Connect with us

Beharangozó

FK! Premium Selection #11

premium-selection

 

Összesen 11 pozitív mérlegű csapat van a ligában, ami 1990 óta a legkevesebb a szezon ezen szakaszában. Azzal pedig, hogy Sanchez, Keenum és Osweiler is kezd a héten, már 47 olyan irányítója lesz a ligának, aki idén kezdett mérkőzést. Nézzük mire számíthatunk a héten, reméljük jobban bejönnek a tippjeink, mint az utóbbi két hétben, habár sok reményt nem fűzök hozzá, hiszen sok kétes kimenetelű találkozó lesz, és akkor a meglepetéseket még számba se vettük. Múlt héten például 10 underdog csapat nyert, ami a legtöbb a 2001-es szezon hetedik fordulója óta.

 

Denver Broncos @ Ex Denver Broncos Chicago Bears

 

A főedző John Fox, a támadókoordinátor Adam Gase és az irányító Jay Cutler is volt csapata ellen lép pályára a hétvége folyamán. A túloldalon ráadásul a liga valaha volt legmagasabb irányítója (207 centi) lép pályára a sérült Manning helyett. Sokszor előfordul, hogy új kezdő irányítóról nincsen filmje az ellenfélnek, ezért nem tudnak felkészülni belőle és kikapnak, azonban Osweilert közelről ismeri mind Fox, mind Gase, így könnyen lehet, hogy ki tudják majd használni gyenge pontjait.

 

CUQwGCjWsAAPKNm

 

A Bearsnél nem tudjuk még, hogy Forte vagy Langford kezd, de igazából mindegy, mivel az újonc elég jól helyettesítette a veteránt az utóbbi két hétben. Cutler jól játszik, Adam Gase jó munkát végzett vele, a Bears pedig hasít néhány hete, egyértelműen felfelé ível a pályájuk, míg a Broncosnak a Colts és Chiefs elleni bukta nem sok jót sejtet. A rövid távú memóriánk kissé el is feledkezett a kiváló védelemről, aminek oka lehet, hogy nem játszottak annyira elit szinten, mint korábban. Ez persze betudható Ware sérülésének és Talib eltiltásának is.

 

A támadósorok közti különbség egyértelműen a Bears javára billenti a mérleget, azonban a védelmek közti különbség pedig egyértelműen a Broncoséra. A kérdés csupán az lesz, hogy a két csapat erősségeit mire mennek egymás ellen. Ha a denveri védelem ki tud erőszakolni pár turnovert a Bears térfelén, akkor nyerhet a Broncos. Ha a szülinapos Osweilernek folyamatosan végig kell mennie a pályán, akkor nem fog menni nekik. A rövid memóriánk azt mondtja velünk, hogy a macik fognak diadalmaskodni, de ne feledkezzünk meg a liga legjobb védelméről sem!

 

denchi

 

Green Bay Packers @ Minnesota Vikings

 

Csata az NFC North-ért folytatott háborúban. Ha a Vikings be tudja ezt húzni, akkor nagy lépést tesznek a csoportgyőzelem felé, a Packersnél pedig elő lehet húzni a P-A-N-I-C betűösszetételt. A tavalyi MVP első hat meccsén még 70%-kal passzolt elkapóinak, utolsó 3 meccsére ez lesüllyedt 48,8%-ra. Ráadásul mindhárom mérkőzést el is bukták. 4 egymást követő találkozót regnáló MVP utoljára Kurt Warner és a Rams bukott el 2002-ben.

 

A Packers ráadásul futtatni se tudja a labdát, utóbbi három meccsen 208 yardot sikerült összesen összekapirgálni. A mostani ellenfél, Adrian Peterson ezt 5 yard híján egyedül múlt héten teljesítette. AP egyébként elég jó formában van, a 2012-es, 2000+ yardos szezonjában 9 mérkőzés után 3 yarddal kevesebbnél járt, mint idén. Akkor a két Packers elleni meccsen az év vége felé 400 yard fölé jutott. Az utóbbi 4 egymás elleni találkozón pedig 4 TD-t szerzett és 154 yardot átlagolt, a Packers pedig nem sokat javult futás ellen, így nagy napja lehet a vikingek sztárjának.

 

CUHCOoyWoAAQysU

 

AP szét fogja futni a sajtfejek védelmét és hacsak Rodgersék varázsütésre nem térnek vissza idény eleji formájukhoz, akkor itt bizony Vikings győzelem lesz. Mike Zimmer pedig elég jól összerakta a védelmet ahhoz, hogy ez a feltámadás ne most következzen be.

