Connect with us

Hír

Edelman lábadozhat

9-0 ide vagy oda, a Patriots háza táján sem lehetnek maradéktalanul boldogak a tegnapi Giants elleni 27-26-os győzelmet követően.

 

A Dion Lewis – Julian Edelman – Rob Gronkowski trió a liga egyik legjobb hármasa. Két hét alatt ez a hármas az egy szem Gronkra csökkent, ugyanis amíg Lewis múlt héten a Redskins ellen dőlt ki egész évre, addig Edelman a hétvégi Giants elleni rangadón szenvedett komolyabb sérülést.

 

Edelman lábára Brinkley esett rá az első negyed végén szerelés közben, aminek következtében – mint később kiderült – eltört az elkapó lábfeje, de a pozitívum az, hogy az alapszakasz vége előtt már visszatérhet Brady első számú célpontja – Dez Bryant is mindössze hat hetet volt kénytelen kihagyni hasonló sérüléssel. A visszatérést feltehetőleg nem fogják kockáztatni az utolsó hetekre, ha már biztos lesz a kiemelés.

new-england-patriots-wide-receiver-julian-edelman

 

Idén eddig 61 elkapása volt 692 yardért, ezek mellett 7 TD-t szerzett.

 

Edelman pótlását elsősorban Danny Amendolának kell majd megoldani, aki eddig kulcsszituációkban mindig meggyőző volt, de konstans nem számítottak rá a playhívásokban, ez most minden bizonyára változni fog. Amendola mellett persze ott lesz még Brandon LaFell és Scott Chandler is, akire támaszkodhat majd Brady.

 

A Denver Broncos elleni playoff bye-ért vívandó rangadó előtt nem túl jók az előjelek tehát a támadó oldalon (5 egészséges falember, Lewis és Edelman out), de ha valaki tud hétről-hétre valami váratlant húzni, az Bill Belichick és a Patriots.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!