Connect with us

Hír

Hue Jackson a Brownsban

A Dolphins után a Browns is megtalálta főedzőjét a Bengals korábbi támadókoordinátorának és a Raiders korábbi főedzőjének, Hue Jacksonnak a személyében. Jackson interjúzott a 49ersszel is és várták a Giantshez is, azonban a Browns hamarabb lecsapott rá és a tegnapi második interjújuk után Jimmy Haslam nem engedte ki a kezei közül az egyik legfelkapottabb jelöltet. Haslam egyébként emiatt nem volt jelen tegnap a houstoni tulajdonosi gyűlésen, ahol megszavazták, hogy melyik csapat Los Angelesbe.

 

image

 

Vele talán jobb irányba indulhat el a franchise, nagy beleszólást kap ugyanis a keret összeállításába, az új tulajdonosi struktúra pedig kedvez neki, ami a 49ersnél nem lett volna igazán adott. A Browns ezzel megkapta első számú jelöljét, Jackson pedig újra bizonyíthat főedzői állásban, habár lássuk be, nincs épp a legkönnyebb helyzetben a clevelandi franchise élén.

 

Jacksont nagy dicséret illeti a Daltonnal és McCaronnal végzett munkája után, Cincinnatiben remek támadójáték volt az egész szezon során. A szükséges alapanyag ehhez nem igazán adott a Brownsnál, kíváncsian várjuk, hogy mit kezd a csapattal és hogy Johnny Manziel marad-e a csapat kötelékében (nagy valószínűséggel nem).

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!