“Élvezzük ki az utolsó olyan hetünket, amikor nem kell a kezdőinket bye week miatt padoztatni” – gondolhatnánk ezt, ha a szezon első két hetén végigtörő sérüléshullám ne hozott volna lassan minden fantasy tulajdonost feszült helyzetbe. A statisztikák aztán persze nem szeretik alátámasztani azt, hogy ennyire szörnyű lenne a helyzet: a sérülések aránya hasonló az előző évek adataihoz, így maximum azok eloszlása teszi idén kellemetlenné a helyzetünket. Na de sebaj, erre találtuk ki a Hail Mary-opcióinkat, akiket akár az utolsó pillanatban is felvehetünk a waiverről reménytelen helyzetünkben. Nézzük, mit kínál a harmadik fantasy forduló!
QB
START: Peyton Manning (Broncos @ Lions)
Két kőkemény védelemmel szemben megvívott meccs után érkezne is a harmadik, de a Lions egyelőre nagyon távol attól a formától, ami 2014-ben a rájátszásba repítette őket. Úgy gondolom, hogy most már igazán itt az ideje annak, hogy Manning elhallgattassa a kétkedőket, és a Lions hiányos secondaryje ellen képes lesz valamit előhúzni az előző szezonok formájából – működő futójáték hiányában amúgy sem lesz más választása a Broncos offense-nek.
START: Cam Newton (Panthers vs. Saints)
Miután az utóbbi két hétben a kispadra száműztem, a nagy QB-halál bizonytalanságaival számolva ezúttal a kezdőbe küldöm SuperCamet. Korábbi aggályaim, miszerint nem nagyon vannak elkapók és falemberek a Panthers keretében, továbbra is állnak, de úgy tűnik, hogy Newton úgy döntött, hogy egyedül oldja meg ezt a támadás dolgot, így elkerülhetetlen, hogy minden meccsen értelmezhető pontmennyiség kerüljön a neve mellé.
HAIL MARY: Ryan Fitzpatrick (Jets vs. Eagles)
Fitz tábornok nem kegyelmez, Cleveland és Indianapolis felégetése után az igencsak megtépázott Philadelphia ellen vonul, valós győzelmi esélyekkel. Bár Decker lesérülése nem a legjobb hír a Jets számára, itt jegyezném meg, hogy Brandon Weeden tökéletes passzpontossággal száguldott végig az Eagles védelmén, így optimista vagyok Fitzpatrick várható teljesítményével kapcsolatosan, pláne azt figyelembe véve, hogy Brandon Marshall milyen fordulatszámon pörög jelenleg.
SIT: Sam Bradford (Eagles @ Jets)
A nem igazán működő Eagles offense szembekerülése a meccsenként 5 turnovert átlagoló Jets védelmével a világtörténelem legnagyobb sitjét eredményezi Bradford számára (más kérdés, hogy minden logikával szemben ilyenkor érkeznek a teljesen semmiből jövő 500 yardos meccsek), így tényleg nagyon barátian tanácsolnám minden Bradford-tulajnak, hogy gondolja át ezt a hetet.
SIT: Matthew Stafford (Lions vs. Broncos)
A Vikings ellen elszenvedett sérülés miatt eredetileg néhány hét kihagyás is benne volt a pakliban a Lions QB számára, de úgy tűnik, hogy mégis hadra fogható lesz majd Stafford a vasárnap esti rangadón. Ez azonban a fantasy tulajok számára annyira nem lenyűgöző hír, hiszen Stafford az ellen a Broncos defense ellen játszik (valamennyire sérülten), amely átlagosan 2,91 fantasy pontot engedélyez az ellenfél támadóinak (tudom, kicsi a minta). Szerintem nem éri meg kockáztatni, keressünk más opciót!
RB
START: Latavius Murray (Raiders @ Browns)
A szezon előtt szívesen mondogattam, hogy a Raiders támadósora jól fog működni: két meccs alapján ez a jóslatom egyszerre lett megdöntve és beigazolva, így nehéz megtippelni, hogy mire mennek majd a Browns ellen. A Jets mindenesetre megmutatta, hogy egy közepesen jó futóval simán össze lehet zavarni a barnák védelmét, és mivel ezt a mércét Murray is megugorja, szerintem képes lehet Ivory első fordulós 20 pont körüli hozamának megismétlésére.
START: Devonta Freeman (Falcons @ Cowboys)
Tevin Coleman kiesésével olyannyira kitisztult az atlantai backfield, hogy Freeman egyből a liga egyik legfoglakoztabb RB-jévé ugrott elő, ugyanis mögötte nincs olyan alternatíva, aki komolyan veszélyeztetné a snapjeit. Bár a Cowboys elleni matchup nem a lehető legjobb, a meccstől azt várom, hogy a Falcons gyorsan elhúz, majd sorozatos futásokkal akarja majd lepörgetni az órát, ami jót tesz az RB-pontszámoknak. Ráadásul úgy tűnik, hogy Freeman a passzjátékokban is aktív, így tényleg minden adott ahhoz, hogy jó hetet hozzon.