 

gbmin

 

Oakland Raiders @ Detroit Lions

 

Rövidtávú memóriánk alapján itt Lions sikerre tippelnénk, ami benne is lehet a pakliban. A Lions megverte a Packerst, azonban ezt nem túl jó játékkal tették. A Raiders sem játszott jól, viszont ők kikaptak a Vikingstól. A probléma a fosztogatóknál az, hogy a kezdő center, Rodney Hudson nem egészséges és így az egész támadósor gyengébb. Szerintem azért most működni fognak a dolgok és virágzani fog az AC-DC kapcsolat, hacsak a remek formában lévő Darius Slay meg nem állítja Coopert. Legutóbbi találkozásukkor (2011, 15. forduló) Megatron 214 elkapott yarddal zárt, ami karrierjének negyedik legjobb napja volt. Jó kis bold lehetne ebből és ha a Lionsra tippelnék, be is írtam volna.

 

oakdet

 

Atlanta Falcons @ Indianapolis Colts

 

Itt az idő Atlantában, hogy megmutassák, nem átverés volt az év eleji jó játék, hanem valóban jó csapatról van szó. Volt egy plusz hetük pihenni és kitalálni, mire is fogható az utóbbi hetek pocsék játéka. A Colts is szüneten volt, új támadókoordinátoruk van, de Luck helyett Matt Hasselback fog kezdeni, aki eddig veretlen a szezonban. Valahogy nem tud igazán felizgatni ez a találkozó, nem is értem, hogy a SportTv miért ezt választotta (főleg, hogy jövő héten is Falcons meccset adnak).

 

indatl

 

St. Louis Rams @ Baltimore Ravens

 

Nick Foles annyira szarul játszott, hogy az a Case Keenum fog kezdeni a Ramsnál, akinek a karrierje során 72.2-es passer ratingje van (31. a jelenlegi kezdők között), a passzpontossága 55,2% (32.), próbálkozásonként pedig 6,65 yadot tesz meg (29.). Tavaly viszont két kezdőként megvívott mérkőzését meg is nyerte, egyet ráadásul a Ravens ellen. Keenum a hat csere irányító egyike, aki a héten kezd. Rossz előjel, hogy a cseréknek 5-25 a mérlege idén. A hollók győzelmét pedig elvették a bírók (mondjuk Dumervil sem segített), a pontarányuk pedig -26, ami 7 vereségnél elég jónak mondható, csak senki le nem szarja. Szerintem nyer a Ravens, de ez mindkét csapatnak rossz lesz, egyik távol kerül a playofftól, másik pedig rontja a draftpozícióját.

 

stlbal

 

Tampa Bay Buccaneers @ Philadelphia Eagles

 

Jameis Winston Eagles szurkolóként nőtt fel és azt mondta hogy az volt az álma, hogy ha már nem játszat az Eaglesben, legalább ellenük játszhasson. Most ez megadatik neki, de nem lesz könnyű dolga a sasok remek védelme ellen. A mérkőzést – szokás szerint – az döntheti el, hogy az Eagles offense milyen napot fog ki. Én jobban szeretem nézni Sanchez játékát, mint Bradfordét, dinamikusabb az egész, a probléma csak annyi, hogy kulcsszituációkban hibázik. Remélhetőleg kijavítják Murray-vel a handoff problémákat és akkor a read option is működhet. Sanchez egyébként szereti keresni a tight endjeit és jó kapcsolata van Jordan Matthews-zal, így fanatsy tulajoknak érdemes lehet őt és Zach Ertzt kezdetni.

 

tbphi

 

New York Jets @ Houston Texans

 

Fitzpatrickot múlt héten megműtötték, most viszont pályára fog lépni. A túloldalon Hoyer nem fog, így TJ Yates kezd, aki a tigrisekkel nagyon jól bánik, szerintem a repülőkkel nem annyira. A Texans 6-6 pontot engedett legutóbbi két ellenfelének és 10 negyede nem kaptak TD-t, ez elég jó mutató, azonban biztosan nem fenntartható. Hoyer agyrázkódásához visszatérve, állítólag memóriakiesése volt, szóval komoly a dolog, habár rám az alkohol is ilyen hatással van.

