Connect with us

Draft

Nem lehet mindent megerősíteni – Panthers draftértékelő

Sok helyen ráfért a vérfrissítés a Panthersre, az első körök pedig úgy alakultak, hogy nem csak a needeket tudták kielégíteni, de nagyjából a legjobb játékosok mellett kötöttek ki. A csapat ezzel még koránt sincs kész, de a legfontosabb lyukak egy részére találtak ellenszert.

 

 

Az első kör meglepetés pickjeinek hála az edge rusherek csúsztak lefele, a Panthers pedig csak erre várt. Azt lehetett sejteni, hogy amennyiben a legjobb öt passzsiettetőből valaki lecsúszik hozzájuk, akkor nem lesznek restek kiválasztani, és ez így is történt. Amikor sorra kerültek még Sweat és Burns is a sorsára várt, a csapat pedig a kevésbé kockázatos játékos, Brian Burns mellett döntött. Sweat és Burns is rendkívüli atléta, aki még nem teljesesen kiforrott, technikás játékos, de Burns neve mellett nem lebegett egészségügyi red flag, így abszolút érthető a döntés.

 

Leginkább 3-4-es outside linebackerként képzelhető el és nagyon valószínű, hogy a Panthers többet fog ebben a formációban felállni a következő évben. Az offseason során érkezett Bruce Irvin, de Mario Addisonnal kiegészülve, így is elég vékony és nagyon közepes képességű sort alkottak volna. Burns nem csak lendületet adhat az egységnek, hanem abszolút vezére is lehet. Az egyetlen aggály vele kapcsolatban, hogy kicsit alulméretezettnek tűnik. A Combine-on 112 kg-ot a Pro Day-én 109 kg-ot mértek nála. Ellenben coverage-ben sokkal nagyobb nyugodtsággal lehet küldeni, mint a pass rusherek többségét. Needre is jött, az egyik legjobb elérhető játékos is volt, abszolút csillagos ötös.

 

A második körben aztán talán még nagyobb hiányposztra érkezett játékos. Greg Little, az Ole Miss támadófalembere lett a választás. A támadófal problémája kisebb jó időszakokat leszámítva régóta megoldatlan a csapatnál, így nem csoda, hogy sokat invesztálnak ebbe a csapatrészbe. Még a free agency alatt érkezett Matt Paradis center posztra, valamint a sérülékeny, de klasszis teljesítményre képes Daryl Williams is maradt a csapatnál, így hirtelen nem csak minőségileg erősödött a gárda, de lett egy kis mélysége is. Little egy nagydarab, izmos offensive tackle, akinek várhatóan meg kell küzdeni-e a kezdőbe kerülésért, de legalább nem lesz megvágva a gárda, ha sérülések sújtják a csapatot. Szintén csak dicsérni lehet a picket, mert ha nem is instant kezdő játékost szereztek, a támadófal megfelelő mélysége fontos szempont volt a csapatnál.

 

 

Két ilyen profi és átgondolt pick után kicsit belefért, hogy a harmadik kört a kísérletezgetésre szánják. Egy irányító, Will Grier érkezett, akinek két feladat képzelhető el. Egyrészt egy megbízható csere lehet Newton mögött, amire nagy szükség volt, mert Cam egyre több nyavalyával küzd, másrészt hosszú távú projektnek is felfogható, ha Newtonnal nem sikerül szintet lépni a következő két-három évben, vagy teljesen belerokkan a játékba. Bármelyik forgatókönyv is valósul meg, ez a pick egy kicsit fura nekem. Egy minőségi második számú irányítóra nem áldozok harmadik kört, inkább megoldom egy veteránnal, ugyanakkor Grier nem feltétlenül olyan prospect, akire nagy magabiztossággal áldoznék egy Newton utáni korszakot. A legtöbb szakértőnél közvetlenül a top4 irányító mögött következett a classban, de bizonyos sémákba illeszthető csak és nem biztos, hogy a csapatnak a post Newton érában is majd ezt kellene követnie.

Az utolsó nap első pickje megint csak a mélyítésről szólt, mert a várva várt secondary pick helyett egy újabb pass rusher érkezett. Christian Miller már jó értéken volt a negyedik körben, Alabama termékként pedig a technikáját sem érheti kritika. Burnshöz hasonlítható kezdő szintet kár már itt várni, de ahogy említettem a pass rush szekcióra ráfér mindennemű bővítés.

 

A következő választás Jordan Scarlett, aki McCaffrey tehermentesítésére érkezhet futó posztra, de ő az első igazán fejvakarós választás. Scarlett nem rendelkezik jó térlátással, a lateral mozgása is hagy kívánnivalót maga után, valamint elkapásoknál is használhatatlan. McCaffrey szöges ellentéte, aki a tackle-ök közt lehet egy buldózer. Továbbra is corner vagy safety picket vártam volna, és a játékos sem tetszik.

 

Az utolsó két körben aztán további mélyítést kapott a támadófal Dennis Daley személyében, valamint a fiatal elkapó brigád is Terry Godwin kiválasztásával. Mindketten a rotációs helyekért fognak küzdeni. Godwin ráadásul igen erős kompetenciával fog harcolni majd a slotért, így nem vagyok benne biztos, hogy látjuk majd a profik között.

 

Összességében szép draft a Pantherstől, az egyetlen hiányérzetem a secondary teljes elhanyagolásával van, ami a Saints, Buccaneers, Falcons csoportjában egy kicsit botorság. Maguk a pickek jók és tudom, hogy nem lehet minden hiányposztot feltölteni, de legalább a harmadik-negyedik körben érkezhetett volna a telített corner-safety classból valaki. B+.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!