HAIL MARY: David Johnson (Cardinals vs. 49ers)
A 2015-ös év Antone Smith-je (valaki még emlékszik rá?) kezében minden arannyá válik, összesen 7 labdaérintéséből 2-t TD-vé konvertált. A tendencia fenntarthatóságát nehéz lenne persze garantálni, de az edzői nyilatkozatok azt suggalják, hogy a Cardinals szeretne egyre nagyobb szerepet szánni az újonc futónak, ami Ellington hiányában egész könnyen megvalósítható lehet, így a 49ers elleni meccsen én már egy viszonylag kiegyensúlyozott carry mennyiségre számítok.
SIT: DeMarco Murray (Eagles @ Jets)
Tudom, ezzel most nem mondok olyan okosat, de kötelességemnek érzem figyelmeztetni a Murray tulajokat, hogy most jött el a pánik ideje. A TD-k és az elkapott yardok eddig egészen jól kozmetikázták a fantasy pontszámot, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor nagyon bátornak kell lennünk ahhoz, hogy egy 5,5 YPG-t (yard per game!) átlagoló játékost állítsunk be a kezdőnkbe, pláne az eddig kiválóan teljesítő Jets defensive line-nal szemben. Emelett Murray meg is húzódott, a meccs előtt döntik csak el, hogy tudja-e vállalni a játékot.
SIT: Dion Lewis (Patriots vs. Jaguars)
Múlt héten “elképesztő” látnoki teljesítménnyel jeleztem, hogy Belichick RB-taktikája földi halandók számára nem értelmezhető, és mindenkit óvva intentettem a végül 0,4 pontot hozó Blounttól. Viszont azt is nehezen tudom elképzelni, hogy létezzen egy olyan Pats-futó, aki három egymást követő meccsen 10 pont fölötti teljesítményt produkálna, így fenntartásokkal kezelném Lewist, aki egészen biztosan nem számíthat a snapek 90%-ára a Jags elleni meccsen.
WR
START: Kendall Wright (Colts @ Titans)
A Colts az emlékezetes MNF-en nem csak a mérkőzést veszítette el, hanem egészséges secondaryje nagy részét, így a Titans offense előtt megnyílik a lehetőség arra, hogy szétpasszolják a pályát. Mariota az első fordulóban már bizonyította, hogy az ilyen jellegű lehetőségeket szívesen kihasználja, amelnyek a legnagyobb haszonélvezője a Titans egyes számú elkapója lehet, ami legalább 12 pontot jelent fantasy nyelven.
START: Jarvis Landry (Dolphins vs Bills)
A Miami szélvészgyors elkapója neve mellett egyelőre még csak egy fantasy szempontból (a legtöbb helyen) jelentéktelen visszahordott TD áll, így a nagy számok törvénye alapján a következő körben már érkeznie kell egy “igazi” hatpontosnak. Bár a Dolphins támadóegységét nem lehet a Patshez mérni, a bostoniak azért megmutatták, hogy egészen hatékonyan végig lehet passzolni a Billst, így az amúgy is szívesen passzolgató Tannehill valószínűleg gyakran meg fogja találni első számú elkapóját.
HAIL MARY: Darrius Heyward-Bey (Steelers @ Rams)
A Steelers nem hazudtolta meg tavalyi formáját, és idén is olyan offense-t épített fel, amelynek minden tagja fantasy-releváns, így a Martavis Bryant távollétében WR2-ként szereplő Heyward-Bey is képviselhet olyan játékerőt, hogy legalább a Flex pozícióba beállítsuk. Csapata a Ramshez utazik, akik előző két meccsükön közepes offense-ek ellen 29 kapott pontot átlagoltak, így nem gondolnám, hogy az újra felálló 3B ezt nem tudná megugrani, a bő ponttermésből pedig Darriusnak is fog jutni.
SIT: Andre Johnson (Colts @ Titans)
Én már a szezon előtt sem értettem az AJ-hype-ot, ugyanis az előző szezonban nyújtott teljesítménye nem győzött meg, hogy a kétségtelen pozitív Luck-behatás kezdő szintre tornázza fel a sokat látott veteránt. Luck pedig istenbizony mindent megtesz ennek érdekében, folyamatosan mennek a passzok Johnson irányába, de az elkapó sem elszakadni, sem elkapni nem tud hatékonyan, és Moncrief szépen lassan át is veszi a helyét – a Colts jelenlegi formájában WR3-nak lenni pedig nem életbiztosítás.
SIT: Brandin Cooks (Saints @ Panthers)
Cooks előző két meccsét nem hozott igazán sokat a konyhára, mivel Brees ősi hagyományait képviselve szétszórta a TD-passzokat, de azért az látszott, hogy Cooks tekinthető a legfoglalkoztatottabb elkapónak. Az irányító kiesésével azonban ez a státusz már nem tűnik annyira értékesnek, a pocsék formában lévő Saints Luke McCown vezetésével megy neki a defense oldalon komoly játékerőt képviselő Panthersnek, ami az elkapó számára nem jelent túl sok jót.
