Connect with us

Beharangozó

TNF beharangozó, Titans@Jaguars

Mi lehetne izgalmasabb, mint egy csütörtök esti Tennessee Titans @ Jacksonville Jaguars mérkőzés?

 

Bármi.

 

Nagyjából ennyivel le is rendeztem volna az előttünk álló TNF-et, azonban bármennyire is érdektelennek tűnhet ez a párosítás, nem az. Az Indianapolis Colts szenvédésének, vagy fogalmazzunk inkább szerencsétlenkedésének köszönhetően az AFC South csoportelsőségéért, ebből kifolyólag a rájátszásért folytatott harc is teljesen nyílt. Olyannyira, hogy még a 2-7-tel álló Tennesseenek is van esélye a playoffba kerülésre. Persze nem a Tennessee miatt érdemel ez a meccs hosszabb felvezetőt, hanem az NFL bírói testülete miatt, hiszen nekik köszönhetően a Jaguars 3-6-os mérleggel áll, 1 győzelemmel lemaradva a csoportot vezető Colts-Texans kettőstől.

 

A két csapatban egyébként az a közös, hogy ha csak egy kicsivel is jobban koncentrálnak a Colts elleni meccseken, akkor már közelebb lennének a csoport első helyéhez. A Titans elolvadt, mint a végbélkúp, a Jaguars pedig kétszer is game winning field goalt hibázott.

 

A Titansnél egyértelműen új időszámítás kezdődött Mariota érkezésével, ami a csapat teljesítményén meg is látszik. Az idei 1 /2-es éretten és megfontoltan játszik, mindössze 6 interceptiont dobott eddig hét mérkőzés alatt, ezek mellett 13 TD-t. Továbbá ő az első újonc az NFL történetében, aki első évében két mérkőzésen is 4 TD-t dobott és egyszer sem adta el a labdát. Ami pedig egészen hihetetlen, az az idegenbeli mutatói. 10 touchdown passz mellett nem dobott INT-et, továbbá 133.0-ás passer ratingje van, messze a legjobb a liga összes irányítója közül.

 

A Jaguars épül-szépül, a tavalyi újonc mag egyre jobban kezdi kinőni magát. Bortles egyre jobban mozog a zsebben és pontosabban is passzol. Allen Robinson és Allen Hurns személyében két nagy reménységű és szép jövő előtt álló elkapóról beszélünk, mindkettejüknek 7-7 elkapott TD-je van és három yard híján mindketten 700 elkapott yard fölött járnak (Hurns: 697, Robinson 758). Ráadásul még ott van a passzjáték erősítésére Julius Thomas is.

gettyimages-457497944-e1444938376543

A védelemben az öregedő Posluszny mellett feltűnő Telvin Smith párosa a kellő rutint és lendületet adja meg a Jaguars linebacker sorában. Utóbbi a második az NFL tackle listáján 88 szerelésével. A védelem lehetne még erősebb is, ha az idei első körös választásuk, Donte Fowler Jr, nem sérül meg már az első edzésén. Yeldonnal a futójáték még akadozik, ráadásul az idei második körös választott játéka kérdéses. Abban az esetben, ha nem lesz bevethető, akkor Denard Robinsonnak és Toby Gerhartnak kell pótolni.

 

Ugyanis bármilyen meglepő, a Tennesse engedett yardok tekintetében elég tisztességesen teljesít. Az összes yardot tekintve ötödik a ligában, míg az engedett passzolt yardokat nézve (213,8) csak a Denver és a Seattle védelem enged náluk kevesebbet. A pass rush-sal is elégedettek lehetnek Nashville-ben, 27 sackjük az ide vonatkozó statisztikában is az ötödik pozícióba helyezi őket. Az már árnyalja egy kicsit a képet, hogy ezt a kevés engedett passzolt yardot viszonylag kevés játékból is engedik. Az ellenfelek a liga összes csapat közül a Titans ellen hívnak a legkevesebbszer passzjátékot (29,2/meccs), az ellenfelek irányítói pedig egészen jó, 95.1-es mutatót tudnak felmutatni a Tennessee ellen. A futás elleni védekezésük sebezhetőbbnek tűnik.

20131103_krj_ac1_114.0

A Jaguarshoz hasonlóan a mostani vendég csapatnál sem mondható, hogy éppen a futójáték vinné előre a csapat szekerét, szinte pont egy szinten mozog a Jaguars futójátékával (1 yarddal többet tesznek meg Mariotáék meccsenként a földön). Mindkét egység a liga alsó harmadához tartozik.

 

A Jaguars a futás elleni védekezése igen jónak mondható, ellenben a passz ellenivel. Így amíg a hazaiak oldalán feltehetően a futójátékban lehet a győzelem kulcsa, addig a vendégeknél Mariotának kell hoznia a pazar idegenbeli formáját és minél többször megtalálnia kedvenc célpontját, Delanie Walkert. Mellette viszont nem lesz igazán nagy választása Mariotának, Kendall Wright ma sem lép pályára és Justin Hunter sem egészséges, így az Anthony Fasano – Dorial Green-Beckham kettős közül kell valakinek feljebb lépnie.

18546847-mmmainjpg-104a551a2a0b72c9

Hiába a gyengébb futás elleni védekezés a Tennesseenél, nem valószínű, hogy pont itt fog nagyot ütni a Jaguars, ugyanis ahogy fentebb írtam azért nem a legizmosabb támadóalakulat. Sokkal több fog múlni a támadófalon és Bortles játékán. Ha lesz elég ideje a zsebben, akkor magabiztosan haladhat a Jags és húzhatják be a találkozót a Hurns-Robinson-Thomas trió segítségével.

 

Személy szerint én egy magabiztos Jaguars győzelemre számítok, elsősorban nekik fontosabb ez a mérkőzés, 3-7-tel azért már necces lenne odakerülni a csoport élére a végelszámolásnál, így ha valóban komolyan gondolják az idei rájátszást – és miért ne tennék? – akkor hozniuk kell ezt a találkozót.

 

A többi szerkesztőségi kis pajtásom így gondolkodik arról, hogy ki lesz vidámabb holnap reggel 6-ra.

tenjax

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások