Connect with us

Fantasy

Fantasy: Top28 WR

f361cd87ab72a34cdcfa7453b20d3e0d_crop_exact

Az elkapók szerepe a fantasyban hatalmas. Általában a legjobb futók után a legjobb elkapókat szokás kiválasztani, mivel ők kecsegtetnek a legtöbb szerzett ponttal. Hagyományos ligáinkban kettő elkapó poszttal és egy flex hellyel (futó és elkapó is lehet, egyes helyeken még tight end is) indulunk, ezért a szerintünk legjobb 28 elkapót kínáljuk most elétek, hogy bőven legyen választási lehetőségetek. Hajtás után láthatjátok, hogy véleményünk szerint melyik elkapót érdemes először kihúzni idén és kik követik őt. Minden esetben jelzem az ajánlott kört, amikor érdemes kiválasztani és azt, hogy hányadik helyen célszerű lecsapni az adott játékosra.

 

1. Antonio Brown

Az első a listán vitán felül Antonio Brown. A Steelers elkapója tavaly is a legjobb elkapónak bizonyult a fantasy világában és a valóságban is, nincs semmi okunk feltételezni, hogy ez idén máshogy alakul. Érkezett ugyan újonc WR a csapatba, de Brown snapszámai nem fognak csökkenni.

Ajánlott draftpozició: Round 1 (Overall: 7-8)

2. Dez Bryant

Dez Bryant megkapta hőn áhított új szerződését és ennek szellemében elvárható, hogy megfelelő teljesítménnyel honorálja is azt. A Dallas támadójátéka Murray távozásával vélhetőleg a passzjáték felé orientálódik és ennek Bryant és tulajai lesznek a kedvezményezettjei.

Ajánlott draftpozició: Round 1 (Overall 9-10)

3. Jordy Nelson

Nelson teljesítményéről már sokan sokszor elmondták, hogy az egyik legalulértékeltebb elkapó. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy fehér a liga jelenkori legjobb irányítója dobál neki. Statisztikái önmagukért beszélnek és 2015-ben is a legjobbak között kell említeni. Ahol Rodgers dobál, ott az elkapóknál mindig jó számokra kell számítani, valamint a Green Bay offense egész biztosan sok pontot tesz be a közösbe.

Ajánlott draftpozició Round 1-2 (Overall: 12-13)

4. Calvin Johnson

Johnson teljesítményét sokan bustként élték meg és tulajdonosaik biztos idegesek is voltak rá a szolidabb számok miatt. 2015-ben azonban várhatóan visszatér korábbi formájához és ha a sérülések is úgy akarják, újra a legjobb lehet. A detroiti futójáték továbbra se tartozik a liga élmezőnyébe, így a levegőben jó számok várhatóak a Lions WR-jeitől.

Ajánlott draftpozició: Round 2 (Overall:16-17)

Visszatalál-e régi önmagához?

5. Demaryius Thomas

Thomas szintén új szerződéssel és remélhetőleg ezért új lendülettel veti bele magát a szezonba. Az mindenképp mellette szól, hogy Julius távozásával többször lesz Manning célpontja, de Kubiak új támadórendszere kétessé teszi a passzjáték túlzott erőltetését, ezért előrébb nem ruháznék be a draftolására.

Ajánlott draftpozició: Round 2 (Overall 16-17)

6. Julio Jones

Az atlantai futójáték nem igazán akar erősödni, ezért Jones a következő szezonban is sok labdával fog találkozni. Kvalitásai gyengülését nincs okunk vitatni, így továbbra is a top elkapók tagja.

Ajánlott draftpozició: Round 2 (Overall 18-19)

7. T.Y. Hilton

Hilton tavaly talán kisebb meglepetésre hozott nagyszerű számokat és vált ezzel a fantasy szerelmeseinek kedvelt játékosává. 2015-ben már semmi meglepő nincs abban, hogy a legjobbak közt emlegetjük. Az irányítója neki az egyik legkiválóbb a ligában, mindig várható tőle egy-egy hosszú játék. Egyedül az szólhatna ellene, hogy a Colts első körben draftolt elkapót, de nem hiszem, hogy ennek Hilton lesz a kárvallottja.

