Connect with us

Hír

Letroy Guion fellebbezése elutasítva

Február 3-án, egy rutin ellenőrzés során a rendőrök egy bőröndnyi pénzt, egy töltött fegyvert és 400 gramm marihuánát találtak a Packers kezdő defensive endjénél. A játékost letartóztatták, ám óvadék ellenében szabadulhatott, az esetnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Guion balszerencséjére a liga egyiket sem tolerálja, így kénytelen lesz a szezon első három mérkőzősét kihagyni.

B9Bf2vMIUAA4OO2A képen 190 ezer dollárnyi készpénz, majd fél kilónyi drog és a fegyver látható. Szerencsére a játékos rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, maga az eszköz pedig szabályosan, a saját dobozában volt töltetlenül elzárva, míg a pénz a Packerstől kapott fizetéséből szárazott, és szüleinek szándékozott adni.

 

A marihuánát már nem sikerült megmagyaráznia, a hatóságok drogbirtoklásért 5000 dollár pénzbírságra, valamint az eljárás költségeinek megtérítésére kötelezték. Guion három mérkőzéses eltiltást kapott a ligától ezért a kihágásért, amivel szemben a defensive tackle fellebbezést nyújtott be. Ezt most a liga elutasította, így az eltiltás érvénybe lép, Guion az első három alapszakasz mérkőzést kihagyni kényszerül. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy az NFL szemében a drogbirtoklás súlyosabb vétség, mint a drogfogyasztás, hisz LeGarrette Blount és Le’Veon Bell összesen kaptak három mérkőzést.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!