Connect with us

Beharangozó

FK! Premium Selection #15

premium-selection

 

A Karácsony előtti utolsó fordulóhoz értünk, de a hangulat koránt sem ünnepi. A harc hatalmas, mindössze egy találkozó lesz, amelyet nem érint a playoff, de mi természetesen a fő hangsúlyt nem erre hegyezzük a Kandallóban. Az őrület már szombaton megkezdődik és ez még akkor is örömhír lenne, ha egy teljesen érdektelen találkozót hozna el az este.

 

New York Jets @ Dallas Cowboys (Szombat)

 

A két csapat 10 találkozásából 7-et is Amerika Csapata nyert meg, de a legutóbbi összecsapás során New York új reménységei borsot törtek Jerry Jones orra alá. Ezúttal is a zöld mezes alakulat az esélyes, mégpedig azért, mert van egy olyan irányítójuk, aki a legutóbbi három találkozó alkalmával 9 touchdown passzt osztott ki, eladott labda nélkül, 108.9-es passer ratinggel. Mégse beszél a zseniális teljesítményéről senki. A csapat futója, Ivory pedig az első 1000 yardos szezonját üldözi, amihez már csak 86 yardra van szüksége. A támadósor harmadik elmaradhatatlan tagja pedig az ismét megújuló Marshall, aki 8 darab 100 yardos mérkőzést produkált már az évben, és ha ez most is sikerül, akkor csatlakozik Don Maynardhoz a klubcsúcs beállításban. A védelem szintén konzisztens, top10-ben vannak engedett pontokban, futott yardokban és a passzolt yardokban is. A túloldalon már messze nem ilyen rózsás a kép. Irányító nincs, Dez nélküle sem tudja elkapni és a futójáték is kevésbé hatékony, mint tavaly. Ráadásul már a továbbjutásról is lemondhatnak, úgyhogy egy magabiztos Jets győzelmet várok, akik továbbra is őrzik az AFC East második helyüket a Patriots után.

 

jetscowboys

 

 

Denver Broncos @ Pittsburgh Steelers

 

A hétvége másik érdekes mérkőzése az AFC szempontjából talán a legmeghatározóbb találkozó lesz. A Denver győzelme esetén playoffban van, de ehhez elég a Jets veresége is. A csoport pedig akkor van meg nekik, ha nyernek és a Kansas kikap. Ehhez viszont lesz egy-két szava a Kohászoknak is, akik számára még szintén lehetőség nyílt a csoportjuk behúzására. McCarron vezetésével ugyanis a Bengals már nem biztos, hogy oly könnyedén húzza be a csoportot, mint hittük azt nem is olyan rég. A mérkőzés igazi védelmi csata lesz, de egészen más szempontból. Az egyik oldalon a liga legjobb defense-e találkozik a liga egyik legjobb formájában lévő offense-ével. A passz elleni védekezés és a passzjáték igazi összecsapása ez a találkozó lehet. A Broncos a Packers és a Patriots ellen már bizonyította, hogy igazán jó támadósorok ellen is képes a jó játékra (és hogy a bírókat se nehéz megvenni), az igazi erőpróba azonban ez lesz. Itt két olyan elkapó van, akik levédekezése hihetetlen erőpróbát igényel. Lehet megint pesszimista vagyok, de kizártnak tartom, hogy Bryant és Brown se verné meg többször is emberét. És akkor ott a túloldal, ahol a Zone-Blocking scheme-re építő támadósor többször is bemondta az unalmast és Osweiler is megmutatta, hogy egyedül nem képes meccset nyerni, de még drive-ot se nagyon. Idegenben pedig csak field goalokkal nyerni a Steelers ellen lehetetlen. Big Benék egy 25 pont környékéig egészen biztosan elmennek, erre pedig Andersonék csak akkor képesek, ha a futójáték ismét 160 yard felé jut.