Ajánlott draftpozició: Round 2 (Overall:22-23)

8. A.J. Green

Kicsit félve helyeztem ide Greent, de ez a félelem nem neki, hanem sokkal inkább Daltonnak szól. Nem igazán bízok a vörös hajú irányítóban és ugyebár QB hiányában nincs, aki tömje labdákkal Greent. Elhessegetve a rossz hangokat azonban láthatjuk, hogy Green mellett nincs igazán nagyon jó célpont a Bengalsban, így ha Dalton nem ijed meg saját árnyékától, akkor Green számai nem hoznak túlzott visszaesést.

Ajánlott draftpozició: Round 2 (Overall 24-25)

9. Alshon Jeffery

Marshall távozásával Jeffery teljesen kristálytiszta WR1 lett. A számokat már tavaly is hozta, így nincs okunk bizonytalankodni benne, hogy jövőre is jól fog termelni. Igaz, hogy White személyében egy igazi kihívót kapott, de az újoncnak még fejlődni kell és szoknia az NFL ritmusát mire igazán kompetens lehet.

Ajánlott draftpozició: Round 2-3 (Overall 24-25)

10. Odell Beckham Jr.

Beckham sokak listáján előrébb szerepel, mint a 10. elkapó pozíciója. Én azonban – ahogy későbbi cikkeinkből kiderül – visszaesést várok a fiatal játékostól. Cruz várható visszatérése (még ha ez nem is az első héten lesz), a Giants offensive line-jának sejthető szenvedése és az, hogy az ellenfelek alaposabban fel fognak készülni a fiatal játékosból mind azt engedik vizionálni, hogy első évéhez képest visszafogott statisztikákat fog produkálni.

Ajánlott draftpozicoó: Round 2-3 (Overall 25-26)

Bizonyithatja, hogy nem csak egy kiugró teljesítmény volt

11. Randall Cobb

A történet innen válik zavarossá. Több elsőszámú elkapó verseng azért, hogy ide kerüljön, én mégis egy második számút ajánlok. Ahogy Nelson esetében említettem, nagyon sokat számít, hogy ki dobál egy elkapónak. Cobb esetében ugye az aktuális MVP teszi ezt és ez felértékeli jelentőségét.

Ajánlott draftpozíció: Round 2-3 (Overall 25-27)

12. Jordan Matthews

Matthews újonc szezonjában is nagyszerű teljesítményre volt képes, viszonylag visszafogottabb irányítókkal. 2015-ben, ha minden jól megy, akkor egy (viszonylag) egészséges Bradford dobálhat neki és Maclin távozásával elsőszámú elkapóvá lép elő.

Ajánlott draftpozíció: Round 2-3 (Overall 29-30)

13. DeAndre Hopkins

Hopkinsra szintén igaz körülbelül ami Matthewsra. Tavaly még második számú (?) elkapóként termelt szép számú yardmennyiséget, de idén már tisztán ő lesz a vezére a Houston WR brigádnak. Igaz, hogy nem potens irányító fog dobálni neki, de tavaly is Fitzmagickel érte el a kiváló számokat.

Ajánlott draftpozíció: Round 3 (Overall 32-33)

14. Emmanuel Sanders

A következő kiszemelt szintén egy második számú játékos. Thomas mögött azonban egyértelműen Sanders az, aki a labdák nagy százalékát kapni fogja Manningtól. Sanders képes a szélen, slot pozícióban is játszani, rövid és a hosszú játékoknál is igen hasznos és elkapások után is termeli a yardokat. Amennyiben bízunk a denveri passzjátékban, mindenképpen számolnunk kell Sandersszel.

