Connect with us

Playbook

Playelemzés – Mi a baj Manninggel?

Sokat beszéltünk (főleg én) már Manning hanyatlásáról és a hétvégén Woodsonnak dobott két interceptionjéről, többek között az összefoglalónkban és a legújabb podcastünkben is. Most megmutatjuk, hogyan történt ez a két eset valójában a GamePass coaches film funkciójának segítségével, ahol két kameraállásból tudjuk megnézni az eseményeket, egyrészt az All-22 – ahol minden játékost látunk egy képen -, másrészt az endzone view segítségével, ahol pedig tökéletesen megfigyelhető, mit látott épp az irányító.

 

#1

 

Szituáció: Vezet a Raiders 7-3-ra. A Broncos támad a red zone-ban, 3rd&5 a 9 yardosról 25 másodperccel a félidő vége előtt, egy denveri időkéréssel.

peyton1.1

 

A felállás: 11 formation a támadóknál, tehát 1 futó, 1 tight end, 3 elkapó. A védelem blitzel, hat embert küld az irányítóra, egyébként embereznek, egy szabad safetyvel középen.

peyton1snap

 

Láthatjuk, hogy mivel a futó, CJ Anderson nem marad blokkolni, így a védők egyel többen vannak a line of scrimmage-nél a snap után, hiszen érkezik a blitz a szélről és középről is, a középen, legrövidebb úton az irányítóhoz érkező Malcolm Smitht nem sikerül felvennie senkinek, érintés nélkül érkezik meg Peytonhoz.

peyton1.3

 

Peyton ezt látja pillanatokkal a snap után. Malcolm Smith rohan felé és földbe akarja döngölni. A védelem tökéletesen fogja a kép bal oldalán Demaryius Thomast és jobb oldalon a tight end Owen Danielst is. Charles Woodson pedig középen a célterületen figyeli Manning szemeit. Mivel 6 embert küldött a Raiders az irányítóra, a három elkapót és a tight endet pedig 1-1 ember követi és egy szabad safetyt is a pályán tartottak, így CJ Andersonra nem marad ember (pirossal jelölve).

peyton1passz22.1

 

A fenti képen jól látszik, hogy a Raiders emberezik. A két zölddel jelölt játékost tökéletesen őrzik, de a másik két elkapótól sem vannak távol. Itt meg kell jegyezni, hogy a first downhoz a 4 yardos vonalig kellett minimum eljutnia a Broncosnak, így a bal szélső elkapónak (Norwood) esélye sem lenne megszerezni a first downt, a másik sárgával jelöltet (Sanders) sem biztos, mert egyből földre tudná vinni a védője. A checkdown passz Andersonnak továbbra is jó opciónak tűnik, szabad útja lehetne a célterületre. Ez ugyebár már a passz pillanata, így Woodson elindul a labda irányába.

peyton1passzpill

 

Peyton a pálya közepét nézi csak és végig Owen Danielst próbálja célba venni. Neiron Ball viszont tökéletesen védekezik rajta, ahogy Demaryius Thomast is kikapcsolták a játékból. Woodson pedig ugyebár elindult a labda irányába.

peyton1passzután

 

A labda itt már Daniels vonalában van, miközben Malcolm Smith levitte Peytont a földre. Láthatjuk, hogy tökéletes a védekezés Danielsen, esélye sincs a labda elkapására. Más kérdés, hogy Daniels vissza sem (tud) néz(ni) a labda irányába. Az pedig egy harmadik kérdés, hogy Manning sem dobta épp jó helyre a disznóbőrt. Feltételezem, hogy Daniels route-ja befelé irányult volna egy irányváltással, amit Ball lehetetlenné tett. De még ha sikerült is volna a végén elszakadnia a tight endnek, a passz akkor sem ment volna jó helyre. Túlságosan befelé dobta Manning, ahol pedig Charles Woodson helyezkedett végig, a snap előtt és a snap után is, tehát még csak nem is zavarhatta össze Peytont.

 

Nem értem, hogy miért ide akart passzolni Manning. Addig oké, hogy megpróbált TD-re menni, hiszen kevés volt az idő, harmadik kísérlet volt, így elsődlegesen a TD lehetett a cél. Azonban láthatta a snap előtti felállásból, hogy ott középen bizony Woodson lesz, így két ember közé kellene bedobnia a labdát. Ez snap után sem változott. A bal oldalon nem volt mondjuk igazán jó opciója, a TD-re semmiképp, de a first down talán meglehetett volna. Azonban ha látta, hogy Woodson középen lesz és látta (még ha csak snap után is) a blitzet, akkor szerintem sokkal okosabb lett volna megdobni a checkdownt Andersonnak, akin nem volt ember és szinte begyalogolhatott volna az end zone-ba.