 

nyjhou

 

Washington Redskins @ Carolina Panthers

 

Kirk Cousins néha úgy néz ki, mint egy franchise QB, a probléma csak ott van, hogy borzalmas csapatok ellen tud csak jól játszani. A Panthers védelme pedig nem nevezhető borzalmasnak, így könnyedén átlépnek majd a fővárosi gárdán. Ezen kívül Cam Newton már 30 olyan mérkőzéssel rendelkezik, ahol van passzolt és futott TD-je is. Egyedül a Hall of Famer Steve Youngnak van több 31-gyel. Sikerül holnap beállítani a rekordot?

 

wascar

 

Dallas Cowboys @ Miami Dolphins

 

Romo visszatér és még egy halvány reménysugár ott van, hogy meglegyen a playoff. Azonban ezzel a visszakapaszkodással csak azt fogják csak elérni, hogy romlik a draftpozíciójuk. Jason Witten egyébként közeleg egy nagy mérföldkőhöz, ha 8 elkapást tud jegyezni Romo legjobb barátja, akkor csatlakozik Tony Gonzalezhez az 1000 elkapással rendelkező tight endek sorában. A Dolphins nem jó csapat, a Cowboys pedig varázsütésre feljavul, amint visszakapják kezdő irányítójukat. Csak annyira jó ez a roster, amennyire Romo egészséges.

 

dalmia

 

Kansas City Chiefs @ San Diego Chargers

 

Úgy tűnik a Chiefs felállt a padlóról és 1-5 után 4-5-tel állnak és lehet esélyük a rájátszásra is. A Chargers nincs jó formában, ötöt buktak zsinórban, vagy nyolcból hetet, ha úgy jobban tetszik. Sok a sérült persze, de ha nem Rivers irányítana, ez a csapat lehet, hogy győzelem nélkül állna. Most sem fognak nyerni.

 

kcsd

 

San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks

 

A Seattle Seahawks nem kelti jó csapat benyomását idén. Ebben a szezonban csak a Bears, a Cowboys, a Lions és a 49ers csapatát tudták megverni, akiknek az összesített mérlegük 11-25. Most azonban újabb romokban heverő együttest fogadnak, akik ellen az utóbbi 3 mérkőzésen összesen 13 pontot kaptak. Ha kimatekozzuk, ez meccsenként 4,3 pont. Ki teszi meg az overt?

 

sfsea

 

Cincinnati Bengals @ Arizona Cardinals

 

Ha a Bengals múlt héten nem égett volna meg olyan csúnyán a Houston ellen, akkor szerintem sokan a rájuk tippelnénk most. Azonban a memóriánk rövid, a Cardinals pedig remekel, Carson Palmer Bradyvel közel azonos szinten teljesít (remek elemzés a PFF-en itt), így minden adott lehet egy hazai győzelemhez. Larry Fitzgerladnak pedig csak 13 elkapás kell, hogy harmadik legfiatalabbként érje el a 13 000-es határt (Jerry Rice, Randy Moss). Aztán amilyen hullámzó az NFL, hétfő reggel lehet arra ébredünk, hogy Daltonék visszatértek a helyes útra, a Cardinals pedig összeomlott. Palmer egyébként korábbi csapata ellen bizonyíthat, ahonnan a lockout idején kérte elcserélését és akinek pótlására érkezett Andy Dalton, mikor a veterán még a keretben volt, hivatalosan (timetable ITT és ITT, akiket érdekelne hosszabban a sztori, érdekes egyébként).

 

cinari

 

Tippverseny

 

Borzasztó hetet zártunk múlt héten, ahogy feltételezem mindenki más is, itt az idő javítani.

 

tippversenyeredmény

 

Bold Predictions

 

Múlt héten valahogy senkinek nem jutott eszébe, hogy van ez a rovat, most azért vannak merész jóslataink:

 

jimboy: Dalton húz egy múltheti Peyton Manninget és 0.0 passer ratinggel zár

 

renningan: Tony Romo legalább 4 TD-vel és 300 + yarddal tér vissza

 

rowi: A Gabbert vezette Niners nem ér el pontot Seattle-ben.

 

Leonidasz007: Osweiler 120 yardnál kevesebbet passzol és 3 intet is dob, mégis csak max 6 ponttal kap ki a Broncos.

 

katonadani: A Falcons támadóegysége feltámad és 50 pontot zúdítanak a Coltsra, Julio Jones pedig 200 yardig jut.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!