Ajánlott draftpozíció: Round 3 (Overall 32-33)

15. Mike Evans

A tavalyi újonc elkapók nagyon jól teljesítettek, közülük is kiemelkedett talán Evans, aki az első héttől kezdve meghatározó játékos tudott lenni. Most új irányítóval a fedélzeten tovább javíthatja számait.

Ajánlott draftpozíció: Round 3 (Overall 35-36)

16. Kelvin Benjamin

Nehéz volt dönteni Benjamin és Evans között, de végül az döntött utóbbi javára, hogy Benjamin mellett azért van egy Olsen és kapott egy „hasonmást” is, plusz Newton szeret futkározni és ezek mind csökkentik értékét. Mindezek ellenére Benjamin még mindig egy nagyon jó opció, Newton kedvelt célpontja lehet a vörös zónában és fizikális képességeivel nehezen veszik fel a versenyt a védők.

Ajánlott draftpozíció: Round 3 (Overall 38-40)

17. Julian Edelman

Sokan nagyon lenézik a New England elkapósorát. Igaz, első ránézésre nem is a legveretesebb a névsor, de mindenképp számolni kell velük. Edelman pedig ennek a sornak az egyértelmű vezére. Fizikálisan ugyan vannak nála sokkal jobb opciók, de ezt hatalmas játékintelligenciájával és Bradyvel való kitűnő kémiájával ellensúlyozza.

Ajánlott draftpozíció: Round 4 (Overall 43-48)

Nem csak elkapásoknál veszélyes

18. Jeremy Maclin

Maclin, ha maradt volna az Eaglesben, akkor most valószínűleg sokkal feljebb találná magát a listán. A Kansas passzjátékában, azonban én nem bízok továbbra se, mert Smith nem meri elengedni a kezét (lehet jogosan), így visszaesést várok a volt Sastól is. Talán megtöri a Kansas elkapók TD nélküliségét, de ettől még nem várok egy nagy szezont tőle.

Ajánott draftpozíció: Round 4 (Overall 43-48)

19. Amari Cooper

Az első újonc a listán és az egyetlen is. Cooperről még draft értékeléseink során kiveséztük, hogy messze ő van leginkább kész az NFL-re az újonc elkapók közül. Talán az egyetlen, akinek nem fog már az első héten se gondot jelenteni, hogy be kell illeszkedni a profik közé. Oaklandban kristálytiszta elsőszámú elkapó lesz és testi adottságai is figyelembe véve jó Red Zone targetként is kiváló választás lesz.

Ajánlott draftpozíció: Round 4 (Overall 45-50)

20. Golden Tate

Tudom renningan megszól, mert Tate csak ilyen hátul van, de szerintem messze nem fogja tudni megismételni azt a teljesítményt, mint tavaly. Egyrészt, mert Johnson sérülése miatt elsőszámú elkapóként tevékenykedett egy ideig, ami most nem így lesz, másrészt pedig nem gondolom, hogy több van benne. Ettől függetlenül Megatron mögött a detroiti passzjáték meghatározó játékosa lesz és mint ilyen, WR2-nek bárhova nyugodt szívvel lehet húzni.

Ajánlott draftpozíció: Round 4-5 (Overall 50-53)

21. Keenan Allen

Remek első éve után egy csalódást keltő másodikat produkált. Én úgy gondolom, hogy visszatalál régi önmagához és hozni fogja a yardokat. Gates a szezon elején el lesz tiltva így Phillip Rivers első számú célpontja lehet pár meccs erejéig, amikor is önbizalmát megfelelően „újratölti” és a szezon hátralévő részében is szép számokat produkál.

Ajánlott draftpozíció: Round 5 (Overall 55-57)

22. Sammy Watkins

Kicsit talán furcsa, hogy ennyire hátul szerepel a listán a tavaly szintén kitűnő szezont produkáló másodéves játékos. A Buffalo támadójátéka azonban átalakulóban van és McCoy érkezésével több futójátékot láthatunk az együttestől. Ezen felül a Bills irányítóhelyzete talán még elkeserítőbb minden másik csapaténál, így Watkinsnak egyelőre nem tudni ki dobál majd.

