Connect with us

Összefoglaló

A kihagyott lehetőségek

Miami Dolphins @ Philadelphia Eagles

 

A mérkőzés a tétnek megfelelően szoros végjátékot és izgalmakat hozott, de ez egyáltalán nem így indult. A Miami az első akciójával még field goal távolságig jutott, de aztán nem sok jó jutott nekik támadásban. Ezzel szemben az Eaglesnek az első félidőben, különösen az első negyedben minden sikerült. Bradford ha az elkapóival nem is, a tight endjeivel könnyen megtalálta a kapcsolatot és Celek két hosszú elkapásával gyorsan a célterület közelébe jutott. Ott aztán elfogyott a tudomány, de egy kisebb menekülést követően, Huffot hagyták a Delfinek védői üresen, akit könnyedén talált meg az irányítója. Máris a Sasok kezében volt az irányítás. A megzavarodott Miami játékosok ezután, előbb egy az endzone-ból induló visszahordást szerencsétlenkedtek el, amit így az 1 yardosig sikerült juttatni, majd a támadók hoztak össze egy safetyt. Ezzel sikerült azt a bravúrt összehozniuk, hogy 1980 óta első csapatként három egymást követő meccsen értek el ilyen játékot ellenük.

 

 

Az Eagles offense ha nem is brillirozott, de haladt előre és pontokat tett fel a táblára, a védelem pedig nagyszerűen tartotta a Miamit. Egészen a második negyed közepéig. Ekkor azonban eljött a találkozó fordulópontja. A Miami blokkolt egy puntot, majd ebből gyorsan vitt is egy touchdownt. Az Eaglesnek ez már a második engedett blokkolt puntja volt az évben és mindkétszer el is bukták a mérkőzést. Ettől a momentumtól kezdve ugyanis teljesen kicsúszott a talaj Kellyék alól. A támadók mindent összeszerencsétlenkedtek, amit lehetett. Volt itt rossz snap, fumble, interception, könnyű drop is. A védelem pedig nem tudta teljesen nullán tartani az időközben kicsit feléledt Tannehilléket. Az IR-ről múlt héten visszatérő Ayayi két hosszabb futással is észrevétette magát, vele pedig két potens futója van a Miaminak. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Bradford megsérült, így az interceptiont már Sanchez vállalhatta magára. Kelly csapata így egy óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul, mivel a csoport élén álló Giants is kikapott. A Miami pedig láthatóan továbbra sem adta fel a küzdelmet.

 

Carolina Panthers @ Tennessee Titans

 

Ez a mérkőzés már jóval kevesebb izgalmat szolgáltatott mint az előző. Newtonék magabiztosan kezdték a mérkőzést, majd kisebb megingás után simán is fejezték be azt. Továbbra is minden működik a Panthers háza táján. SuperCam könnyedén találta meg Olsent, Ginnt vagy épp Funchesst, de ha kellett akkor ő futotta meg a first downt vagy a TD-t. Ebben a második kategoriában már 39-nél jár, amivel az örökranglista harmadik helyére tornázta fel magát. Mondanom sem kell, hogy karrierjének ilyen korai szakaszában ez hatalmas teljesítmény és könnyedén veheti át az első helyet. Egyébként érdemes megnézni, milyen pofátlan magabiztossággal nyújtja be, egy kézzel a célterületre a labdát. A védelem nagy játékokat ezúttal nem nagyon csinált, „mindössze” egy sack, egy interception és egy forced fumble fűződik a nevükhöz, de így is 10 ponton tartották Mariotáékat.

 

 

A Titans egyébként ötször vitte földre Newton sacket érően, ez pedig a legtöbb, amit az idén Panthers ellen bemutattak. A kezdő futó továbbra sincs meg a csapatnál, Antonio Andrews a múlt heti jó játék után ezúttal 11 futás 8 yard, és a Mariotára szabott játékok sem jöttek be. Persze nem könnyű ez ellen a Panthers ellen, akik immár 9-0-lal állnak és megállíthatatlanul haladnak az első kiemelés felé. A Tennessee pedig hiába nem tűnik a legrosszabb csapatnak, mégis esélyesei a jövő évi 1/1-re.