TE
START: Ladarius Green (Chargers @ Vikings)
Addig üssük a vasat, amíg meleg, és a szezonjából hátralévő két hétben toljuk csak fel a pályára Greent, aki eddigi teljesítményével nem okozott csalódást: Rivers folyamatosan keresi célpontként. Az eheti matchup különösen kedvezőnek tűnik, a Vikings még az öregedő Vernon Davisnek is engedett pár bravúrpasszt, és a Lions elleni meccsen is TD-hez segítették Ebront, szóval egy jó eséllyel magas pontszámú meccsen legalább 10 pontra számíthatunk a TE-től. Figyeljük még vele kapcsolatban a híreket, hiszen agyrázkódása van és nem biztos a hétvégi játéka.
HAIL MARY: Coby Fleener (Colts @ Titans)
A Colts a megváltást keresi a Titans elleni mérkőzésen, és mivel a nashville-i védelem elmarad a Bills és a Jets által képviselt szinttől, Lucknak is több keresnivalója lesz a pályán. Ennek eredményeként én inkább Hilton és Moncrief játékától várok eredményeket, de mivel a formán kívüli Andre Johnson és a sérült Dwayne Allen nem tényező, így harmadik számú célpontként Fleener is haszonélvező lehet Luck feltámadásának, legalább egy redzone TD társaságában.
SIT: Eric Ebron (Lions vs. Broncos)
A Lions tight endje mindkét eddigi fordulóban 10 pont felett zárt, ami inkább a mecsenkénti egy TD-nek volt köszönhető, mint a hatalmas elkapott yard mennyiségnek. Ennek megfelelően a sérüléssel küszködő Stafforddal és a félelmetes denveri defense-szel tarkított vasárnap esti meccsen a TD-sorozat megszakadását várom, ami várhatóan egy eléggé visszafogott pontszámhoz fog vezetni.
D/ST
Texans vs Bucs
Igen, úgy tűnik, hogy minden héten meg kell említenem a Texanst, de a kiváló játékosállomány mellé egészen jó sorsolás is társult, így ebben a fordulóban már tényleg mutatnia kellene valamit a társaságnak.
Panthers vs Saints
Instabil Saints érkezik a Panthers otthonába, ami Brees szerepvállalásával vagy anélkül is kiváló matchupot jelent a harapós defense számára – Kuechly visszatérése csak tovább javíthatja az esélyeket.
Cardinals vs 49ers
A Cardinals a liga legjobb pontkülönbségével büszkélkedve fogadja a közepes 49ers offense-t, akik ellen mind az alacsony engedett pontszámban, mind a special team tündöklésében is bízhatnak.
Falcons @ Cowboys
A darabokban lévő (-Bryant, -Romo, -Witten?) Cowboys offense várhatóan óvatos game plannel fog készülni a jó formában lévő Falcons ellen, de elkerülhetetlennek tűnik, hogy a meccsen ne mutassak be legalább két turnovert.
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
Hello! Az lenne a kérdésem h A.J. Green helyére akinek most jelenleg ” Probable ” van a neve mellett mint státusz, ti kit raknátok be, James Jones-t ,vagy Jeremy Maclint, esetleg hagyjam a helyén Green-t?!
Tegnap találtam egy ilyet ami minden csapat honlapján fent van:
Doubtful = 25% chance a player will play
Questionable = 50% chance a player will play
Probable = 75% chance a player will play
Ha ez segít valamit :)
Ez még hasznos lehet, köszönöm! :)
szerintem simán maradjon Green.
Köszönöm a tippet! :)
szerintetek carr vagy fitzpatrick legyen a kezdő? :S nem tudok donteni
Szerintem ( akármilyen furcsán hangzik :D ) rakd a kezdőbe Fitzmagicket! Vannak jó célpontjai az Eagles secondary meg egyszerűen borzalmas! Míg Carr-nak azért komolyabb fejtörést sztem okozni a Browns D# ! :)
En johnsont nem tartom jo otletnek. Oke, mult heten willians tarolt fantasy-ban, de ott is asszem 60 yardot kapart ossze, elotte peterson szinten ennyit.
Dion lewist a “gep” sem ajanlja, es te is elbizonytalanitottal kicsit.
Aki nekem nagy kerdojel, az benjamin. Mccown alatt nem biztos, hogy fasza szamokat hoz, viszont a raiders sec nem a legjobb.
Illetve erdekes lehet hail maryre hayne is, ha hyde nem jatszik (valszeg fog egyebkent) akkor o lesz az rb1. Illetve fel kell venni a dolphins es a bears xserefutojat is, miller jateka pl eleg kerdeses, forte azert szerintem jatszani fog. Illetve ott van starks is.
Annyi kérdésem lenne, hogy stratégiailag flexben WR-t vagy RB-t jobb kezdetni (tehát átlagosan melyik hoz több pontot)? Köszi a választ.
Peterson és Freeman megcsinálta a hétvégét, ugyanakkor elkapók és TE terén ismét elcseréltem magam és nagyságrenddel többet hozott a pad, mint a kezdő (10,1-et hozott két WR és a TE)
ugyanitt: hosszútávon mekkora hülyeség volt dobni a ravens D-t a texans kedvéért?