 

denpit

 

Carolina Panthers @ New York Giants

 

A hét órás meccsek rangadója kétségkívül a hibátlan Panthers és a rájátszásért küzdő Óriások összecsapása lesz. Ha ez a Carolina a New England Patriots lenne, akkor mindenki hason csúszva, elolvadva zengené a hős csapat diadalmenetét a hibátlan szezon felé és imádkozna, hogy legyen meg ez a maradék három mérkőzés, Brady pedig már a jövő évi MVP címet is megkapta volna. Így azonban csak egy szerencsés sorsolású, nyomorult gárda, élén egy nagyképű paraszttal, aki ha megkapja az MVP címet, akkor az a futball megcsúfolása lesz. Na, most hogy kifejeztem a véleményemet a Newton (és Carolina) anti-hyperól, kicsit a meccsről is írok.

 

 

A pályán találkozik talán az NFL legtehetségesebb elkapója és az idei legjobb cornerbackje. Parázs összecsapásra van kilátás. Normanre 43.1-es passzer ratingel dobáltak eddig a szezonban, ám ez szerintem most nem fog látszani. Egyrészt a túloldalon Benwikere megsérült, így nem lesz egy magabiztos segítsége, ami nagyobb átjáróházat fog biztosítani a Gaints WR-nek, másrészt Beckham egészen más mozgáskultúrával rendelkezik, mint egy átlag elkapó. A Panthers védelem azonban továbbra is  ligaelit és még ha egy-két nagyobb játékot meg is csinálnak ellenük, összességében összetörik a Giantset. Newtonékat meg nem hiszem, hogy a meg tudja állítani ez a nem rossz, de inkább közepes védelem. A Panthers egy esetleges győzelemmel és Cards vereséggel bezsebelheti az első kiemelést is.

 

panthersgiants

 

Houston Texans @ Indianapolis Colts

 

A Colts fölénye elképesztő ebben a párharcban. 24-6 az egymás elleni mérleg és az utolsó hat mérkőzés is a Csíkok győzelmével végződött. Igen ám, de múlt héten bekövetkezett az elképzelhetetlen és csoporton belül kapott ki a Pagano vezette csapat. Nem is akárhogy. 51 pontot kaptak a Jaguarstól, ami még a New Englandtől is szép verés lenne, nem hogy az évek óta pofozógépnek tartott gárdától. Luck továbbra sem bevethető, Hasselbeck azonban valószínűleg tudja vállalni a játékot. Múlt héten a másik csoportrivális megmutatta mennyire zavarba hozható ilyenkor is a Colts offense,  egy olyan csapat ellen, ahol pedig Watt vezeti a védelmet, pedig  egy olyan attrakció fel fog érni egy lábon lövéssel. Azt hiszem rég láttuk annyit futni a Colts csapatát, mint amennyit ezúttal próbálkoznak majd, mert kicsit helyre kell tenni a passzjátékot, főleg a fejekben.

 

 

Az Indianapolis szerencséje, az az lehet, hogy a védelmük megmenti a mérkőzést, mert a túloldal kezdő QB-ja sem a ligaelitből érkezik. Hoyer sérülése miatt Yates kerül a vezetőülésbe és az elmúlt 3 mérkőzésén ő összesen 408 yardot és 2 touchdownt szerzett. A futójáték Foster sérülése óta továbbra is esetlen, túloldalon D’Qwell Jackson vezeti a ligát szerelésekben, Robert Mathis pedig egy fumble recovery-TD kombóval jelezte, hogy még van benne töltet. Egy végletekig kiélezett meccsen, védelmi dominanciát és halvány houstoni sikert várok, de nem lepne meg, ha az átok tovább ülne az AFC South csapatokon és a Colts valahogy behúzná a meccset (és ezáltal a csoportot).

