Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Tud egészséget venni a Chargers?

A San Diego Chargers egy nem túl impresszív 4-12-vel zárta a szezont, ami épp arra volt jó, hogy a Tennessee Titans a drafton beleköphessen a levesükbe. A csapat önmagában nem lenne olyan rossz, mint az eredmények mutatják, csak a kórházból nehéz játszani. 31 millió dollárjuk van arra, hogy összerakjanak egy egészséges keretet.

gordon

 

Cap-helyzet

 

A Chargers kerete nem rossz és nincs is benne olyan igazán nagy salak, amit ki kellene rostálni. Túl sok extra pénzt nem tudnak felszabadítani, mindösszesen két játékosuk van, akin érdemes lenne komolyan elgondolkozni. Az egyik a 2009-ben a Colts által első körben kiválasztott Donald Brown. Brown egyáltalán nem rosszabb, mint a tavaly az első kör közepén draftolt Melvin Gordon. Csakhogy Gordon túlságosan sokba került ahhoz, hogy ne játszassa a Chargers, Brown pedig halott pénz nélkül elküldhető és 3,5 millió dollár szabadulna fel utána a fizetési sapkában. A másik delikvens a 35 éves punter, Mike Scifres, aki jelenleg a 3. legjobban fizetett játékos a posztján. Idén sem volt rossz, egyszerűen 3,5 millió oka van a Chargersnek arra, hogy elküldje. Persze, ettől még egyáltalán nem biztos, hogy bármelyikük is megy, a 31 millió sok dologra elég lehet.

 

Szabadügynökök és hiányposztok

 

A Chargersnek két nagy problémája van, a támadófal és a védőfal. A támadófalban egyedül a veterán Joe Barksdale játszott jól, de neki meg lejár a szerződése. Őt egész biztosan megtartja a Chargers és nem mennek bele egy licitháborúba mondjuk Cordy Glennért. A védőfalba kellene egy jó nose tackle, és egy vállalható defensive end Corey Liuget mellé. Nem hiszem, hogy a 2012-ben második körben kiválasztott Kendall Reyest marasztalnák. A támadó/védőfal témával kapcsolatban kifejezetten kényelmesen áll a Chargers, hisz a Tennessee Titans és a Cleveland Browns után választanak közvetlenül a drafton. A Browns szinte borítékolhatóan irányítót visz, de a Titans kiválaszthatja Joey Bosát és Laremy Tunsilt is. Főleg Tunsil lenne jó a Chargersnek a támadófalba, de Bosa is elférne a Corey Luiget mellett a védőfalban. Mindkét játékos kihagyhatatlannak tűnik jelenleg és a „maradékon” igen nagyot szakíthatnak.

weddle

 

Eric Weddle biztos, hogy nem tér vissza, csúnyán összekapott a vezetőséggel. A cornerback Patrick Robinson nem egy sztár, de stabilan teljesített San Diegóban, mindkét fél számára előnyös feltételek mellett jó eséllyel marad. Ahogy a Ladarius Green – Antonio Gates tight end duóból is az egyik. Gates volt Rivers kedvenc célpontja, a 2014-es szezonja különösen zseniális volt a maga 821 yardjával és 12 TD-jével, de tavaly már nem volt egyértelmű kezdő. Green soha nem lesz olyan kaliberű elkapó TE, mint Gates, viszont 10 évvel fiatalabb nála, hosszú távon egyértelműen őt kellene preferálni és nem is lenne drága mulatság. Valószínűleg marad még az RFA státuszú safety, Jahleel Addae, egyrészt, mert nincs mögötte sok safety, másrészt, egy tenderrel olcsón megtartható.

 

Ami a hiányposztokat illeti, a legfontosabb két offensive tackle. King Dunlap alkalmatlan a feladatra (guardnak kevésbe pocsék), vagy meg kell próbálni Orlando Franklint, vagy reménykedni Tunsilben. Barksdale-t pedig mindenképp meg kell tartani. Továbbá a draftról kell egy center, mert a piacon nem lesz komoly minőséget képviselő játékos. A védőfalba kell egy nose tackle és defensive end. Ha nincs Tunsil, Bosa jó lehet DE-nek, de NT posztot legalább egy BJ Rajival vagy Haloti Ngatával meg kellene erősíteni.

 

Amennyiben marad Ladarius Green, Jahleel Addae és Patrick Robinson, akkor a piacon/drafton az elsődleges célpont egy második safety kell, hogy legyen. Malcom Floyd visszavonult, így Keenan Allen mögé/mellé kell egy nagydarab célpont, akár a második kört is rá lehet áldozni. Aztán lehet reménykedni, hogy legalább a kezdők fele kibírja a szezont sérülés nélkül.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!