Connect with us

Játékos Portré

Jeremy Maclin

Maclin a Missouri Egyetemen játszott 2006 és 2008 között. A 2009-es draft egyik legnagyobb ígéreteként tartották számon, sokan top10-be, az 1/7-es Oakland Raidershez jósolták. Végül a vártnál későbben kelt el, a Philadelphia Eagles választotta ki az első kör 19. választási jogával. A pénzügyek terén akadtak kisebb fennakadások, de végül sikerült megegyezniük a feleknek egy 5 éves, 15,5 millió dolláros szerződés keretében. Ezzel hivatalosan is elkezdődött Maclin NFL-es karrierje.

Újonc éve remekül sikerült, 773 yardot és 4 touchdownt szerzett. Második szezonjában sem lett meg az 1000 elkapott yard, de a 10 TD már süvegelendő volt, jól kiegészítették egymást a yardfelelős DeSean Jacksonnal. A 2013-as, rookie szerződése utolsó évét egy ACL szakadás miatt teljes egészében kénytelen volt kihagyni, de az Eagles nem akart lemondani róla, ezért egy 5 éves szerződést ajánlott neki (a kontraktus tartalma nem ismert), amit a játékos egyszerűen nem fogadott el. Vélhetőleg Maclin számára túlságosan alacsony volt a felkínált bérezés és egy „most mutasd meg” szezon során szeretett volna nagyobb fizetést kiharcolni magának. Végül egy 1 éves, 5,25 millió dolláros megállapodást kötöttek a felek és a DeSean Jacksont elküldő Eaglesben Maclin szárnyalni kezdett.

A szezon feléhez közeledve, hét mérkőzés után 39 elkapással, 632 yarddal és 6 TD-vel rendelkezett. Az Eagles ennek ellenére nem kezdeményezett tárgyalásokat, inkább meg akarták várni az offseasont. Az előző holtszezon legnagyobb elkapó szerződése Eric Deckeré volt, átlag több mint 7 millió dollárral. Ő 1288 yardot és 11 TD-t mutatott fel szerződése utolsó évében egy rekordokat döntögető Peyton Manninggel, míg ha Maclin így folytatta volna, 1444 yardot és 14 TD-t is szerezhetett volna. Mindezt ráadásul egy szenvedő Nick Folesszal vagy, mint utólag kiderült, egy középszerű Mark Sanchezzel. Tehát az értéke nagyobbá nőhetett Deckerénél, de az Eagles nem sietett és Maclin sem bosszankodott:

„Megtörténik majd, ha eljön az ideje. Mindegy, hogy a szezon közben vagy a holtszezonban. Meg fog történni. Én most csak játszok.”

És jól is játszott:

 

  1. Remek volt mélységi célpontnak:

  1. Hozta a yardokat az elkapások után:

  1. Ha kellett, akkor jött a bravúr is:

Különösen a 8. heti Cardinals elleni meccsen küzdött nagyot a pénzéért. Először ütközött a Cardinals cornerével, Patrick Petersonnal, ami után mindkettőjüknek át kellett esnie egy agyrázkódás teszten. A tesztek negatívak lettek, Maclin meg gondolta, bosszút áll és dehidratálja az egész Cardinalst…

… majd szerzett egy gyönyörű TD-t a kiszáradt védők között:

A szezon végére Maclin 1318 yarddal és 10 touchdownnal zárt és Philadelphiában akart maradni. A probléma csak annyi volt, hogy megint nem jutott közös nevezőre a csapattal. Információk szerint az Eagles évi 9 millió dollárt ajánlott neki, míg a játékos évi 11 milliót szeretett volna kapni. Az álláspontok nem közeledtek, végül Maclin abba a Chiefsbe igazolt az áhított fizetésért, ahol korábbi edzője, Andy Reid a vezetőedző. Mondhatni, minden remekül alakult a számára. Igaz, a Super Bowl gyűrű hiányzik, de egyelőre úgy néz ki, az ő, nem pedig Oher szerződése ér véget happy enddel.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!