 

New Orleans Saints @ Washington Redskins

 

A mérkőzés pontosan úgy indult, ahogy elképzeltük. Hatalmas adok kapok volt kialakulóban, ami aztán úgy módosult, hogy az egyik fél csak a kapok részt vállalta magára. Hihetetlen, hogy ez ellen a Saints védelem ellen még Kirk Cousins is úgy néz ki, mint egy Pro Bowler irányító. 324 yardig és 4 touchdownig jutott a Washington QB-ja, de mindezt csak azért, mert a harmadik negyed végétől kezdve már lazíthatott is. A Washington újoncai Matt Jones és Crowder vezetésével nagyszerűen teljesítettek, összesen 191 yardot szedtek össze elkapásból, továbbá Jones 56 yardot össze is futkározott. A visszatérő DeSean Jackson csak 44 yardig jutott, de ezt annak köszönhette, hogy egy kisebb sérülést újra összeszedett.

 

 

A másik oldal már kevesebb említést érdemel. Mit lehetne egy olyan csapatról mondani, amely a Redskins ellen 33 ponttal kikap. Hiába hoz Brees egymás után két űr mérkőzést és állít fel rekordokat, ha közben a csapat kikap és nem hogy egy rájátszás csapat, de a egy középcsapat képét sem képes mutatni. Először meg akartam említeni, hogy kik azok akik a legjobban teljesítettek a csapatból, de aztán hagytam, mert nincs olyan, aki megérdemelné. A legnagyobb szégyen természetesen Rob Ryané, mert biztos vagyok benne, hogy ennél jobb védelmet is össze lehetne tenni, még akkor is, ha nem a legideálisabb az állomány.

 

Detriot Lions @ Green Bay Packers

 

A Packers szurkolók bizonyára már nagyon várták ezt a mérkőzést, mert két borzalmas vesztes csata után végre jöhetett a hazai Lions elleni meccs, amit már emberemlékezet óta nem vesztettek el. Így bizonyára nagy mosollyal ültek le a találkozó elé, hogy aztán az az arcukra is fagyjon. Az előző két mérkőzés tanácstalansága és tehetetlensége ugyanis folytatódott. Se passzjáték, se a futójáték nem működött, pedig ezúttal nem a teltkarcsú Lacy, hanem Starks kezében volt a pálca. Rodgers legtöbbször Davante Adamst vette célba, látszik, hogy szeretné bejáratni elkapóját, de ez nem túlságosan sikerült eddig. Az impotencia azonban nem csak a Packerst, hanem a Lionst is jellemezte. Csak ez kevésbé meglepő. Bell 14 futásból 17 yard, Stafford 38 kísérlet 242 yard, tehát se a futás, se passz nem működött itt se. Ezek után nem meglepő, hogy úgy mentek félidőre a felek, hogy egy-egy mezőnygólon kívül semmi sem történt.

 

 

Az eredmény ellenére a védelmek remekléséről se lehet tisztán beszélni, a Packers egyetlenegy sacket nem tudott szerezni azok után, hogy a Lions az elmúlt mérkőzésein szorgos hangya módjára gyűjtögette ezt a statisztikát. Rengeteg drop, rengeteg negatív yardos futás és kínlódás. Kínlódás a csapatoknak és kínlódás nekünk, akik végig próbálták ülni a találkozót. A Packers talán ezt megérezve a végén megint megpróbálta a comebacket, de ezúttal sem sikerült. Kicsit csalódott is lettem volna, ha mégis összejön, mivel itt ismét nem érdemelt győzelmet Rodgers és csapata. Ezzel saját magukat hozzák egyre nehezebb helyzetbe, mert a csoporton belül már csak második helyen tanyáznak, a Wild Card helyekért pedig ádáz csata folyik. A Lionsnak sok célja nem lehet, de a becsületüket azért tisztességgel próbálják védeni.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!