Connect with us

Hír

Peyton Manningre nincsenek szavak

Soha nem volt kérdés, hogy Peyton Manning minden idők egyik legjobb irányítója. A hétvégén, immáron sokadjára bizonyította, hogy emberként is nagyszerű és tiszteletre méltó.

 

Kari Barnett Bolling már akkor Manning nagy rajongója volt, amikor a klasszis játékos még a Coltsban futballozott és kitartott mellette a Broncosban is. 40 éves volt, amikor 2011 áprilisában második stádiumú mellrákot állapítottak meg nála. Megműtötték, majd kemoterápiára járt és 2013-ig minden jónak tűnt. A doktorok újabb, ezúttal negyedik stádiumban lévő tumorokat fedeztek fel. 52-szer vett részt kemoterápiás kezelésen azóta, de az állapota nem javult.

 

Az emberek – mint ilyenkor szokás – elkezdtél biztatni Karit, hogy míg lehet, húzzon ki minél több dolgot a bakancslistájából. A nő teljes életet élt, nem volt listája, csak egy dolgot akart: levelet írni azoknak, akik sokat jelentettek neki. Régi tanárok, barátok, rokonok és Peyton Manning.

 

“Mindig is követtem Peyton Manninget.” – mondta Kari. “Azt gondoltam: megpróbálom. Írok neki egy levelet, elmondom, mennyire insmpirált engem. Nemcsak azért, mert futball játékos, de azért is, amit a pályán kívül csinál. Ez nagyon személyes és őszinte volt, de soha nem gondoltam, hogy megkapja”

 

Bolling azt hitte, hogy a levele Manning egyik asszisztenséhez kerül és maga a játékos soha nem fogja látni. De látta, és sokkal többet tett, mintsem, hogy visszaküldött egy dedikált fotót. Peyton Denverbe repítette Karit és a férjét, eltöltött velük egy kis időt, még a pálya mellé is beléphettek a Ravens elleni mérkőzésen.

A képet Kari Bollig készítette

 

“Olyan édes volt. Kezet rázott velem, majd azt mondta:”Peyton Manning vagyok”. Aranyos volt. Mint egy szelíd óriás. Ilyen csak egyszer történik meg egy életben”

 

Lehet, hogy Manning már nincs Hall of Fame formában, de vitán felül áll, hogy mint ember, még mindig a legnagyobbak közé tartozik.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!