Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Ki lesz a prioritás New York zöld felén?

Kicsit felborítva az előzetes sorrendet átugrunk az AFC Eastbe és körbenézünk a nagy alma zöldebbik felén. A Jetsnek pedig 24 szabadügynöke van, habár ebből persze többen korántsem fontosak. Vannak azonban nagynevű újraigazolandó játékosok is, ráadásul sok pénzük sincsen, a spotrac adatai alapján $13 millió körüli összeggel számolhatnak (overthecap szerint csak 9 millió). Ez azonban édeskevésnek tűnik, hiszen lejár a szerződése a kezdő irányítónak, a liga egyik legjobb nose tackle-jének és az egyik legjobb 3-4 DE-nek is, plusz kiegészítő emberek és nem ártana tovább fejleszteni a keretet.

 

16371630-mmmain

 

Hogyan lesz minderre pénz?

 

A kezdő vakoldali tackle, D’Brickashaw Ferguson a játéktudásához képest irreálisan magas $14 milliót foglal idén a sapkából, az egykori első körös játékossal meg lehetne beszélni egy fizetéscsökkentést és fel lehetne szabadítani ennek az összegnek akár a felét is. A cornerback Antonio Cromartie $8 milliót foglalna a sapkából, azonban halott pénz keletkezése nélkül kivágható, így rajta mindenképp érdemes elgondolkodni. Jeremy Kerley és Jeff Cumberland kivágása sem rendítené meg a csapatot és $3 milliót velük is lehet spórolni. Így azért össze lehetne szedni $30 millió körüli összeget, ami már elég lehet a boldoguláshoz.

 

Mi lesz a legfontosabbakkal?

 

Kezdjük a védőoldalon, ahol a kezdő fal 2/3-ával foglalkozni kell. Muhammad Wilkerson (DE) és Damon Harrison (NT) közül azonban feltehetőleg csak az egyikre marad pénz. Harrison lenne az olcsóbb és mögötte gyengébb a cserefelhozatal is, a Jetsnél azonban Wilkersonnal foglalkoznak inkább, akinek ráadásul a lába is eltörött az utolsó alapszakasz mérkőzésen. Persze Wilkerson egy nagyon jó játékos, az elit szint közelében van, azonban ott van mögötte Sheldon Richardson, aki szintén parádés játékos – habár a szerződése jövőre lejár – és a tavaly első körben draftolt Leonard Williams, aki már ezen rövid idő alatt is megcsillogtatta tudását. Harrison mögött eközben nincs igazából minőségi pótlás és egy jó nose tackle nélkül nagyon nehéz boldogulni 3-4-es rendszerben. Harrison futás ellen a liga talán legjobbja, de posztja miatt kevesebb szó esik róla, kisebb nevű játékos, azonban a PFF például jobbra is értékelte Wilkersonnál.

 

180426917

 

Harrisont körülbelül évi 5-6 millió dolláros szerződéssel is meg lehetne tartani, ami egy ilyen jó játékosért szerintem semmi, miközben Wilkersonnal nehéz lesz hosszú távú szerződésben megegyezni, a franchise tag tűnik a legvalószínűbbnek – akár már ma is megkaphatja, ugyanis ma nyit a franchise tag periódus -, ami pedig $16 millió körül fog mozogni (hosszú távú szerződés esetén is hasonlóval kell számolni, habár akkor az első évi cap hit alacsonyabb lesz a magas aláírási bónusz miatt). Szóval egy hasonló képességű játékost $10 millióval többért akar megtartani a Jets, aki mögött ráadásul minőségi csere is várakozik. Én Harrisont igazolnám újra, ha választani kell, a Jets viszont feltehetőleg fordítva cselekszik majd.

 

Szabadügynökké válik még a defense-ből például Calvin Pace, Demario Davis, Erin Henderson, Stephen Bowen vagy Jaiquawn Jerrett is, őket vagy olcsón vissza lehet hozni vagy elengedni, így sok szót nem ejtenék róluk. A két ILB közül Davis mehet, Henderson olcsóbb lehet és talán jobb is.

 

A támadóoldal is érdekes a Jetsnél, hiszen három futó is szabaddá válik (Ivory, Powell és Ridley), illetve Ryan Fitzpatricket is meg kellene tartani. Kezdjük az irányítóval, Fitzmagic elmenedzselte a csapatot és jelenleg nincs nála jobb opciója a Jetsnek, így kötelező megtartani. Évi $9-10 millió körül fog kapni szerintem 3 évre. A futók közötti választás sem okozhat nagy problémát a Jets vezetőségének, hiszen Chris Ivory sokkal többet fog kérni Bilal Powellnél, utóbbi pedig hasznosabb Chan Gailey támadósorába, ahol fontos, hogy elkapásokkal is ki tudj tűnni, ráadásul Powell az 11. héttől kezdve többet is volt a pályán társánál. Powell $2-3 millió közötti összegért maradhat is, Ivory viszont sokkal többe fog kerülni valakinek, aki futó után koslat a szabadügynök-piacon. Ridley mehet isten hírével.

 

bilal-powell-nfl-new-england-patriots-new-york-jets-2-590x900

 

Támadóoldalon szabadgynökké válik még Kenbrell Thompkins, Willie Colon, Chris Owosu és Kellen Davis is, rájuk ugyanaz vonatkozik, mint a kisebb nevű védőkre, tehát olcsón maradhatnak, de nem fog értük minden követ megmozgatni a vezetőség.

 

Ha marad pénz, mire költsd? Vagy inkább kit draftolj?

 

Ha Wilkersont tartja meg a csapat, akkor gyors fejszámolás alapján nem nagyon marad pénzük Fitzpatrick megtartása után, de azért a Drafton lehet erősíteni. A támadófal széleit jó lenne upgrade-elni, Ferguson és Giacomini is pocsék teljesítménnyel rukkoltak elő tavaly, csak a béna passzsiettetők nem verték meg őket. A Drafton rá is lehet repülni valakire, akár a 20., akár a 51. pickkel, az első körben Jack Conklin lehet például kiszemelt.

 

Másik gyenge pontja a csapatnak a linebacker-sor. Egy jó belső és egy jó külső LB is kellene, első sorban talán utóbbi. Egy remek 3-4-es pass rusher hiányzik ebből a csapatból, aki gyors és atletikus, ez lehet a másik célpont a Draft elején.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!