Connect with us

Hír

Philbint kirúgták!

Joe Philbint, a Miami Dolphins vezetőedzőjét a csapat gyenge szereplése miatt már a negyedik forduló után kirúgták!

phillbin_crop_north

 

Philbin 2012 januárja óta irányítja a csapatot, de nem sikerült pozitív mérlegű szezont futnia a csapattal (7-9, 8-8, 8-8),  rájátszás sem jött össze. Már tudni lehetett, hogy az idei lesz az utolsó lövése, de senki nem számított ilyen gyenge játékra a floridai egyesülettől, mint amit az első négy körben bemutattak. Londonból hazarepülve egy hét pihenője is lesz a gárdának, így ideálisnak mondható az időpont a csapat szempontjából. Érdekesség, hogy tavaly is menesztettek egy vezetőedzőt egy londoni túra után, akkor Dennis Allen, a Raiders HC-ja volt az áldozat.

 

A tehetség megvan a csapatban, de egy ilyen karakter nélküli, kiállástalan edzővel nem tudták kihozni magukból a maximumot. A védőkoordinátor, Kevin Coyle állása is veszélyben, róla nem érkezett hír egyelőre.

 

Dan Campbell veszi át a helyét ideiglenesen, aki eddig a tight endeket edzette. Campbell egyébként játszott is az NFL-ben, a Giants draftolta 1999-ben a harmadik körben, majd játszott Dallasban és Detroitban is, mindenhol 3 évet. A Giantsszel Super Bowlt is nyert.

CQkO8iUUEAAkpst

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!