Connect with us

Minden ami NFL

All-Peak – Offense

Miután megnéztük, milyen a legjobb fiatalokból és vénekből álló csapat, most összeraktuk a legjobb keretet, amit a pályájuk csúcsán lévő, azaz 25-30 év között játékosokból áll. A keretbe csak azok kerülhettek be, akik a szezon kezdetéig betöltötték a 25. életévüket, de még 30 alatt vannak.

 

 

QB: Andrew Luck, Indianapolis Colts

 

Óriási szerencsém volt Luckkal, aki csak szeptember 12-én lesz 30 éves, így még pont befért a csapatba. Tavaly 4500+ yard volt a mérlege 39 TD-vel és 15 INT-vel, mindezt úgy, hogy sokáig kérdéses volt, játszhat-e még valaha egyáltalán. Jövőre még ennél is jobb lehet, egyértelműen a legnagyobb szintjéhez közelít. A cseresor is rendben van, backupként talán Wentz is kibír egy teljes szezont, de nem volt nagy konkurenciája (Jimmy Garoppolo és Mitch Trubisky jöhetett volna még szóba, de egyikük sem az a szint).

 

Csere: Carson Wentz, Philadelphia Eagles

 

RB: Le’Veon Bell, New York Jets

 

Bell kiült egy teljes szezont, de ettől aligha lett rosszabb játékos, egészségesen pedig minimum top 3-as volt, de sokak szerint egyenesen a legjobb. A második sor is jól néz ki, David Johnson egy kevésbé borzalmas offense-ben MVP-szinten képes játszani. Csak meg ne sérüljenek: a liga legjobbjai még 25 év alattiak, és bár Todd Gurley egészségesen nem rossz, de a degeneratív térdével nem kockáztatnék vele.

 

Csere: David Johnson, Arizona Cardinals

 

WR: Odell Beckham, Cleveland Browns, DeAndre Hopkins, Houston Texans és Michael Thomas, New Orleans Saints

 

A fiatalok között nem igazán vannak top elkapók, nem úgy a 30 fölöttiek között. Azonban talán még az sem fogható ehhez a bagázshoz: Hopkins és Thomas sokak szerint a liga két legjobb elkapója jelenleg, Odell Beckham pedig a legjobban kereső, és nem ok nélkül. Hárman együtt 4000 yardot és 26 TD-t tettek a közösbe úgy, hogy Beckham még sérült is volt. A cseresor is félelmetes, hisz Evans vagy Adams csak a padra fért fel, Amari Cooper, Steffon Diggs, Brandin Cooks vagy Keenan Allen pedig még oda sem.

 

 

Csere: Mike Evans, Tampa Bay Buccaneers, Davante Adams, Green Bay Packers és Adam Thielen, Minnesota Vikings

 

TE: Travis Kelce, Kansas City Chiefs

 

A liga legjobbjai ebben a korosztályban vannak. Mindketten All-Pro szinten nyomták tavaly, mindketten megdöntötték a legtöbb elkapott yard TE-rekordját, mindketten tökéletesen megállíthatatlan. Én Kelce játékát jobban szeretem, de a kvalitásokat illetően nem nagyon van különbség.

 

Csere: George Kittle, San Francisco 49ers

 

OT: David Bakhtiari, Green Bay Packers és Lane Johnson, Philadelphia Eagles

 

Bakhtiari az elmúlt években top 3-as volt, és a legjobban blokkoló tackle, míg Lane Johnson talán a legjobb RT a ligában. A cseresor is félelmetes, Armstead elit egészségesen, Rob Havenstein pedig a Rams megállíthatatlan támadófalának egyik oszlopa. Olyan jó a felhozatal, hogy Taylor Lewan vay Tyron Smith be sem fért.

 

Csere: Terron Armstead, New Orleans Saints és Rob Havenstein, Los Angeles Rams

 

 

G: David DeCastro, Pittsburgh Steelers és Zack Martin, Dallas Cowboys

 

DeCastro és Martin félelmetes játékosok, a top 5 egyáltalán nem túlzás velük kapcsolatban, ketten 1200 passzblokkoló snapen mindössze 40 nyomást engedtek tavaly. Passz- és futásblokkolásban is kiemelkedőek, cserének pedig ott van a Zeitler-Mason páros, akik ketten együtt 27 nyomást engedélyeztek csak, kiugróan jó évük volt (ha ezt a szintet tartani tudják, jövőre talán nem csak cserék lesznek).

 

 

Csere: Kevin Zeitler, New York Giants és Shaq Mason, New England Patriots

 

 

C: Matt Paradis, Carolina Panthers

 

A támadófal közepe nem olyan mély és félelmetes, mint a többi rész, de ha Matt Paradis a legrosszabb játékosod, akkor nagy baj nem lehet. Tavaly sérüléssel bajlódott, remélhetőleg ez nem jelent nála majd visszaesést, de ha igen, akkor sincs probléma: az a JC Tretter ugrik be helyette, aki 2018-ban csak 14 nyomást engedett.

 

Csere: JC Tretter, Cleveland Browns

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!