 

texanscolts

 

Kansas City Chiefs @ Baltimore Ravens

 

A két csapat örökmérlege 3-3 és mindezt úgy sikerült elérni, hogy az első három találkozót a Főnökök, az utolsó hármat pedig a Hollók nyerték. A sorminta szerint most Alex Smithék fognak örülni és nagy csoda kellene, hogy ez ne így legyen. A Chiefs feltámadásáról és Alex Smith eladott labda nélküli sorozatáról már elég szó esett, ahogy a Hollók szenvedéséről is. Nem is csépelném a szót erre a mérkőzésre, egy a múlt heti Seattle-Ravens találkozóhoz hasonló játékot várok. Ugyanis a Clausen-Schaub-akárki trió által vezette offense ugyanúgy nem tud átmenni a Hawkséhoz hasonló bivalyerős defense-en, mint múlthéten, a Baltimore védekezése pedig továbbra sem igazán akar összeállni. Chiefs sikert várok és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ezt a gárdát akár a Patriots ellen látjuk majd a főcsoport-elődöntőben is küzdeni.

 

chiefsravens

 

Atlanta Falcons @ Jacksonville Jaguars

 

Van-e pillanatnyilag nyomorúságosabb csapat a Falconsnál (már ha a Hollók és a Hazafiak sok sérültjét nem nézzük)? 6 vereség zsinórban, múlthéten megalázó nullázás a csoportrivális Pantherstől és a szépen kinéző szezon egyre csak kínosabb lesz. Pedig Julio Jones, Freeman, Ryan, nem rossz nevek ezek, de valahogy nem áll össze a képlet. Nincs is mit mondanom róluk, talán csak annyit, hogy Jonesnak 74 yard szükséges ahhoz, hogy az egyhuzamban második 1500 yardos szezonját tudja maga mögött. A Jaguars ezzel szemben szépen épülget. Van egy korrekt támadósora fiatal tehetséges irányítóval, elkapókkal és futóval. Igaz, Yeldon kisebb sérülést szedett össze így Denard Robinson kezdhet vasárnap, de vele is ment a futás múlt héten. A védelemnek meg nagyobb köze volt a múlt heti 51 ponthoz, mint Bortleséknek. Labdát szereznek, megállítják az ellent és megcsinálják kulcsszituációban a tackle-t, ha kell. Már csak konzisztensebben kéne játszaniuk, mert egy jó mérkőzést egy botrányos követ általában. Amennyiben nem következik be ez most is, akkor 50 százalékosan még mindig lesz esélyük, ami igen szép teljesítmény a szezon ezen szakaszában tőlük.

 

falconsjaguars

 

Chicago Bears @ Minnesota Vikings

 

Egy jó kis csoportrangadó az NFC Northból a következő termés, mégpedig a Vikings számára sorsdöntő ütközet is lehet. Ha most elbuknak, akkor saját dolgukat igencsak megnehezítik, mert egyelőre a Tampa csütörtöki és múlt heti vereségével a saját kezükbe adta a sorsuk. És az utolsó két fordulóban sem egy Belichick vezette gárda vagy a hibátlan Panthers lesz az útjukban. Bridgewater múlt héten karrier csúcs 335 yardot passzolt és az elmúlt 5 csoportmeccséből 4-szer is győzelemre vezette a Vikingeket. A támadósor mégsem róla szól továbbra sem. Peterson nélkül ez az offense továbbra is egy közepes alakulat. Láttuk mi volt a Seattle ellen. Lehet, hogy egy nagyon rosszul kijött meccs volt az, de a Vikings támadósorának megállítása a futójáték megakasztásával kezdődik. Utána ki kell zökkenteni kicsit Bridgewatert a komfortzónájából és máris meg lesznek fogva. Úgy gondolom azonban, hogy erre a Macik maradéktalanul nem képesek, pláne idegenben. Szoros mérkőzésre számítok, de Zimmerék számára fontosabb találkozó ez, ezért jobban akarják majd a győzelmet, amit meg is kapnak. A Vikings egyébként már most playoffba juthat ha:

 

Nyernek és a Falcons kikap és a Redskins is kikap.

