Connect with us

Hír

Ryan Switzer tavaly majdnem felhagyott a focival

Ryan Switzert tavaly kétszer is elcserélték, előbb a Cowboysból Oaklandbe, majd mielőtt pályára léphetett volna a Raidersben, tovább Pittsburghbe két héttel a szezonrajt előtt. Ezen a ponton elgondolkodott azon, hogy abbahagyja a futballt. Azonban jött Mike Tomlin és minden megváltozott.

Három nappal később játszottunk a Brownsszal, ő pedig odajött hozzá és azt mondta, hogy szedjem össze magam, mert sokat fogok játszani. Előtte azt hittem, hogy csak azért jöttem, hogy visszahordjak pár rúgást és igazából már nem érdeklek senkit.

Meglepődtem ezen a kijelentésen, őt nem érdekelte, hogy honnan jöttem és ki mit gondolt rólam, egyből az első héten berakott a Browns ellen (hét támadósnapre), mert megbízott bennem. Én mindig is olyan voltam, hogy ha valaki kimutatja, hogy bízik bennem, akkor átfutok egy falon is érte.

A két trade elég rosszul érintette Switzert, mert elmondása szerint nem volt még olyan, hogy valaki ne akarta volna őt. Nem ment még keresztül azon, hogy egy csapat azt mondta volna neki, hogy nincs szüksége rá. Ez pedig negatívan hatott az önbizalmára, ráadásul úgy érezte, a feleségét is cserben hagyja, hiszen kétszer is költözniük kellett fél éven belül.

Nagyon rosszul éreztem magam. Azt mondtam neki, hogy már nem éri meg, hogy így érezzem magam.

Tomlin volt tehát az, aki miatt meggondolta magát Switzer, ráadásul nem is zárt rossz évet kiegészítő emberként. Antonio Brown távozásával pedig idén akár több szerep is juthat neki a slotban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!