Connect with us

NCAA

Heisman watch – Week 2 edition

Lement a második hét is az idei college foci szezonban, szombatról vasárnapra virradóra pedig számos parázs csatának, és kiemelkedő egyéni teljesítménynek lehettünk szemtanúi. Az igazi esélyesek is ezen a napon léptek pályára, lássuk, hogyan sikerült nekik a szereplés, és milyen új arcok kúsztak fel a listára:

1. Derrick Henry (RB, Alabama): a Crimson Tide ezúttal nem egy power 5 csapattal mérkőzött meg, hanem a szerényebb hírnevű Middle Tennessee gárdájával, ez azonban semmit nem von le Henry játékának érdemeiből. 96 futott yard mellé felpakolt megint 3 hatpontost, ezzel segítve a 37-10 arányú győzelmet. Most közel sem volt olyan impresszív mint az előző meccsen, meg olykor Drake ellopta a show-t, de így se gondolom, hogy le kellene őt venni az első helyről, remélem meghálálja a bizalmat a következő hetekben is.

2. Corey Coleman (WR, Baylor): elég nagy ugrást vitt véghez a harmadéves elkapó, a nyolcadik helyről, a dobogó második fokára sikerült fellépnie. Hogy minek köszönheti ezt? Annak a 182 yardnak és 4 TD-nek (mindezt 6 elkapásból), amit a Lamar Cardinals csapata ellen feltett a táblára. Igen, másodosztályú az ellenfél, ugyanakkor az irányító, Seth Russel mind a négy sikeres touchdown átadását Colemannek címezte, ami önmagáért beszél. A szezon végére simán lehet az FBS-t yardokban vezető elkapó.

3. Nick Chubb (RB, Georgia): TD nélkül maradt ezen a héten a sztárfutó, de így sincs miért panaszkodnia. 19 futásból 189 yardot (9,9-es átlag) szorgoskodott össze a rivális Vanderbilt ellen. Ez a statisztika annak tükrében még súlyosabb, ha megnézzük, hogy a csapata 25 passzkísérletből 141 yardot (5,6-os átlag) hozott össze. Nem túlzás kijelenteni, hogy a meccset – támadó oldalról – Chubb hozta le a Bulldogsnak, így továbbra is úgy gondolom, helye van a dobogón.

4. Trevone Boykin (QB, TCU): igen, elkezdődhet az áradozás a sokak által legnagyobb esélyesnek vélt játékosról, aki végre megmutatta, hogyan illik egy Heisman-esélyes irányítónak a pályán mozognia. Passzolt 4 TD-t, 285 yardot, és igazán jól osztotta a labdákat a Stephen F Austin egyetem 70-7-es laposra verése alkalmával. Gyakorlatilag, nem volt nagy kihívás ez a meccs, egy jó önbizalom-növelés volt ez a gyengécske kezdet után, de várom az igazi robbantást a nagyobb csapatok ellen is, hogy az első helyre kerülhessen.

5. Ezekiel Elliott (RB, Ohio State): a Buckeyes sztár futója újból 100 yard fölé ment, azonban most ez sokkal nehézkesebben ment, mint a VA Tech ellen, ami kicsit meglepő, de így is sikerült 3 TD-t berámolnia a Hawaii-nak. Sajnos, most az egész offens-re igaz volt, hogy nehézkesen játszottak, nem is volt passzol TD-jük, de azért sikerült 38-0-ra győzedelmeskedni a Rainbow Warriors fölött. Remélem, a jövőben nem fog Elliott rovására menni, hogy a Jones-Barrett duó váltogatja egymást, illetve sokszor nem az ő kezében landol a disznóbőr.

6. Jared Goff (QB, California): Goff hetedik helye meglepő lehet még mindig, hiszen semmi extra, hozza a megszokottat. Nos, ez a „semmi extra”, ez 3 touchdown, 300+ yard és 70 % feletti passzpontosság. Hiába nem ő vezeti a ligát yardokban vagy hatpontosokban, a játéka nagyon meggyőző, ha fenn tudja tartani ezt a formát, és a PAC-12 riválisok ellen is ilyen király marad, akkor legitim 1/1-esként kell őt kezelni.

7. Deshaun Watson (QB, Clemson): most is nagyon pontosan és éretten játszott, 248 passzot yardja mellé három TD is párosul, igazi vezérként dirigálta a Tigers csapatát az Appalachian State ellen. Még mindig nem tudom őt a top5-be helyezni, hiszen olyan domináns futóteljesítményeket látunk, amire az irányítók egyelőre nem tudnak válaszolni, de Watsonnak itt lesz az alkalom, hiszen komoly erőpróbák jönnek a Louisville, a Notre Dame vagy éppen a Georgia Tech ellen. Kíváncsian várom, hogy veszi az akadályokat az egyik legjobb másodéves irányító.

8. Carl Nassib (DE, Penn State): Garrett ment, Nassib jött a védők részéről, hiszen míg a Texas A&M szörnyetege csupán 1 szerelést regisztrált, addig a Nittany Lions passz siettetője 3 zsákolást, 2 kierőszakolt fumblet és egy interceptiont szerzett. Ennél, ha akarunk, sem találunk kiemelkedőbb egyéni teljesítményt az NCAA védőjátékosai között ezen a héten. Pluszba jön, hogy már az első fordulóban is domináns játékot mutatott Nassib, hiszen 10 total tacklet és 1 sacket tudhatott a magáénak.

9. Leonard Fournette (RB, LSU): a negyedik futó a listán, egy újabb SEC csapatból. Nem volt könnyű meccse a Tigriseknek a Bulldogok ellen, de a fiatal futó konkrétan már az elején darabokra szedte a Mississippi State futás elleni védelmét. Végül, 159 futott yarddal és 3 TD-vel, egymaga szállítva a csapata győzelmét. Úgy gondolom, már az előző héten is felkerült volna a lista egyik előkellő helyére, ha nem halasztják el a mérkőzésüket. Komoly ugrást várhatunk tőle is a továbbiakban.

10. Jaylon Smith (LB, Notre Dame): ragaszkodom Smith jelenlétéhez a listán, hiszen az NCAA legjobb, és legkészebb linebackeréről beszélünk, aki állandó húzóembere a Fighting Irish csapatának. Most összesen 11 szereléssel kápráztatta el a nagyérdeműt a Virginia elleni győzelem alkalmával. Igen komoly tényezője ennek a csapatnak, mely akár még a rájátszásba jutásra is esélyes lenne/lehetett volna, ha nem dőlt volna ki egész évre Malik Zaire, az eddig kiváló formát mutató QB. Sajnos, ez a veszteség Smith Heisman-sikerességére is kihathat, hiszen nehéz egy védőt úgy a top3-ban elképzelni, hogy csapata nincs a legjobb négy között az év végén.

 

Akik az ajtón kopogtatnak: Cody Kessler (QB, USC), JuJu Smith-Schuster (WR, USC), Dalvin Cook (RB, Florida State)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!