Connect with us

Érdekességek

Borzalmasan draftol a Redskins Bruce Allen alatt

A Washington Redskins vezetéséről tudjuk, hogy nem épp ez a legjobban működő dolog az NFL-ben. Most Warren Sharp rakott össze egy összeállítást arról, hogy Bruce Allen irányítása alatt mennyire borzasztóan draftolt a csapat.

Bruce Allen 2010-ben került a Redskinshez, azóta general managerként és a csapat elnökeként dolgozik a fővárosban, és ugyan nem teljesen volt tiszta minden évben, hogy ki milyen arányban szól bele a draft alatt a döntésekbe, az egyértelmű, hogy neki nagy hatalma volt és van a csapat pickjei felett. Az alábbi táblázatból pedig nagyon jól látszik, hogy nem a legjobb dolog, hogy ő a főnök.

A táblázat azt mutatja, hogy a draftoltak közül kik kaptak új szerződést a csapatnál, ezzel mutatva, hogy beváltak-e vagy sem. Az 54 draftolt játékosból mindössze 7 kapott új szerződést a Redskinsnél, és mindössze egy (Chris Thompson) kapott több új szerződést is a gárdánál. Az 54 draftolt játékosból pedig 34-en nem hogy a csapatnál nincsenek, de már a ligában sem. Persze 6-7. körös játékosoktól nem is kell sokat várni, de ők csak körülbelül a felét teszik ki ennek a számnak. Ráadásul a draftolatlanok közt sem talált gyémántot Allen, mindössze Quinton Dunbar kapott második szerződést a csapattól.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!