Ajánlott draftpozíció: Round 5 (Overall 55-57)

23. Brandin Cooks

Sokáig gondolkodtam, hogy merjek-e Saints elkapót írni a listára, és ha igen, akkor ki legyen az. Szerintem sokunknak okozott Colston tavaly hatalmas fejfájást a teljesítményével. Egy Drew Brees vezette csapatnál eleve fura, hogy nem bízunk annyira az elkapók ponttermelésében, New Orleansban rengeteg a kérdőjel és nem tudni, hogy a csapat hogyan reagálja ezt le. Ki kapja Graham snapjait? Mennyire osztja szét a labdákat Brees? Mennyi futójáték lesz? Wilson tényleg jobb-e, mint Brees? Rengeteg a kérdőjel és ezekre csak később kapunk választ. 23. elkapónak a listára azonban mindenképp érdemes megpróbálni egy Saints elkapót, és ha már így teszünk, akkor az csakis Cooks lehet véleményem szerint.

Ajánlott draftpozíció: Round 5-6 (Overall 58-60)

24. Andre Johnson

A lista 24. helyére pedig egy nagy öreg ért oda. Johnson, ha a Houstonban marad, minden valószínűség szerint nem szerepel ezen a listán. Így viszont, hogy csatlakozott a Luck vezette offense-hez, még egy utolsó nagy dobása lehet. Ugyan Hiltontól várom a legtöbb pontot a Colts WR sorából, de Andre szintén sok fantasy örömet okozhat és kiváló második számú elkapó lehet a csapatunkban.

Ajánlott draftpozíció: Round 5-6 (Overall 60-62)

A csapat új, a játékos a régi

25. Brandon Marshall

Marshall tavaly sok ember számára bukást jelentett, viszonylag korai kihúzásával, de ettől még kvalitásai alapján egy nagyon jó elkapó. Más kérdés, hogy idén egy olyan offense-ben egy olyan irányitóval a háta mögött fog szerepelni, aki miatt vérmesebb reményei nem nagyon lehetnek. A lista vége felé azonban érdemes vele is számolni.

Ajánlott draftpozíció: Round 6 (Overall 65-70)

26. Martavis Bryant

Bryant teljesítményét növelheti, hogy ő az igazi deep threat a Steelers játékában, így bármikor benne van egy-egy nagy játék a szerepeltetésében. Igaz, hogy Brown az elsőszámú elkapó a csapatban, de mögötte a fiatal játékos remélheti a legtöbb labdát Big Bentől. Az más kérdés, hogy amilyen jó meccsei lehetnek, mikor egy 70 yardos TD-vel örvendezteti meg tulajdonosait, olyannyira el is tünhet egyes meccseken.

Ajánlott drafpozíció: Round 6 (Overall 65-70)

27. Jarvis Landry

A Miami elkapói közül senkit se lehet igazán kiemelni, mert nagyon hasonló képességű a brigád. Amennyiben valakit mégis ki szeretnénk húzni közülük, akkor Landryre érdemes letenni a voksunkat. A másodéves játékos már tavaly is sok lehetetlen helyzetett oldott meg és sokszor volt képes meghosszabbítani játékokat. Ha Tannehill oda tudja dobni neki a labdát, nem fogunk csalódni benne.

Ajánlott draftpozíció: Round 7-8 (Overall 70-80)

28. Vincent Jackson

A tapasztalt játékos Evans mellett az újdonsult 1/1-es kedvelt célpontja lehet. Jackson, ha már nem is olyan gyors és erős mint fénykorában, rutinjával így is rengeteg yardot tehet be a közösbe.

Ajánlott draftpozíció: Round 7-8 (Overall 70-80)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!