Connect with us

Hír

Jared Allen hálás a Bearsnek

A fénykorában a liga legjobb pass rusherének számító Jared Allen az idei szezont még a Chicago Bears csapatában kezdte meg. A világéletében 4-3-es defensive endet játszó védő a sémaváltás áldozata lett, a 3-4-es rendszerre átálló Bears nem tartott igényt a szolgálataira. Ekkor jött a Panthers, akik egy kondíciós 6. körös picket adtak a játékosért, de ez nem minden: a Chicago Bears állta Allen teljes évi fizetését, azaz 11,5 millió dollárt, míg a Panthersnek csak 823 ezret kellett fizetnie. Ebből adódóan a Carolina is köszönetet nyilváníthatna a Bearsnek, de egyelőre a chicagóiaknak be kell érniük Allen szavaival:

 

“Mi a véleményem erről? Az Úr nagyszerű. Meg kell köszönnöm ezt John Fox vezetőedzőnek és Ryan Pace GM-nek, hogy megengedték, hogy továbbálljak és mindez lehetővé váljon. Ez egy nagyszerű kaland. Egy igazi áldás. Az egész karrierem az. Visszatérni és játszani otthon, ott, ahol felnőttem. Csodálatos”

allen bills

 

Allen Kaliforniában, Los Gatosban született és ott is végezte el a középiskolát. 2004-ben a 4. körben draftolta őt a Chiefs. Első három szezonjában 27,5 sacket szerzett, utolsó Kansasi idényében 15,5-t. Ekkor cserélte el a Chiefs Allent Minnesotába egy első körös és két második körös pickért, amikből többek között Jamaal Charlest és a tackle Branden Albertet választotta a csapat. Allen 6 évet töltött Minnesotában, minden évében legalább 11 sacket szerezve. Kétszer volt 14,5 sackes és egyezer egy 22 sackes szezonja.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!