Connect with us

Hír

Az interceptionök hétvégéje

Néhány irányítónak nagyon nem jött ki a lépés vasárnap, megörvendeztetve az ellenfél védelmét.

woodson 2

Sam Bradford és Andy Dalton jóvoltából mind a Saints, mind pedig a Seahawks védelme megszerezte első interceptionjét a szezonban. Ugyanez igaz a 39 éves Charles Woodsonra, aki 18 éves profi pályafutása során egyszer sem tudta Peyton Manning labdáját lehalászni. A hétvégén ez kétszer is sikerült neki. Apropó Peyton.

 

A leendő Hall of Famer irányító eddig több interceptiont dobott, mint ahány TD passza volt, csapata mégis 5-0-val áll. Rajta kívül ezt csak három irányító mondhatja el magáról, akik minden mérkőzésen kezdtek eddig: Colin Kaepernick, Kirk Cousins és Matthew Stafford.

stafford-Manning

 

Staffordot egyébként le is cserélték a Cardinals ellen a harmadik negyedben. A mérkőzés után elmondta, hogy Jim Caldwell a szünetben odament hozzá, hogy ha még egy INT-t dob, le fogja cserélni. Stafford meg is dobta a harmadikat, így Dan Orlovsky játszott helyette, aki a változatosság kedvéért szintén eladta a labdát.

 

Aaron Rodgers sem fogott ki jó napot, 2012 december 2.-a után ismét interceptiont dobott hazai pályán, ráadásul kettőt is. Persze egyik sem igazán az ő hibája volt, de ezzel egy igen komoly szériát szakított meg.Valamint említsük még meg Nick Folest, aki a Packers ellen négyszer adta el a labdát és 30 passzkísérletéből csak 11 volt sikeres.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!