Connect with us

Hír

Két durva sérüléssel és egy új igazolással indult a Falcons edzőtábora

A Falcons tavalyi éve nagyon rosszul alakult sérüléseket tekintve, és már most, az edzőtábor első napján előjött ugyanez a probléma. Szerencséjükre nem a legnagyobb nevű játékosok estek ki, a csapatnál pedig csak remélhetik, hogy nem nyúlik át erre a szezonra is a sérüléshullám.

A safety JJ Wilcoxnak elszakadt a keresztszalag a térdében, így ki kell hagynia a teljes szezont. A védőfalember Michael Bennettnek pedig a bokája tört el, szintén hosszú időre kidőlt. Wilcox tavaly a Jetsnél és a Coltsnál is megfordult, a Falcons a holtszezonban csapott le rá, és az egyik cseresafety posztért küzdött. Bennett tavaly októberben került a Falconshoz, két meccsen lépett pályára és kapott egy új szerződést az idei évre is.

A rossz hírek mellé azért társul egy jó is, a Falcons ugyanis leigazolta a védőfalember Alan Bailey-t két évre $10,5 millióért, amiből $3,5 millió garantált. Bailey 2011-ben került a ligába, a Chiefs választotta ki a harmadik körben, egész eddigi karrierjét Kansas Cityben töltötte. Az utóbbi 5 szezon nagy részében kezdőként lépett pályára, tavaly 38 tackle-t, 6 sacket és 2 kierőszakolt fumble-t jegyzett az alapszakaszban, az AFC-döntőben pedig 5 tackle került a neve mellé.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!