Connect with us

Minden ami NFL

Egy hét Super Bowl

Tegnap éjszaka lezajlott a Pro Bowl, ami szép és jó is volt, de azt hiszem, senki sem bánja, ha a figyelmünket mostantól a Super Bowl felé irányítjuk. Igaz, hogy a kickoffig még legalább hatot kell aludnunk, de a mérkőzés felvezetése már gyakorlatilag közvetlenül a konferencia-döntők után elkezdődött, és ezen a héten pedig már a helyszínen is elindul az amerikai futball legnagyobb ünnepe. Természetesen mi is örömmel csatlakozunk a Super Bowl héthez, és mától kezdve folyamatosan bombázni fogunk titeket kapcsolódó cikkeinkkel – de a saját programunk ismertetése előtt talán inkább nézzük meg, hogy mi történik a héten 9 időzónával arrébb.

 

SUPER BOWL HÉT CALIFORNIÁBAN

 

VASÁRNAP

 

 

Egy héttel a mérkőzés előtt megérkezett a két résztvevő csapat különgépe, ahonnan rögtön szállásaik felé is indult a Panthers és a Broncos. Mindkét csapat nagy csinnadrattával búcsúzott saját városától, több száz szurkoló követte a reptérre tartó különbuszokat – a San Jose-i reptéren viszonylag kisebb felhajtással, jelentős biztonsági intézkedések mellett fogadták a csapatokat. A pihenőhetet egyébként jellemzően a normál meccshét rutinjával töltötték a játékosok, sőt Kubiak edző elmondása szerint a Broncosnál úgy készültek, mint ha ezen a héten lett volna a mérkőzés – reméljük, hogy ez nem fog formaidőzítési gondokat okozni.

 

 

HÉTFŐ

 

Az NFL egészen vállalható kompromisszumot ajánlott a Super Bowlon részt vevő csapatoknak: cserébe azért, hogy egy napjukat a médiának áldozzák a felek, a hét további napjain a média teljes kizárásával nyugodtan készülhetnek a csapatok a nagy meccsre. A korábban „Media Day”-ként futó sajtórendezvényt idén „Opening Night”-ként definiálta át az NFL, és mint azt a névváltás is mutatja, a korábbi napközi időpont helyett este lesz lehetőség a szereplők kikérdezésére. A tartalom egyébként sokban nem változik: az edzői stáb tagjai és a játékosok vérmérsékletüktől függően a média rendelkezésére állnak, és minden felmerülő kérdést megválaszolnak a személyes paneljeiknél, de lényeges információt természetesen nem kötnek az orrunkra. Vajon hányszor fog semmit mondó választ adni Peyton a visszavonulásával kapcsolatos kérdésekre? Ma kiderül!

 

KEDD – PÉNTEK

 

A csapatok a médianapot követően visszavonulnak edzőközpontjaikba: a Broncos a Stanford, a Panthers pedig a San Jose State egyetemi bázisán tölti a hetet – természetesen az éjszakákat nem az egyetemi koleszokban, hanem luxushotelekben töltik. A Super Bowl hetén is elsősorban a szokásos meccsheti felkészülés menetrendje érvényesül a csapatoknál, de az erőnléti edzések helyett inkább a Super Bowl gameplanjére fordítják a hangsúlyt. Természetesen a felkészülés során az edzői stábok minden eszközt megragadnak arra, hogy a vasárnapi meccset szimulálják: a Panthers például lecseréltette vendéglátója műfüves pályáit a Levi’s Stadiumhoz hasonló „természetes” talajra, a Broncos pedig Brock Osweiler futójátékát kezdte el csinosítgatni, hogy a védők egy Cam Newton-jellegű QB ellen gyakorolhassanak.

 

 

Mivel a csapatok edzései nem nyilvánosak, a játékosokat pedig nem szívesen engedik ki a nyilvánosság elé, így a Super Bowl hétre érkező szurkolóknak a Super Bowl City és az NFL experience nyújt szórakoztatást. A szurkolói falu jellegű rendezvények távol a stadiontól, Frisco városközpontjában kerülnek megrendezésre, a menü pedig a szokásos: interjúk, dedikálások, focis ügyességi játékok, kiállítások, flag foci és rengeteg egyéb attrakció, többek közt 35 ingyenes koncert várja a részt vevőket. Az első hétvége tapasztalataival egyébként nem különösebben elégedettek a szervezőkkel: állítólag a várt közönség mindössze 10%-a jelent meg a szurkolói falukban – más kérdés, hogy már ez is azt jelentette, hogy negyed órákat kellett sorban állni az ügyességi feladatoknál.

 

SZOMBAT

 

Mint ahogy azt rowi helyszínbemutatójában is olvashattátok, a Levi’s stadion végül nem sikerült a legszerencsésebb helyszínválasztásnak, így az utolsó héten is intenzív pályarendezési munkák folynak, hogy a lehetőségekhez képest minden rendben legyen vasárnap este. A csapatok ennek megfelelően nem kapnak lehetőséget arra, hogy teljes edzést tartsanak a stadionban, a szombati napon a csapattagok zöme egy rövid bejárás keretein belül ismerkedhet meg a pályával, és csak a punterek és kickerek kapnak lehetőséget arra, hogy valós edzésmunkát végezhessenek a gyepen.

 

SB VASÁRNAP

 

A kezdőrúgásra helyi idő szerint 15:30-kor kerül sor, így a döntő napján már nincs érdemi programja a csapatoknak, ebéd után indulnak is az arénába, ahol 75.000 néző előtt küzdenek meg a Lombardi trófeáért. A lefújást követő programokról – már csak a végeredmény ismeretének hiányában – nincsen sok előzetes információ, de mint ahogy azt Meskó Zoltán bennfentes fejezetei alapján tudjuk, a mérkőzést követően mind a vesztes, mind a győztes csapat számára egyaránt véget ér a szezon, így különösebb motivációja egyik oldalnak sem lesz, hogy hamar befejezze az éjszakát.

 

SUPER BOWL HÉT AZ FK!-NÁL

 

Mint ahogy azt a felvezetésben is írtam, igyekszünk a lehető legjobb felvezetést biztosítani ennek a nagyon különleges Super Bowlnak, így a hét során a következő cikkekre számíthattok tőlünk:

 

– A helyszín

A legjobb sztorik a Super Bowl előtt

– A csapatok korábbi Super Bowljai (Panthers, Broncos)

– A két csapat egymás elleni meccsei

– A csapatok posztonkénti összehasonlítása

– Triple Coverage – Super Bowl podcast különkiadás

– NFL Honors összefoglaló

– Hajrá, Panthers! – Hajrá Broncos! – beharangozók

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!