Connect with us

Minden ami NFL

Idióták vannak Buffalóban

Nemrég kapott szárnyra a hír, hogy a Buffalo Bills csapata ki akarja vágni a 2012-ben 100 millió dolláros szerződést kapó defensive endet, Mario Williamst. Ezzel alapvetően nem lenne probléma, hisz a 4 sack az nem valami sok, ráadásul 13 milliót spórolhatnának vele, csakhogy van egy hatalmas DE.

rex ryan

 

Mégpedig az, hogy Rex Ryan szétbarmolta, tönkretette, kizsigerelte és megalázta a liga talán legjobb védelmét. A rettegett Bills védelem, ahol Mario Williams mellett Marcell Dareus, Jerry Hughes és Kyle Williams felelős az irányítók terrorizálásáért, mindössze 20 sacket szerzett a szezonban, ami a második legkevesebb a ligában. Mindezt úgy, hogy tavaly 54 sackkel első volt a csapat, maga Williams pedig 14,5 sacket vállalt.

 

Csakhogy jött Rex Ryan és az ő “csodálatos” rendszere, a Billstól pedig legfeljebb annyira futhatja, hogy elüti a Jetst a rájátszástól. Ezt leszámítva csalódás a szezon, pedig egy normális irányítót is sikerült szerezni. Érthetetlen, hogy az idén legfeljebb a trollkodásaival kitűnő Ryant hogyan tűrhetik meg Buffalóban, ráadásul elkezdődött bűnbak keresés is. Az, hogy Mario Williams túl van-e fizetve, azon lehet vitatkozni, minden esetre Rex Ryan előtt 10.5, 13.5 és 14.5 sackes szezonokat hozott Buffalóban, ami elismerésre méltó teljesítmény. Persze a fizetési sapka nagy úr, a döntés amúgy várható, csak a tálalás az, ami zavaró.

 

Szubjektív, de teljesen alkalmatlannak tartom az olyan edzőket, akik képtelenek a rendszerűket az adott játékosállományhoz igazítani. Említhetném Joe Lombardit, de Rex Ryan mellett fölösleges, aki jelen állás szerint újjá szeretne építeni egy, a keret erőssége alapján konstans rájátszásesélyes csapatot. Hiába, végül mindig Bill Belichicknek lesz igaza, miszerint a legtöbb csapat egyszerűen megveri saját magát.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!