Connect with us

Beharangozó

Coaches’ teamtalking – Bills@Pats, MNF

Rex Ryan: Nincs izé meg hozé gyerekek. Azok közül, akikkel harcban állunk a playoffért, kikapott a Jets és a Raiders is, a Steelers pedig a héten nem játszott, úgyhogy eddig a legjobban jöttünk ki a hétvégéből. Jó, a Chiefs feljövőben, de nem kell velük foglalkozni, tie breakerben jobban állunk majd náluk. Vagy nem, nem izgat. Az már sokkal jobban, hogyan használjuk ki vetélytársaink botlását, mert tökjó, hogy mindenki kinyalt, de azért nekünk sem lesz túl egyszerű dolgunk a New Englanddel szemben. Szóval igazából az a kérdés, hogy mit is kezdjünk velük?

 

Valaki az edzői stábból: Szarjunk az egészre, engedjük átrobogni őket rajtunk.

 

R.R: Persze, hogy aztán ismét hallgathassam egy éven keresztül, hogy mennyire lelépett engem Belichick. Ráadásul nem is csak egy ilyen kis vasárnapi korai idősávban, hanem a hétfő esti primetime-ban. Ott igazából teljesen emberi arcuk van, 22-24-gyel állnak eddig ilyen találkozókon, tavaly is jól kifújta a Kansas az orrukat. Brady olyan volt, mint a primetime Dalton. Ez simán megismétlődhet.

 

V: Oké mester, de most Brady jobban játszik, mint a 2007-es Brady, vagy úgy bármelyik Brady. A játékhét előtt a legjobb TD/INT mutatóval rendelkezett (24/3), legtöbb passzolt yardot átlagolja (338,1), egyértelműen ő a legnagyobb esélyes az alapszakasz MVP címre. Lehet nem kellett volna buzdítani a Coltsot erre a labda dologra… Plusz a Chiefsnek volt egy brutális pass rusha és egy jónak mondható secondaryje és Brady előtt nem volt semmiféle támadófal. Te meg most idejöttél és a tavalyi sackleader védelemből csináltál egy ilyen középszart. Ezt veheted bóknak, ugyanis nálunk (14) csak a Falcons és a Giants tud kevesebb sacket felmutatni (12).

244538-1024x694

 

R.R: Azt persze kihagytad, hogy mivel nem rohanunk rájuk, mint óvodai kiscsoport a Family Frostos kocsira, sokkal jobban tudunk figyelni a coverage-re. A passz elleni védekezésünk, különösen a secondarynk nagyon jó. A két cornerünk, Gilmore és az év újonc védője címre is pályázó Ronald Darby jól veszik le aktuális ellenfelüket, továbbá labdaszerezésekből is kiveszik a részüket (2-2 INT). Ehhez jön még hozzá a Graham-Rambo safety-páros hátul. A sackes dolgot meg hagyjuk, ígyis 83 alatti passer ratinggel rendelkeznek átlagban az irányítók ellenünk és engedett yardokat nézve is a liga jobbik feléhez tartozunk (12. hely, 251,9 yard/meccs). Ráadásul a Patsnél két alapember hiányzik a támadósorból és a falukat is sérülések tizedelik.

 

V: Ezt az általad jónak mondott secondaryt gyalázta meg Brady 466 passzolt yarddal és 3 TD-vel. Az igaz, hogy Edelman és Dion Lewis hiánya meglátszott a Giants ellen is múlt héten, de csak előlépett Amendola és a futójáték úgy, ahogy működött Blounttal. Tudom, most jönni fogsz azzal, hogy most Blountnak meg úgy a Pats futás offense-nek nem lesz nagy napja merthogy 100 yard alatt átlagolunk (97,7 yard/meccs), de elég ha csak a kulcsszituációkban futják meg a first downt. Erre pedig nem csak Blount alkalmas, hanem a Lewis kiesését követően a harmadik downos futótandem két tagja, Brandon Bolden és James White is. A Pats támadófala meg kezd alakulni, már Vollmer, Cannon és Jackson is edzésbe állt a meccset megelőző héten és egyébként is annyira mindegy, hogy kinek kell megvédenie, ha két másodpercen belül már szabadul a labdától. Hosszú route-okat LaFell szokott futni, esetleg Dobson (már ha pályára kerül), meg Gronk, de őt úgyse tudjuk megállítani. Ez a támadósor még így sem nevezhető rossznak. De ha már támadósor. Mondd meg Rex, hogy mégis hogyan akarjuk áttörni a Pats védelmét.

chin092015PatriotsatBills_spt15

 

R.R: Hát nyilván futással és rövid játékokkal. A Patsnél most sem lesz Jamie Collins, így ugyanaz a gameplan működhet, mint a Giantsnek a múlt héten…

 

V: De nekünk…

 

R.R: Fogd be a pofád, nem fejeztem be. Szóval olyan hosszú játékokat nem tudunk bemutatni nyilvánvalóan, de elővehetjük Clayt, Woodsot és Watkinst a kalapból, akik majdnem olyan jók, mint a Beckham-Randle-Harris trió. Meg nekünk ott van McCoy és Karlos Williams, plusz Taylor is tud futni, ha úgy adódik. Collins kiesésével ez a Pats lb-sor kevésbé mozgékony.

100815-nfl-Bufalo-Bills-split-pi-mp.vadapt.620.high.25

 

V: Most is belekötök. A Pats futás elleni védekezése tavaly a közepesnél rosszabb volt, most viszont bármilyen hihetetlen ligaelit. Tavaly a secondaryn volt a nagy hangsúly védelem szempontjából, most áttették a front7-re és meglett az eredménye. A futás elleni védekezés hatalmasat javult és 30 sackjükkel másodikok a sacklistán. Az egyéni listát a forduló előtt Chandler Jones vezette egyedül 10,5-tel. Tették mindezt úgy, hogy a vártnál kevesebb kárt szenvednek hátul. Azt kellene valahogy kibuliznunk, hogy nickel felállásokat kelljen hívni, mert a Coleman-Melvin kettős, akit be tudnak állítani oda, elég égethető. Bár a múlt héten ezt is jól felismerte a Pats stábja és Chung lett ilyen slot corner, míg hátul Harmon és McCourty volt. Engedett yardokat tekintve a 10 legrosszabb közt vannak, de az engedett ratinget nézve sokkal jobban állnak, köszönhetően ennek a változásnak. Mibe nem kötöttem még bele?

 

R.R: Talán a legutóbbi meccs eredményébe.

 

V: Most tényleg ecseteljem azt, hogy mennyire lemostak minket minden téren három negyeden keresztül? Tényleg mondjam el azt, hogy igazából csak azért lett szoros a vége mert az utolsó játékrészbe borzalmasan bealudt az ellenfél?

 

R.R: Inkább ne. Lehet mégis igazad van és szarjunk bele az egészbe?

bufne

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások