Connect with us

Hír

Mi lesz veled Lynch?

Nemrég megírtuk, hogy Marshawn Lynch sérülése súlyosabb, mint korábban gondolták és 1-2 hét kihagyás helyett tovább is partvonalon kívülre kerülhet. Nos tegnap kiderült, hogy minden valószínűség szerint 4-5 hét kihagyás is várhat rá, ami azt jelenti, hogy az alapszakasz végéig az újonc Rawls lesz a Seattle kezdő futója.

 

marshawn-lynch-seahawks-ftr-012315jpg_r7vct4ctoajx17srrjmf09ul6

 

Lynch műtéten fog átesni, várhatóan szerda reggel, miután hétfőn egészen Philadelphiáig utazott, hogy egy ottani szakértővel vizsgáltassa meg magát. A visszavonulását az offseasonben már felvető futó tehát az évben már nem fog pályára lépni, ha a Seahawks lemarad a playoffról. A csapat mindenesetre, egyelőre nem érzi a hiányát, mivel Rawls az eddigi találkozókon nagyszerűen helyettesítette. Kétszer is átlépte a 160 yardot, amit Lynch egyszer sem tudott megtenni pályafutása során. Ez pedig a csapat számára is elgondolkodtató lehet, akiknek 2016-ban 9 millió dollárt kellene kipengetni a veteránnak. A legnagyobb kérdés az, hogy a jó futóteljesítményt, olyan meccseken is tudja-e teljesíteni a rookie, amikor nagy a tét. Természetesen ezek a hírek több dolgot is felvetnek még. Megéri-e Lynchet a Seattle-nek megtartani? Vissza fog-e vonulni a futó? Hova kerülhet, ha nem vonul vissza?

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!