Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Merre indul a Browns?

A Browns háza táján végre megtörtént a régen várt rezsimváltás. Az új emberek a csapat vezetésében pedig végre megkezdhetik a szükséges átalakításokat. Nem lesz könnyű dolguk, ugyanis nagyon sok a teendő és kevés a biztos ember a csapatnál. Pénzügyileg elég jól állnak, 33 millió áll rendelkezésükre, tehát ha okosan csinálják, akkor minden problémára találhatnak átmenetei vagy hosszútávú megoldást.

 

A legfontosabb tennivaló az irányítóposzt betöltése lesz a Browns számára. Ez azonban nem olyan egyszerű feladat. Nem túl sok szabad irányító van a piacon, ráadásul nagy többségük valószínűleg nem is szívesen menne a Brownsba. Megpróbálkozhatnak persze Chase Daniel, Sam Bradford vagy akár Ryan Fitzpatrick csábításával is, de nem hiszem, hogy bármelyikük őket választaná optimális pénzért. Így ez a feladat valószínűleg a draftra marad. Bárki is érkezik onnan, fontos feladat lesz hogy megfelelően védjék meg. A támadófalból egyedül Mitchell Schwartz szerződése jár le, ezért rá mindenképp áldozni kell. Méghozzá feltehetőleg nem is keveset. Az évek óta konzisztensen jól teljesítő tackle minden valószínűség szerint jó ajánlatokat kapna a piacról, így ha nem értékelik kellő pénzzel teljesítményét, akkor távozni fog. A többiek szerződés rendben van, de az év közben felmerülő pletykák Alex Mackről és Joe Thomasról se sok jót sejtetnek. Thomas cutolása esetén 9,5 millió, Mack esetében pedig 8 millió landolna még a kasszában a Browns számláján. Szerintem kérdés sem férhet hozzá, hogy meg kell őket tartania a csapatnak, mindössze a játékosok motivációja a kérdés.

 

schartz

 

A másik fontos lejáró szerződésű játékos a támadó oldalon Travis Benjamin. Ugyan ő sem klasszis elkapó, de ha nem marad a csapatnál, akkor a nagyon veretes Hartline, Gabriel, Hawkins trió maradna a csak (Bowe-t már meg sem említem). Benjamin így feltehetőleg kapni fog valamilyen ajánlatot és mivel kecsegtet neki, hogy elsőszámú WR maradhat/lehet, akkor el is fogja fogadni. Ennek ellenére elkapót mindenképp nézni fognak a piacon és ha van egy kis eszük, akkor végre valaki olyat, aki 4 snapnél többet tölt a pályán és hasznos is. Jeffery kínálná magát, de szerintem óriási pénzért lenne csak hajlandó pont a Brownsba igazolni. Rajta kívül Kamar Aiken és Marvin Jones kerülhet szóba, akik ugyan olcsóbbak lehetnek, de jóval kisebb potenciállal is bírnak. Igaz a jelenlegi helyzetnél így is mérföldekkel jobbak. Nem hiszem, hogy az új vezetőség rögtön egy Jeffery szintű (éves szinten 11-12 millió) üzlettel akarja elverni a sapka nagy részét, amikor ennyi foltozni való akad. Inkább egy szolidabb (éves szinten 3-4-5 millió) elkapót hoznak vagy akár kettőt is.

 

A két említett úriemberen kívül már csak egy játékos van, aki 400 snapnél többet töltött a pályán idén, az pedig Tashaun Gipson. Azonban ő se tette ezt valami elképesztő hatékonysággal, így ragaszkodni se fognak hozzá. Jó helyzetben így a rendszerváltás után a Browns, ugyanis Benjamin és Schwartz kivételével senkiért nem kell kaparniuk a jelenlegiek közül. Nézzük is az említett elkapóposzton kívül kikre repülhetnek rá. A védelem tavalyelőtthöz képest több helyen is gyenge volt. A futás ellen se teljesítettek jól, cserébe a passzsiettetés se működött. Pénzük az van, így a top jelöltek közül is szemezgethetnek akár. Passzsiettetésre mindjárt ott van Olivier Vernon a Dolphinsból, akit ha nem marasztal a csapata, könnyen egy, a Brownstól jött ajánlat találhat meg. Mellette ott van William Hayes vagy Robert Ayers, akik kevesebb snapet is töltöttek a pályán a csapataikban és olcsóbbak is lehetnek. Futás ellen még nagyobb a választék. Ott van Chiefsnél említett Jaye Howard, a Broncosnál taglalt Malik Jackson vagy Muhammad Wilkerson is. Nehéz elképzelni, hogy legalább az egyikükre ne szállna rá a csapat.

 

muhammad-wilkerson

 

Ha okosan csinálják az előző bekezdésben taglaltakat, akkor még arra is maradhat pénzük, hogy egy top safetyt vagy cornert elcsípjenek Gipson helyére (annál is inkább, mert Haden is nagyon rosszul teljesített a szezonban). A Ramsnél és a Bengalsnál is több safety lesz szabadügynök, márpedig mindannyian bizonyították idén, hogy képesek nagy teljesítményre. A Bengals játékosok csoporton belüli váltásához lehet, hogy nagy pénz kellene, de az egyik Rams játékost talán jutányos áron is meg tudják csípni.

 

Az offseason tehát mozgalmas lesz a Browns számára. Ha végre okosan csinálják a dolgokat, akkor az első két megemlített támadót magukhoz kötik, a free agency piacról újra félelmetessé teszik a védelmet, a draftról pedig szereznek egy irányítót, akivel Hue Jackson elkezdheti az építkezést.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások