Elek Ádám elkapott TD-jével (és az extrával) 8 pontosra növelte a farkasok előnyét. A Steelersnek volt még ideje és nagyon gyorsan végig is ment a pályán, miután Dixon felhajított labdáját Whyte húzta be, majd meg sem állt a TD-ig. 16-14, jöhetett a kétpontos, amivel hosszabbításra lehetett volna menteni a meccset, ez viszont nem jött össze. Utolsó mentsvárként Sviatkó Gábor onside kickje elég jól sikerült, de végül senki nem kapta el a labdát, a Wolves pedig megnyerte a meccset!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!