Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Jó helyzetben a Texans

2015-ben a Texans története során harmadszor nyerte meg a csoportját 9-7-es mérleggel, köszönhetően főleg a hatalmasat betliző Coltsnak. Utána viszont hamar kiderült, hogy a roster sok sebből vérzik, ugyanis a wild card körben a Chiefs tükörsimán legázolta őket. Ennek ellenére ígéretes offseason elé nézhet a Watt nevével fémjelzett alakulat.

 

Cap-helyzet

 

Rick Smith 2006 óta egyengeti a csapat szerződéseit és nem jellemző rá, hogy felelőtlenül kötne hatalmas szerződéseket, ezért meglehetősen kedvező helyzetben várhatják az idei piacnyitást. 32 millió dollár szabad hellyel gazdálkodhatnak és mindössze 394 ezer halott pénz terheli a sapkát. Ráadásul abban a hízelgő helyzetben vannak, hogy a lejáró szerződéssel rendelkező játékosok közül a punter, Shane Lechler rendelkezett 2015-re a legzsírosabb szerződéssel, ő alig több, mint 2 millió dollárral terhelte a tavalyi költségvetést.

 

Ez a 32 millió további 6,6 millióval növelhető, ha Arian Fostertől megválnak, amiben bőven van ráció. Foster három éve folyamatosan kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködik, ezalatt az idő alatt 23 mérkőzést hagyott ki és csupán egy szezonban érte el az 1000 futott yardot. DeAndre Hopkins előrelépésével ráadásul egyre inkább a passzjátékok felé tolódik a Houston játéka (az más kérdés, hogy egy valamire való QB is kéne ehhez). Foster jövőre majdnem 9 milliót foglalna el a sapkából, ami horribilis összeg egy folyamatosan sérült játékosért, ennyit talán csak fénykorában ért volna meg a csapatnak, így semmiképp. Komolyan el kell gondolkoznia a csapatnak a 29 éves játékos jövőjéről, mert igaz, hogy 2,3 millió dollár halott pénzt be kéne nyelni, de 6,6 milliót megspórolnának, amiből akár két érkező running back fizetését is meg tudnák oldani.

 

Aug 22, 2015; Houston, TX, USA; Houston Texans quarterback Brian Hoyer (7) warms up before a game against the Denver Broncos at NRG Stadium. Mandatory Credit: Troy Taormina-USA TODAY Sports

 

A másik játékos, akitől nyugodtan meg lehetne válni, az maga az irányító Brian Hoyer. A vándor madár Hoyer amúgy sem tartozik posztja krémjéhez, de olyan látványosan összeomlott a rájátszásban, hogy a PFF mindenidők legrosszabb rájátszásban bemutatott irányító értékelését osztotta ki neki. Igaz, hogy az alapszakaszban ennyire nem volt vállalhatatlan, kezdőként kilencszer lépett pályára, 4-5-ös mérleget elérve, 2609 yard, 19 TD, 7 INT került a neve mellé. Az önmagában nem borzalmas, de ha van egy elit elkapód, egy korrekt védelmed, akkor olyan irányítót kell, aki legalább a rájátszásban is tud egy közepest. Szokták mondani, hogy a Rams egy jó irányítóra van a Super Bowltól, nos a Texans is hasonló cipőben jár, ha nem is a Super Bowl, de egy ennél sokkal jobb szezon simán elérhető lenne. A gond csak az, ha ki is teszik Hoyert és felszabadítanak további 4,8 millió dollárt, akkor is ott lebeg a hatalmas kérdőjel, honnan szerezzenek vállalhatóbb QB-t?

 

Szabadügynökök

 

Mint említettem nem állnak rosszul szabadügynök fronton a csapatnál, sőt. A puntert, Shane Lechler idén lesz 40 éves, az ő posztján mondjuk ez nem túl nagy hátrány. 7-szeres Pro Bowler játékos a liga egyik legjobb puntere volt valamikor. Tavaly viszont az ő puntjait hordták vissza a legtöbb alkalommal, és a legtöbb punt return yardot is Texans nyelte be. Ez nyilvánvalóan nem csak rajta múlik, de talán itt lenne az ideje szögre akasztani azt a csukát, ez a poszt sokkal olcsóbban is megoldható. Előnyére válhat, hogy a Texanst nem vágná földhöz, ha egy évre még kifizetnének neki 1,5-2 millió dollárt.

 

John Simon megtartása viszont fontos lenne a csapat számára. Az OLB poszton játszó játékos évről-évre meggyőzőbb, egy stabil harmadik számú játékossá nőtte ki magát Mercilus és Clowney mögött. 5 sack, 7 QB-hit és 14 siettetés került a neve mellé, ráadásul ő nem is UFA, hanem RFA, tehát korlátozott státuszú szabadügynök lesz, megtartása szinte kötelező.

