Connect with us

Hír

Mi lesz veled Colin Kaepernick?

Colin Kaepernick, a 49ers irányítója nemcsak, hogy elveszítette kezdő pozícióját Blaine Gabbertel szemben, most vállsérülése miatt IR-re is került, vagyis vége a szezonjának. Felmerül a kérdés, hogy mi lesz ezek után az irányítóval, akivel 2014-ben kötöttek 6 éves, 114 millió dolláros szerződést?

keap

 

A legvalószínűbb válasz, hogy kivágják. Szerencsére San Franciscóban sem teljesen ostobák az emberek, és hiába kap Colin Kaepernick átlagban 19 millió dollárt évente, viszonylag alacsony a garantált tartalom. Ez azt jelenti, hogy ha a szezon után elküldik az irányítót, akkor összesen 7 millió dollár dead money keletkezik és ennyi, Kaep soha többet nem jelenik meg a 49ers könyvelésében. Sőt, ha úgy döntenek, hogy június 1 után küldik el, akkor ezt a 7 milliót három évre lebontva kell benyelniük, vagyis csak 2,4 millió/év.

 

Szóba jöhet természetesen a csere is, az Eagles kifejezetten jól áll, hisz a Lions jóvoltából rendelkeznek egy extra 3. körös cetlivel, ami ráadásul top10-es lesz minden eséllyel (igaz, nincs második körösük). Ha nem akarják megkockáztatni a szabadügynök-piacot, akkor a saját 3. körös pickjük bőven elég lehet, más nem nagyon áldozna ennyit az irányítóra. Egyrészt, mert az Eaglest leszámítva szinte sehol nem lenne használható (meg Sam Bradfordért is csak Kelly mester volt képes adni egy Nick Folest + második kört), másrészt a következőkben 14, 16, 17, 19 és 21 milliót keresne még garantált nélkül is.

 

Igaz, ezzel együtt sem nem tartom valószínűnek a csere lehetőségét és jelenlegi állás szerint nem tudok a Houston Texans – Philadelphia Eagles pároson kívül mást mondani, ahol kezdő lehetne Colin Kaepernick. Csereként biztos lesz helye, hisz Brandon Weeden sem bír kikopni a ligából, de valószínűleg nem ez volt a fiatal irányító (és a 49ers vezetőség) álma.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!