 

Ezen a játékon láthatjuk, hogy Manning döntéshozási képességei már nem a régiek és nem egy kiragadott játékról van csak szó, minden idei meccsen hozott tőle nem megszokott borzasztó döntéseket. Most nézzük meg a második interceptionjét a meccsről, ahol egy másik okra derül fény, amikor azt keressük, miért ennyire rossz Manning. Ez pedig a karerősség.

 

#2

 

A szituáció: 9-7-es Broncos vezetés a harmadik negyed végén. Harmadik és 8 a Denver 39 yardosáról.

22snapO

 

A felállás: 11 formation ismét a támadóknál, a védőknél emberezés, Woodson ismét egyedül hátul a pálya közepén, tehát cover1, ezen felül pedig a first down vonal környékén Malcolm Smithnek is van egy zónája.

22snapD

 

A falnak most könnyebb dolga van, öten vannak négy rusherre. Egész jól néz ki a zseb a snap után, habár az már látszik, hogy hol lesz a probléma. 52-essel Khalil Mack már elég hamar fogást talál a többszörös Pro Bowler Evan Mathisen. Kicsit később Aldon Smith is el tud menni Tyler Polumbus mellett.

endpostsnap

 

22postsnapprepass

 

Az All-22 kameraállásból is látjuk, hogy ebben a pillanatban teljesen tiszta még a zseb Manning körül. Manning jobbra néz, így Woodson már elkezd abba az irányba settenkedni. A zölddel jelölt Sanderst – aki egyenesen fut csak előre – tökéletesen levédekezik. A sárgával jelölt (a képen legfelül) Norwood viszonylag üresen van, de harmadik kísérlet lévén az azonnali first downhoz nagy játék kellene tőle. Ugyanez igaz a futóra is alul. A tight end is viszonylag üresen van, azonban a zónázó Malcolm Smith itt bezavarhat Manningnek és itt sem biztos a first down. A legjobb opciója Demaryius Thomas (pirossal jelölve), aki megverte védőjét és indul az irányváltást követően a post route befejezéséhez.

endpass

 

A passz pillanatában már Mack és Aldon Smith is megverte emberét, hátulról érkeznének Manningre, aki okosan átmozgott a fal túloldalához (a szemből nézve jobb hashmarkról indult a játék), ahol a védők próbálják leütni a labdát. Itt látni, hogy a sárgával jelölt Danielst egy erős átadással talán megtalálhatná Manning, de az sem feltétlen lenne jobb döntés és egyáltalán nem biztos, hogy egyrészt sikerülne a passz, másrészt meglenne a first down.

22passpill

 

Az All-22 kamerán ugyanez látszik, annyit lehet hozzátenni, hogy Thomas előnyben van védőjével szemben, illetve, hogy Woodson még inkább leselkedik a pálya széle felé, ahogy látja, hogy Manning arra készül dobni a labdát.

22int

 

A fenti képen pirossal jelöltem a labda útvonalát, sárgával pedig Woodsonét a snaptől számítva. A labdának egy gyors Pitagorasz-tétel kiszámítása után* 40 yardot kellett megtennie. Woodsonnak a fentebb mutatott passz pillanatában történő indulási helyétől számítva saját becslés alapján 10-15 yardot kellett megtennie, de nem egyenes pályán, ami persze lelassítja.

 

Ez persze nem egy tök egyszerű dobás, de egy NFL szinten közepes karerősséggel oda kellene tudni dobni pontosan. Manningben viszont ez már nincs meg. Egyrészt alul is dobta Thomast (rövid is volt és nem is ment eléggé a szélre), másrészt nagyon lassan szállt a labdája, Woodsonnak épp elég ideje volt odaérni. Azt persze ne hagyjuk szó nélkül, hogy a 39 éves Woodson egy hatalmas játékot csinált felugorva a két játékos között úgy, hogy még a pályán belül is ért földet.

endINT

 

Más játékokat is elő lehetne venni, mert nem egyedi esetekről van szó. Peyton Manning rossz döntéseket hoz, pontatlan labdákat ad és karerősség híján aluldobja elkapóit. A Broncost egyértelműen a védelme tartja életben (és veretlenül) és – bármilyen furcsán is hangzik – nem azért nyernek, mert van egy Manningjük, hanem annak ellenére is.

 

*A Pitagorasz-tétel jelen esetben úgy néz ki, hogy vesszük a saját 30 yardos vonal és az ellenfél 40 yardos vonala közti távolságot (30 yard, egyik befogó), illetve a pálya felét széltében, hiszen pont középről dobta Manning és épp az oldalvonalra (53 yard fele, másik befogó), ebből kiszámítható az átfogó, tehát a labda útvonalának hossza, ami:

Névtelen

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!