 

johnsimon

 

A Texans offense fala nem egy elit egység, egyedül a vakoldali tackle posztra lehet azt mondani, hogy megoldott, az ott játszó Duane Brown bőven kilóg felfelé játéktudásban. A jobb oldali guard, Brandon Brooks lesz még szabadügynök idén. Brooks nem futotta karrierje legjobb évét, pass protectionben egész vállalható volt, mindössze egy sacket engedélyezett, ám a futásblokkolásban jelentősen romlott. Viszont mind tavaly, mind tavalyelőtt is sokkal jobban szerepelt ezen a téren, tehát bőven van benne tartalék, amit ki lehet belőle hozni. A PFF-nél jelenleg a negyedik legjobb FA guard a ligában, tehát jelentősen jobbat amúgy sem találnának nála. Rookie szerződésének utolsó évét taposta, ha nem is lesz top5 legjobban fizetett OL játékos, 4-6 millió dollárra nyugodtan számíthat évente, akár még többre is.

 

Rajta kívül a kezdő center Ben Jones is szabadügynök lesz. Hasonlóan társához, ő is újonc szerződésé lejártához érkezett és ő is főleg pass protectionben erősebb. Teljesítménye egy erős közepes, és mivel bőven van hova erősíteni a Texansnak, nem vállalnak nagy kockázatot a megtartásával.

 

Hiányposztok

 

Egyértelmű a legfontosabb egy potens irányító leakasztása lenne. A piacon Fritzpatrick és Bradford lesz a két legnagyobb név, de míg előbbinek semmi oka nincs otthagyni a Jetset, addig utóbbi leszerződése nem kis kockázatot jelentene. Jelenleg egy Hoyer, Weeden, Yates trió áll a Texans rendelkezésére, utóbbi kettő szabadügynök. Nem mondok vele újdonságot, hogy egyik sem váltotta meg a világot. Tudja ezt a csapat tulajdonosa, Bob McNair is, nem rég kijelentette, hogy a csapatnak szüksége van egy franchise irányítóra. 1/22-re fog először húzni a csapat, eddigre 2-3 top QB prospect biztosan ki fog menni, tehát csak véráldozatos feltrade-del lennének elérhetőek. Kérdés az, hogy akár Goff, akár Wentz megérné-e ezt a Texansnak. De egyszerűen olyan régóta szenvednek az irányítókkal, hogy előbb utóbb muszáj lesz valamilyen kockázatot vállalniuk, ha komolyan előre akarnak lépni. Későbbi körökben Christian Hackenberg lehet célpont, aki az egyetemen még Bill O’Brien kezei alatt remekelt, utána viszont jelentősen visszaesett következő két évére, így vannak kérdőjelek vele kapcsolatban bőven.

 

Foster távozása után futóra is szükség lesz a csapatnál, mert a teljesen hektikusan teljesítő Blue nem jelent hosszútávú megoldást. Ezt a posztot rövidtávon a piacról is megtudják oldani, akár Forte 1-2 éves leigazolásával, akár mással. A draftról Kenneth Dixon (Louisiana Tech) vagy Kenyan Drake (Alabama) lehet megoldás számukra, így nem feltétlen kell első körben áldozni erre a posztra. Néhol első körben gondolják a Texanshoz Ezekiel Elliottot, a legjobb RB prospectet.

 

wilfork

 

Tavaly megszerezték Vince Wilforkot, de a veterán játékos nem zárt egy túl sikeres szezont. Idén lesz 35 éves, ebben a szezonban már 5,5 millió dollárt foglal majd a sapkából, gyakorlatilag a legjobban fizetett 3-4-es DT a ligában, ez abszolút nincs összhangban a teljesítményével. Mögötte a tavaly draftolt Christian Covington van csupán, aki 200 snapet sem töltött a pályán. A közeljövőben ez a poszt is égető lesz a Texans számára, ha Wilfork kitölti szerződését akkor legkésőbb jövőre, de ha a draftban gondolkoznak, akkor jó lenne még idén rááldozni egy magasabb picket, hogy legyen ideje tanulni a leendő NT-nek.

 

Safety-re és ILB-re is szükség lenne a csapatnál. Előbbi poszton Quintin Demps szabadügynök lesz, miután egy éves szerződése lejárt, a Broncostól elhozott Rahim Moore pedig csak kényszer megoldás volt a méretes lyuk befoltozására. ILB poszton a tavaly draftolt McKinney mellet a veterán és sérülékeny Cushing van csak. Hosszabb távon ide is mindenképp kell majd valaki.

 

A Texans jelenleg irigylésre méltó helyzetben van, égetően fontos szabadügynökük nincs, a sapkával is jól állnak, lesz mit a tejbe aprítani. Ha okosan sáfárkodnak akkor jövőre újabb előrelépést tehetnek, de a legfontosabb feladat még mindig az irányító poszt megoldása lenne. Évek óta szenvednek ezzel és pont a tavalyi szezonjuk volt a legjobb példája annak, hogy egy valamire való franchise irányító nélkül soha nem fognak a csúcsra jutni.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!