Connect with us

Összefoglaló

MNF-burleszk

Nehéz bármit is mondani a ma hajnali mérkőzésről, a Colts továbbra is betli üzemmódban van, amit a Jetsnek csak nagyon kínkeservesen sikerült győzelemre váltania. A vicces az egészben az, hogy ilyen botrányosan gyenge játékkal is volt esélye a győzelemre a negyedik negyed elején a Coltsnak, és ha nem Jets támadósorával néznek szembe, hanem egy kicsit hatékonyabb offense-zel, akkor ennek a meccsnek a vége egy zsíros 30-40 pontos alázás is lehetett volna az Indianapolis kárára.

 

A mérkőzést a Jets a kezdte 5 play-ből elért 38 yard után puntolhattak, majd jöhetett is a Colts. A saját 10-20 yardos vonala között ingáztak, egy kicsit előre egy büntetés sormintával mielőtt Andrew Luck eladta a labdát.

 

 

Elég szerencsétlenül jött ki a dolog, ezekkel a felpattanó labdákkal sajnos nem sokat lehet kezdeni, azon kívül, hogy Fortuna Istennőre bízzuk a sorsát. Hát a szerencse nagyasszonya elpártolt a Coltstól, és mint a mérkőzés végén kiderült, az egész mérkőzésen szopórollerre ültette Luckékat.

 

A Jets itt még élni tudott az ölébehullott lehetőséggel és Fritzpatrick varázsolta Decker kezébe a disznóbőrt meglepő simán.

 

 

A másik oldalon is sikerült mezőnygól távolságig eljutni, de Vinatieri 29 yardról telibe verte a póznát ahonnan a labda kifelé pattant. Ezt követően már semmit nem haladtak a támadók, látványosan szenvedett mind a két csapat, állóháborút csinálva a mérkőzésből.

 

Persze nem maradt el a Fritzpatrick INT sem:

 

 

Luck totálisan meg volt zavarodva a pályán, akármit csinált semmi nem sikerült neki. 3th&10-nél gondolt egyet és a Jets fala mellett akarta maga megfutni, persze hogy összecsomagolták és még a labdát is elvesztette. Ezt követően a másik oldalon is jött egy kapufa mezőnygól, ez is kifelé pattant.

 

A Colts a következő támadással egészen az 1 yardig menetelt, ám itt Gore hozta a szokásos turnovert és egy teljesen sima labdát ajándékozott oda a New Yorknak:

 

 

És innentől fulladt a mérkőzés egy bohózatba, Lucknak elképzelése nem volt, hogy mit kezdjen a Jets DL nyomásával, annyira félt a sacktől, hogy inkább eladta még egyszer a labdát. Ezúttal a mérkőzést egyik sztárjának, Derrell Revisnek (1 INT, 2 FR) adott “sikeres passzt”. 16 alkalommal helyezte a Jets nyomás alá Luckot, ennek az eredménye: 2/13, 3 INT, elvesztett fumble…

 

Egészen a negyedik negyed harmadáig kellett várni az első Colts pontra, a Jets secondary itt kicsit bealudt és Donte Moncrief 26 yardos elkapásával zárkózott a Colts:

 

 

Az állás ekkor még csak mindig 10-7 volt, tehát a Coltsnak még simán lett volna lehetősége, hogy megfordítsa ezt a burleszk előadást. Hozzáteszem abszolút érdemtelenül, mert itt már minden néző úgy gondolhatta, hogy ez a botrányosan gyenge Indianapolis egyszerűen nem nyerheti meg a mérkőzést ha van Isten.

 

Tudta ezt a Jets is megrázták magukat és egy 80 yardos drive végén Marshall gyötörte be a labdát a végzónába. Szó szerint, úgy túrta be, hogy közben két Colts játékost tolt magaelőtt mint a megvadult bika:

 

 

17-7, de még egy hangyafasznyi esélye volt a Coltsnak, illetve lett volna ha Luck kicsit összekapja magát, láttunk már tőle botrányosan gyenge első félidő után látványos fordítást. Hát most nem láttunk, sőt… amúgy feltéve a koronát a Colts 60 perces bohózatára megint eladta a labdát és ezzel végleg eljátszotta az utolsó utáni utáni utáni utáni esélyt is.

 

A Jets még egy mezőnygóllal válaszolt beállítva a 20-7-es végeredményt.

 

Ez a mérkőzés méltó lezárása volt ennek az őrült fordulónak, inkább tűnt egy csúnya paródiának mint rendes mérkőzésnek. Hatalmas gondok vannak a Coltsnál, a secondary gyakorlatilag a nullával egyenlő, az OL is átjáróház, de ami a legrosszabb az egész támadósor látványosan szenved. Amíg Luck sem kapja magát össze, hogy legalább pontokat tudjanak szerezni addig itt nem lesz jó világ a Colts drukkereknek. És ha ez az egész nem lenne elég a vezetésben is ellentétek vannak, biztos vagyok benne, hogy ez is rányomja a bélyegét a játékosok teljesítményére.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!