Connect with us

Hír

DeAndre Hopkins durva sérüléseket bírt ki tavaly, így is All-Pro lett

A 2018-as esztendő nagyon kemény volt DeAndre Hopkins számára. A Texans ugyan bejutott a playoffba, az elkapó viszont természetesen tovább szeretett volna menetelni. Azonban nem csak érzelmileg, hanem fizikailag is borzasztóan nehéz dolga volt, több sérüléssel együtt játszotta végig a szezont.

Hopkins nem hagyott ki egy meccset sem, lehúzott 115 passzt 1572 yardért és 11 TD-ért, amiért All-Prónak is választották.

A tavalyi év kemény volt, és nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is. Ez volt életem legtöbb sérüléssel eltelt éve, mióta focizom. Több komoly sérüléssel is bajlódtam, amivel a legtöbben kiülték volna a meccseket. De jó csapatunk volt, amelyiknek szüksége volt rám, és meg sem fordult a fejemben, hogy ne játszak, hacsak az orvosok azt nem mondták volna, hogy nem lehet.

Hopkins a rájátszásban a Colts ellen óriási fájdalmakban volt, elmondása szerint kvázi egy jó karral lépett pályára, szalagok váltak le teljesen a csontjáról a vállában. Mind a 71 snapen fent volt, habár csak 5 elkapást jegyzett 37 yardért.

Hopkins karrierjében mindössze egy meccset hagyott ki. Idén rehabilitáción töltötte a holtszezon jelentős részét, de az edzőtáborra állítólag rendben lesz.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!