Eddigi podcastjaink során önkényesen választottunk témákat és akár akartátok, akár nem, a mi ízlésünknek megfelelő történésekről esett szó hosszabban (már ha hallgattok minket, amit nagyon remélünk). Ezúttal azonban rendhagyó, de valószínűleg nem egyedi módon arról szeretnénk beszélni, ami valóban titeket érdekel.
Következő heti podcastünk témáit és kérdéseit, így szeretnénk kicsit rátok, olvasókra bízni, – mivel ez elsősorban nektek készül (meg persze azért hogy otthon saját hangunkra aludhassunk el) – hogy mikről is legyen szó. Természetesen mivel az időnk véges és ez mégiscsak egy NFL podcast, ezért a feltett kérdések közül nem biztos, hogy minden megválaszolásra kerül, de amennyiben módunk van rá igyekszünk minél több dologra kitérni.
Itt a poszt alatt, ezért a következő 5 napban –egészen a podcast felvételünkig, jöhetnek a kérdések töménytelen mennyiségben. Szívesen válaszolunk bármilyen NFL témájú szakmai, kevésbé szakmai felvetésre, de akár fantasyval kapcsolatos kérdések is jöhetnek (akár még renningan Lionsos cukkolása is belefér, mivel nem lesz jelen). Egy dologra azonban szeretnénk felhívni a figyelmet. Tudjuk hogy fantasy kérdéseitek sora végtelen és rengeteg a bizonytalan tényező, de a podcast időpontja kedd, ezért a hétvégére vonatkozó kérdésekre egészen biztos nem kaptok választ, valamint a Manniget vagy Mariotát kezdessem a 8. héten kerüljétek, mivel ezek kevésbé érdekes témák (hosszabb távon akár jöhetnek kérdések, hogy kit tartsunk meg és kit ne, de ne korlátozódjon a világ a fantasyra, még ha nehéz is.)

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások