Connect with us

Hír

Edzői körkép

Sokat beszéltünk már mi is az edzőkeringőről, Facebookra is mentek ki interjúzásokról rövidhírek, combat olvasónk pedig összeszedte, hogy melyik csapatnál mi a helyzet, ezt olvashatjátok most:

 

Aki már biztos:

 

Miami Dolphins:

 

Egyenlőre itt történt csak hivatalos döntés az új Head Coach személyéről, amiről itt már volt szó. A Chicago Bears támadókoordinátora Adam Gase kezdheti meg a csapat felkészítését a következő évekre (elméletileg egy ötéves szerződést írtak vele alá). Gase az 53-as keret összeállítása mellett az offensive play hívásokat is maga fogja intézni a hírek szerint.

 

0303 Adam Gase Head Coach 0

 

Gase kinevezés előtt az új GM személye is bejelentésre került, a korábbi egyetemi játékosfigyelő igazgató (college scouting director) Chris Grier személyében.

 

Nyitott helyek:

 

Tampa Bay Buccaneers:

 

Lovie Smith elbocsátása után jelenleg Dirk Koetter támadókoordinátor a legesélyesebb az állásra Jason Licht GM szerint. Ugyanakkor Ian Rapoport azt jelentette, hogy a Bucs meginterjúvolta Sean McDermottot a Panthers védőkoordinátorát és a Cardinals támadókoordinátorát is, Harold Goodwint.  Bár e két név is jól csenghet, a legvalószínűbb még is az, hogy Koetterrel állapodik meg a csapat.

 

Távozott egyébként a HC mellett a védőkoordinátor is és a deffensive backek edzője is, így akár nagyobb átalakításba is kezdhetnek a védelem terén (amire eléggé szükség is volna a Bucs házat táján).

 

New York Giants:

 

Tom Coughlin lemondása után a Giants is belekezdett az edzőkeresésbe. Elég sok név felmerült már a folytatás kapcsán, és bizonyára sokan szívesen jönnének ide, hiszen itt rövid idő alatt rájátszás érhető el a játékosállományt figyelembe véve, bár a védelem erősítése elengedhetetlen ehhez.

 

A Giantsnél volt HC állásért meghallgatáson eddig a támadó koordinátoruk Ben McAdoo, a védelmi koordinátor Steve Spagnuolo, a Lions védelmi koordinátora Teryl Austin (valahol itt kapnak a szívükhöz a Detroit szurkolói, és még el se értünk a Lionsös részig), a Jaguars főedző asszisztense Doug Marrone, és a volt Falcons HC Mike Smith. Azonban további interjúkra készülnek még Sean McDermottal és a Bengals támadókoordinátor Hue Jacksonnal is.

 

Bár szigorúan nem a csapat tagja már, de itt írnék pár szót Tom Coughlin lehetséges jövőjéről is. A volt főedző nem feltétlen szeretne visszavonulni ugyanis, és az Eagles és a 49ers is szóba került, mint lehetséges érdeklődők iránta.

 

Cleveland Browns:

 

A Browns környékén is sok változás állt be mostanában, és talán már megszokott módon csak az biztos, hogy semmi sem biztos.

 

A HC Mike Pettine és a GM Ray Farmer eltávolítása után a Browns már is kinevezte Sashi Brownt futballal kapcsolatos alelnökké (ezek szerint lehet elkezdenek ezzel is foglalkozni most már), és felvette Paul DePodestát, a Mets korábbi vezetőjét stratégiai igazgatónak. DePodestáról annyit érdemes tudni, hogy a Metsel nagyon szép eredményeket ért el, ugyanakkor ő leginkább a számok embere. A Browns ezekkel a kinevezésekkel tovább erősítik a csapatnál az üzlet és a foci, mint sport kapcsolatát. Remélhetőleg a sport terén az eddigieknél nagyobb sikerrel.

 

paul-depodesta

 

Hogy a betöltetlen helyekről is beszéljünk kicsit, a Brownsnál járt interjún Teryl Austin, Doug Marrone, Sean McDermott, Hue Jackson, Paul Guenther, Jerome Henderson, és Matt Patricia a HC állás miatt. Bár sok név előkerült itt is, igazából Hue Jackson felé kacsintgat a csapat és szeretnének minél előbb szerződést kötni vele.

 

San Francisco 49ers:

 

Friscó egy olyan hely, ahova több, már ismertebb név is szívesen jönne. Chip Kelly az Eagles korábbi HC-je például azt nyilatkozta kifejezetten eltudná képzelni a folytatást az Aranyásókkal. Járt a csapatnál még Dirk Koetter (emiatt is szabadult meg állítólag a Bucks Lovie Smithtől az éjszaka középen), Hue Jackson és a Browns támadó koordinátora, John DeFilippo is. Várható még Anthony Lynn, a Bills running back edző interjúra hívása is. A korábbi Broncos és Redskins edző Mike Shanahan is kifejezte érdeklődését a poszt iránt, a csapat pedig bejelentette, hogy szívesen beszélnének Tom Coughlinnal is róla.

 

Philadelphia Eagles:

 

Az Eagles meg se várta Chip Kelly kirúgásával az offseasont még az alapszakasz vége előtt megszabadultak tőle. Ebből fakadó helyzeti előnyét az edzői piacon viszont nem sikerült kiaknáznia a Sasoknak. Adam Gase helyettük inkább a Dolphinst választotta, ahogy fentebb már írtam (bár a csapat azt állítja ők nem is ajánlották fel a helyet neki).

 

Azóta járt már náluk riporton Ben McAdoo, és a Chiefs támadó koordinátora Doug Pederson, valamint Pat Shurmurt és Teryl Austint is meghallgatták már. Itt is felmerült Tom Coughlin neve, amit a csapat meg is erősített, így az sem lehetetlen, hogy a korábbi vetélytárs volt vezetője húzhatja ki őket a süllyesztőből.

 

Tennessee Titans:

 

Az időközben kinevezett Mike Mularkey pozíciója nem vált véglegessé, köszönhetően ez a kevés győzelemnek, amit vele produkált a csapat. Ugyanakkor erős esélyesnek tartják, mivel jól kezelte Mariotát, bár a szurkolók a végleges kinevezésének kevésbé örülnének. Ezzel szemben Teryl Austin meghallgatását ők sem utasítanák el.

 

i

 

A GM helyzet is kérdésessé vált Tennesseeben mert időközben Ruston Webster szerződés lejárt és nem kívántak hosszabbítani vele. Több név is szóba kerülhet erre az állásra is, úgy mint a Ravens segéd GM-e Eric DeCosta, vagy a Tennessee-i születésű Jon Robinson, aki a Buccaneers személyi vezetője jelenleg.

 

Bizonytalan:

 

Detroit Lions:

 

Az Oroszlánok eddig nem kívántak pálcát törni Jim Caldwell feje felett (szemben néhány vérmesebb szurkolóval). Mivel a GM poszt is betöltetlen volt eddig a csapatnál, azzal húzták az időt, hogy az új GM-nek kell döntenie a kérdésben.  Viszont időközben felvették Bob Quinnt GM-nek, így a kérdés ismét aktuális lett. Caldwell állása elég bizonytalan, bár a játékosok támogatásukról biztosították a főedzőt.

 

Bob Quinn egyébként eddig a Patriotsnál, mint az NFL figyelő és elemző csapat igazgatója tevékenykedett, munkája segítéséhez a Lions felvette Ernie Accorsit a Giants korábbi generál managerét, mint speciális szakértőt is. Így van kihez fordulni, ha szükséges.

 

A többi csapat egyelőre marad a jelenlegi felállásban, és az esetleges kérdésesebb edzők is meglettek erősítve , bár egy –két, a következő az utolsó esély jellegű megjegyzés is elhangzott már.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások