Connect with us

Beharangozó

MNF beharang – Bengals @ Broncos

Az utolsó előtti forduló zárómérkőzése nem holmi tét nélküli bohóckodás, hanem vérbeli AFC playoff (elő)csata lesz. Igaz, hogy 5-6 héttel ezelőtt sokkal nagyobb izgatottsággal beszéltünk volna erről a találkozóról, de azt gondolom a virrasztók így sem fogják megbánni, hogy kialvatlanok lesznek kedden. És hogy miért? Mindjárt megmutatjuk. Cincinnati Bengals @ Denver Broncos beharang.

 

dencin

 

A két csapat örökmérlege 19-9 a Broncos javára, ráadásul a Vadlovak az elmúlt öt találkozóból négyet is behúztak. Érdekes módon mindkét csapat Monday Night mérlege elég fekete, mivel a Bengals 11-21-gyel, a Broncos 29-37-1-gyel várja az estét. Kubiak 5-0- a Bengals ellen, közte van a playoffban aratott siker is és továbbra is azt az egy győzelmet kergeti, ami elválasztja Rod Miller csúcsától, ami a legtöbb győzelmet jelenti Broncos HC-ként az első szezonjában. Ezúttal is talán neki áll a mérkőzés, ha csak egy hajszállal is.

 

QB-RB ütközet

 

Egy Manning-Dalton csata kétségkívül ütősebb leosztás lenne, de így lehetőségünk nyílik bepillantást tenni a jövőbe. És hogy mit látunk ott? Semmi jót. Sem Brock Osweiler, sem A.J.McCarron nem nyújt impozáns teljesítményt, de azért a dolguk se egyszerű. Segítségükre a két futótandem lehet, mivel mind a  Jeremy Hill-Giovani Bernard, mind pedig a Ronnie Hillman-C.J.Anderson páros neve jól hangzik. Azonban a denveri O-line egész évben szenved és a Bengals jól összerakott D-line ellen sem számítók könnyű meccsre. Vélhetően itt fog eldőlni ez a találkozó, mint ahogy a Denver eddigi vesztes mérkőzései rendre, mivel ezeken a találkozókon az épp soros QB több időt töltött meneküléssel mint elkapók keresésével.

 

122315-NFL-OVERMATCHED-OB-PI.vadapt.620.high.47

 

WR szekció

 

És ha már elkapók elkapók, az utóbbi hetekben, hónapokban ők sem segítik a csapatot. Thomas az élen áll drop rate-ben és az év elején gigaszerződést aláíró elkapó igencsak dekoncentrált. Latimer és Norwood pedig  nem kész egy egész mérkőzésen konzisztensen teljesíteni. Az egyetlen segítsége így Osweilernek, hogy Sanderssel olyan kiválóan megtalálja a kapcsolatot, mint eddig. A túloldalon talán egy fokkal jobb a helyzet. A.J. Green és McCarron gyorsan megtalálta a közös hangot, de a hatékonyságuk messze nem olyan, mint Dalton és Green közt volt. A legfájóbb pont talán Eifert hiánya lesz, az év közben fellépő egyik legbiztosabb Red Zone target továbbra sem bevethető a Bengals színeiben.

 

Védelmek

 

Térjünk át a védelmekre. A Broncos egységét szerintem nem kell senkinek bemutatni. A forduló előtt vezették a ligát engedett pontokban, engedett yardokban és sackekban is. Ez a statisztika különösen érdekes lehet éjjel, mivel a Bengals O-line a liga legelitebb részét képezi. Von Millerék ha ezt át tudják törni és a fiatal irányítót megtudják megzavarni, akkor ezt a mérkőzést a Broncos D könnyedén hozhatja. Amennyiben nem, akkor bajban lehetnek, mert Osweilerék általában egy félidőre vannak kalibrálva, amit nem hiszem, hogy ki tudott javítani az edzői gárda egy hét alatt.

 

von-miller-broncos-495x329

 

A csata tehát két frontos lesz. A Bengals támadófal néz farkasszemet a Broncos front7-nel és a harmatgyenge denveri O-line a Bengals D-line-nal. Ez a két párharc alapjaiban fogja meghatározni a mérkőzést. Én általában pesszimista vagyok, de a szurkolói szív mégiscsak akkor dobog a legjobban, amikor nagyon kell, márpedig most szükséghelyzet van, mivel a Denver playoff részvétel még nem garantált. Ezúttal egy szűk védelmek dominálta Broncos sikert várok.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!