Connect with us

Ti írtátok

Fantasy 2015 – Top10 DL

A mai posztban a “védők tight endjei” következnek, azaz a defensive linemanek toplistája. Nem véletlenül használom ezt a jelzőt, ugyanis a pár elit játékost leszámítva igazából mindegy, hogy kit választasz magadnak. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a 10. és a 20., illetve a 3. és a 9. között mindössze 6.5 pont különbség van, ami igazából egy jobb meccsel is simán ledolgozható, ezt az újoncoknál kiválóan bizonyította Preston Smith. Abban egyetérthetünk, hogy a sackgyárosokat érdemes kiválasztani ezekre a posztokra, de kiokoskodni, hogy most akkor idén melyik játékos is lesz ilyen, azt nehéz megítélni. Az irányítókhoz hasonlóan, itt is összehasonlítom a játékos tavalyi és projection pontjait az idei ponzjaival, amihez az FK! Ligák statisztikáit használom fel. Érdekes adalék, hogy a tavalyi top10-ből csak négyen vannak az idei listán is. Hogy kik ők, nos, lássuk!

 

10. Cameron Heyward, 67.50 pont

 

heyward

Tavalyi teljesítmény: 62 pont (összesített 25. hely)

Projection: 60 pont (összesített 43. hely)

 

A Steelers nagyemberének sikerült erőn felül teljesítenie, így feljavította tavalyi pontszámait, ami idén elég volt a 10. helyre (funfact: tavaly ezzel a pontszámmal 17. lenne). 53 tackle (ebből 7 assist), 7 sack és egy kierőszakolt fumble szerepel a neve mellett. Az utóbbi három évben rendre tartja a 60+ pontszámot, így érdemes lesz felírni a jövő évi listátokra a nevét.

 

9. Chandler Jones, 74.50 pont

 

jones

Tavalyi teljesítmény: 64.50 pont (21.)

Projection: 69.50 pont (28.)

Egy újabb, a jósolt pontok alapján túlteljesítő játékos, a Patriots front7-jének egyik kulcsjátékosa. Idén sokáig vezette a sacklistát, most azonban már négyen is megelőzik, azért a 12.5 sack a tavalyi 6 után így is szépen mutat. Ezek mellé összejött 44 tackle (13 assist), 1 INT és 4(!) kierőszakolt fumble, amivel holtversenyben a legtöbb a posztján. Jones fantasy pontjai elég hullámzóak, aki babonás, az ne válassza ki jövőre, mert elvileg a rosszabb pontok következnének nála, ugyanakkor a 60+ pont szinte garantált tőle.

 

8. Aaron Donald, 78.50 pont

 

donald

Tavalyi teljesítmény: 66 pont (18.)

Projection: 99.50 pont (5.)

 

A másodéves játékosért odavan az NFL világa, beleértve a szerkesztőket is. Szenzációs amit a pályán csinál, a defensive tackle-ök között abszolút a legjobb játékos a ligában. 67 tackle (25 assist), 11 sack, 1 összeszedett fumble, elég jó mutatók, és másodéves létére képes tartani a szintet. Talán a projectionben túl sokat vártak tőle, ennek ellenére nem lepődnék meg, ha a 10. körön belül kelne el a jövő évi draftokon.

 

7. Ezekiel Ansah, 79 pont

 

ansah

Tavalyi teljesítmény: 64 pont (23.)

Projection: 78.50 pont (15.)

 

Zseniális az a sztori, ahogy ő NFL játékos lett, és sikerült elfeledtette a Lions szurkolóknál két meghatározó védőfalemberük távozását. 44 tackle (8 assist), 13.5 sack, 4 kierőszakolt, 2 összeszedett fumble, egészen elképesztő. Évről évre egyre jobbak a pontjai, és bár ezt a sackszámot nehét lesz űberelnie, jövőre mindenképp a top prospectek között lesz a helye.

 

6. Kawann Short, 80.50 pont

 

short

Tavalyi teljesítmény: 44.50 pont (54.)

Projection: –

 

Egy másik DT, aki valószínűleg az egyetlen, ám annál nagyobb meglepetése a listának. A Panthers D-Line-jából elég sok név kihullott, így a többieknek kellett fellépnie, ennek ékes példája Short idei szereplése is. 53 tackle (17 assist), 11 sack, 3 kierőszakolt, 2 összeszedett fumble, hatalmas erőlelépés a tavalyi számaihoz képest. Ugyanakkor, én óvatosan kezelném őt a jövő évi drafton.

 

5. Carlos Dunlap, 80.50 pont

 

dunlap

Tavalyi teljesítmény: 80 pont (6.)