Nyernek és a Redskins és a Seattle is kikap

Nyernek és Giants és a Falcons is kikap

Nyernek és Giants és a Seattle is kikap

 

chimin

 

Tennessee Titans @ New England Patriots

 

A Patriots egy győzelemmel és a Denver vereségével megszerezheti az első heti pihenőhetet a rájátszásban, ami véleményem szerint nem jön rosszul a toldozott-foltozott gárdának. Nem gondolom ugyan, hogy egy esetleges harmadik kiemeléssel hatalmas bajban lennének, de jól fog jönni a hazai pálya és a plusz egy hét a csapatnak.  A heti ellenfél pedig korántsem félelmetes. Jó kis gyakorlás lehet ez az új futószerepbe „kényszerített” játékosoknak és a visszatérőknek is, hogy még jobban szokják a játékot. Sima Patriots siker.

 

titanspats

 

Buffalo Bills @ Washington Redskins

 

A Bills az elmúlt 6 Redskins elleni mérkőzését egytől-egyig megnyerte. Erre most is jó esélyük van. Taylor úton van, hogy Bills egyik legeredményesebb irányítója legyen. McCoy az elmúlt hét mérkőzésén egyaránt 100 scrimmage yard felé jutott, de ezúttal nem lesz olyan könnyű dolga. A Redskins védelem a látszat ellenére kemény és kapott yardokban a liga jobbik felébe tartoznak. A mérkőzés kulcsa az lesz, hogy Cousins milyen formában van és mennyire vigyáz majd a labdára, valamint, hogy megtalálja-e Desean Jacksont egy-két hosszú bombával. Ha nem, akkor ezt a mérkőzést a Bills védelme rövidre zárhatja és eredhetnek a Jets, Patriots kettős után a csoportban. Igaz, a playoffra kicsit talán későn indultak meg.

 

billsredskins

 

Green Bay Packers @ Oakland Raiders

 

A két csapat örökmérlege 6-5 a Packers javára, de ez úgy alakult ki, hogy 5-0 volt a Raidersnek. Csak hát azok a dicső idők kicsit feledésbe borultak és hosszú ínséges évek után talán csak most kezdenek oszlani az esőfelhők a Fosztogatók feje fölül. Múlt héten megtörték a Denver átkát a csoporton belül és egész szép játékot is mutatnak be idén. A Packers mondjuk nem a legkönnyebb erőpróba lesz, ugyanis Rodgersék tőlük szokatlanul még a csoportelsőségért is küzdenek idén. Eddie Lacy magára találásával ez talán kicsit könnyebb lesz, mivel a teltkarcsú futó az elmúlt négy mérkőzéséből háromszor is 100 yard felé jutott. Mellette Starks is szorgosan gyűjti a yardokat és a TD-ket is. Ez különösen kellemes Rodgersnek, hogy legyen egy biztonságot nyújtó elkapó RB-je is, mint mondjuk a Patriotsnál Lewis volt, mert a passzjáték továbbra is mélyen van. Az elkapók nem tudnak elszakadni, a fal még mindig bizonytalanabb, mint szokott, de talán már vannak biztató jelek. A Packers egyébként egy esetleges győzelemmel már playoffban van, de elég neki a Tampa, Washington kettős veresége is, vagy a Tampa, Giants kettősé.

 

gboak

 

Cleveland Browns @ Seattle Seahawks

 

A liga legjobban futó alakulata a liga legrosszabb futás elleni védelme ellen. Mi is akadályozhatná meg Hawkst, hogy 200 yard felett zárjanak. Például az, hogy a ligában a Patriotsot leszámítva minden csapatot megjárt Michael és a szintén vándorjátékos Brown áll csak rendelkezésükre jelenleg. Szerencséjükre Wilson és a támadósor csúcsmagasságokban jár ez pedig egy ütött kopott Browns ellen több, mint elég. A túloldalon megint Johnny egyedül fogja vinni az prímet. Tudom, hogy Crowell karrier napot tartott múlt héten meg minden, de ha megismétli a múlt hetit, akkor cikket kap tőlem. Inkább tudom elképzelni, hogy ezúttal leradírozzák az egész a támadósort a pályáról és kiütéses győzelem lesz a vége. A Seattle is playoffban tudhatja magát ha:

 

Nyernek és a Giants kikap

Nyernek és a Redskins kikap

Nyernek és a Falcons és a Vikings is kikap és a Packers nyer

Nyernek és a Falcons, Giants duó kikap

Nyernek és a Redskins, Philly, Falcons trió kikap

 

clesea

 

Miami Dolphins @ San Diego Chargers

 

Ez a mérkőzés az egyetlen, ami semmi rájátszás relevanciával nem rendelkezik. Így pedig egy dologra lesz jó. Az unokáinkat majd ennek a mérkőzésnek a felvételével tudjuk rémisztgetni, hogy bizony ilyen összecsapások is voltak. Ők pedig nagypapa, nagypapa felkiáltásokkal mondják majd, hogy legközelebb inkább plusz két óra tanulást vállalnak be, csak ezt ne. Az 1/1-ért persze nagy csata lehet, de majd vasárnap az eredményekből megállapíthatjuk ki is került közelebb, mert még a Redzone is aligha fog bevágni innen filmkockákat.

 

miasd

 

Cincinnati Bengals @ San Francisco 49ers

 

A Cincinnati behúzza a csoportját, ha nyer vagy ha a Steelers veszít. A playoffhoz pedig elég neki a Jets vagy a Chiefs veresége is. Új kedvencünk Brady Junior kész a bevetésre és ha igaza vann akkor meg sem áll a Super Bowlig. Talán a héten lesz a legkönnyebb dolga, ugyanis a 49ers már csak a tisztes helytállás ügyéért lép pályára, de ezt is sikertelenül teszi. Múlt héten 9 sacket engedélyezett a csapat, ami még ebben a nem túl díszes idényben is mélypont. A két csapat örökmérlegét a 49ers vezeti 9-3 arányban és az utolsó 6 meccsből is négyet nyertek, de ennek folytatásához már több, mint szerencse kell. Még a Daltontalanított Bengalst is erősebbnek érzem, mintsem hogy megverjék őket.

 

cinsf

 

Arizona Cardinals @ Philadelphia Eagles

 

A Sunday Night Football pedig igazi madárcsicsergés lesz, ahol a nagy hajrában lévő Sasok a már playoffban pihenő Pintyeket látják vendégül. Mégsem teljesen tét nélküli Palmerék számára se a találkozó, ugyanis ha nyernek vagy a Seattle veszít, akkor megvan a csoport számukra, a playoff pihenőhét pedig akkor, ha nyernek és a Packers kikap. Ennél nagyobb persze a jelentősége a mérkőzésnek Kellyéknek, ők ugyanis továbbra a csoportelsőséget és ezzel az egyetlen playofflehetőséget kergetik. A mérkőzés kulcspárharca az arizoniai légitámadás és a Sasok secondaryje közt fog zajlani. Palmer már így is csúcs szezont fut, de ezt tovább javíthatja a néha igencsak rossz napokat záró Maxwellék ellen. Nem mellesleg a Panthers után a Cardinals van a leghosszabb győzelmi sorozatban (Chiefssel együtt) amit tovább nyújthatnak ezen az estén. A Philly futójátékát nem igazán vágta taccsra, hogy DeMarco Murray hátrébb szorult a depht charton, sőt igazából segített nekik. Szűkös, Arizona sikert várok.

 

ariphi

 

Tippverseny

 

tippversenyeredmény

 

Bold predictions:

 

gomes88: A Falcons a múlt heti nullázás után a Jaguars ellen ugyan szerez majd pontokat, de TD-t nem.

 

rowi: Johnny Manziel több interceptiont dob, mint Russell Wilson TD-t.

 

leonidasz: Norman felé eddig 43.1-es passer ratinggel dobáltak. Most 100 felett lesz ez a mutató

 

katonadani: Odell Beckham Jr.-nak 6 meccs után nem lesz meg a 100 elkapott yar, ráadásul amikor Norman fogja, akkor egyetlen elkapása sem lesz

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások