Connect with us

Hír

A táborra rendben lesz Jason Verrett, és ez nagy dolog

Jason Verrett optimistán várja az elkövetkező hónapokat, szerinte minden rendben lesz vele a 49ers edzőtáboráig. Nagy dolog ez egy olyan játékostól, aki eddigi karrierje során 25 meccsen játszott öt év alatt, és 55 meccset kihagyott sérülések miatt.

 

 

Verrett egészségesen egy Pro Bowler kaliberű játékos, nem véletlenül volt 2014-ben első körös. Az elmúlt három évben viszont csak öt meccsen játszott és soha nem tudott még pályán lenni egy teljes szezonon keresztül. Újoncként többek között egy vállsérülés miatt került IR-re, 2015-ben a lábával voltak gondok, egy évvel később elszakította az ACL-ét, 2017-ben a térdét kellett megműteni, tavaly pedig az Achillese szakadt el.

 

Nem véletlenül kötött csak egy egyéves, 3 millió dolláros szerződést vele a 49ers, a tehetsége a kórtörténete fényében ennél nagyobb kockázatot nem ért meg.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!