Projection: 86 pont (9.)

 

Az állandóság szobra, a Bengals legjobb pass rushere, és az első játékos, aki tavaly is top10-es volt. 51 tackle (17 assist), 13.5 sack, 2 kierőszakolt, 1 összeszedett fumble az idei mutatója, sackekben megosztva a 3. legjobb lett a ligában a posztján. Dunlapnek ez volt zsinórban a harmadik szezonja, ahol legalább 80 fantasy pontot ér el, ezzel jó eséllyel megnőtt az értéke, akár a bátrabbak elvihetik a 8-10. kör környékén is jövőre.

 

4. Muhammad Wilkerson, 83.50 pont

 

wilkerson

Tavalyi teljesítmény: 62.50 pont (24.)

Projection: 75.50 pont (20.)

 

A Jets brutális védőfalának egyik oszlopos tagja, aki Richardson négy meccses eltiltása alatt átvette a vezérszerepet, és meg sem állt a 4. helyig a pontszámaival. 59 tackle (23 assist), 12 sack, 3 forced fumble az idei termése. Lejár a szerződése, így nagy kérdés, hogy ez egy prove it év volt tőle a nagyobb gázsiért (akár egy másik csapattól is), vagy tartósan hozni fogja ezeket a számokat a jövőben. Erre jöjjön a cáfolat, utóbbi négy szezonjából háromban is 80 pont fölött zárt. Na, így kell megtéveszteni a naiv fantasy tulajokat. És akkor jöhetnek a dobogósok!

 

3. Fletcher Cox, 84.50 pont

 

cox

Tavalyi teljesítmény: 76.50 pont (10.)

Projection: 75.50 pont (19.)

 

Nem kell nagy matektudás ahhoz a megállapításhoz, hogy a dobogón olyan játékosok vannak hátra, akik tavaly is a top10-ben voltak. Épphogy csak sikerült a dobogó legalsó fokára odaérnie, de rá is szolgált, neki is félelmetes szezonja volt. 63 tackle (19 assist), 9.5 sack, 3 kierőszakolt, 2 összeszedett fumble szerepel a statisztikáiban. Folyamatos emelkedés látható a pontszámain, így kiváncsian várom, hogy jövőre sikerül-e ezt az elég magas pontszámot megdöntenie.

 

2. Khalil Mack, 94.50 pont

 

mack

Tavalyi teljesítmény: 80.50 pont (5.)

Projection: 113 pont (2.)

 

És akkor jöjjön az elit, amiről már beszéltem. 94.5 pont nagyon magas pontszámnak számít ezen a poszton, az meg külön pikantéria, hogy egy másodéves játékosnak sikerült elérnie ezt. Khalil Macket a jövő sztárjátékosnak tartják, illetve a legjobb védőjátékosok között is felmerül a neve ebben a szezonban, és nem alaptalanul. 50 solo tackle (2.), 17 assist, 15 sack (1.) és 2 kierőszakolt fumble igen nyomós ok egy év védője díj kihirdetésében, és ezek csak a “látványos” mutatók. Mack abszolút kiérdemelte az elit jelzőt, és a bátrabbak akár az első 6 kör valamelyikében is kihúzhatják jövőre.

 

1. J.J. Watt, 99 pont

 

watt

Tavalyi teljesítmény: 173.90 pont (1.)

Projection: 143.50 pont (1.)

 

Az első helyezett nem lehet más, mint a legnagyobb sztár a védőjátékosok között. A tavalyi szezonját lehetetlenség lett volna lemásolnia, de így is bezsebelte az első helyet, noha nem akkora fölénnyel, mint tavaly. Idén nem szerzett TD-t, míg tavaly védő-és támadóoldalon egyaránt eredményes volt, ez vezethető vissza az ekkora “visszaeséshez” tavalyhoz képest. Azért így sem panaszkodhat, 52 solo tackle-lel első a posztján, 14.5 sackjével második, és volt két kierőszakolt fumble-ja is idén, a 6 leütött passza döntött végül Mackkel szemben (6 vs 2), amivel egyébként holtversenyben második a DL-eknél. Igencsak meglepődtem, hogy a Favre Ligában  második (2/25) körben elkelt, de tavaly is azt hiszem a 4. vagy 5. körben vitte el valaki az aktuális FK! Ligában. Jövőre azért már óvatosabbak lesznek a tulajok, de simán ki fog menni az első öt kör valamelyikében, ebben biztos vagyok. Hogy megéri-e majd, az megint más kérdés.

 

Ők voltak tehát a legjobb D-Line játékosok a 2015-ös Fantasy szezonban, holnap pedig elhozom nektek a top10 tight end sorrendet.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások