Connect with us

Hír

TNF a CBS-en és NBC-n is

Az NFL meghosszabbította együttműködési szerződését a CBS csatornával és új belépőként megegyezett az NBC-vel is a 2016-os és 2017-es csütörtök esti mérkőzések kapcsán. Mindkét csatorna 5-5 mérkőzést közvetíthet a szezonok során, így ketten együtt 10 mérkőzést adhatnak az eddigi 8 helyett. A maradék helyeket pedig továbbra is az NFL Network birtokolja.

 

tnf

 

A szerződés összes részlete nem ismert, de a jogok egyenként 450 millió dollár körül mozoghatnak az 5-5 mérkőzésért. „Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű partnerrel sikerült meghosszabbítani az együttműködést, mint a CBS és örömmel jelentem be, hogy egy másik nagyszerű csatornával az NBC-vel is sikerült megállapodásra jutni.” Nyilatkozta Rogel Goodell. A TNF-ek már évek óta a vezető helyre helyezik az adott csatornákat csütörtökönként és ezt a trendet szeretné folytatni, illetve elkezdeni a két tévétársaság.

 

A csütörtök esti rangadók közvetítése a 2006-os idényre tekint vissza, amikor az NFL Network 8 mérkőzéssel jelentkezett először az országban és egészen 2013-ig kizárólagos jogokat birtokoltak. A 2015-ös program során átlagosan 13 millió nézőt csalt a TV-k elé az NFL, a CBS és NFL Network segítségével, amely közel 60%-os javulás a 2013-as évhez képest. Azt még nem tudjuk, hogy ez milyen hatással lehet a hazai csütörtök éjjeli közvetítésekre, de bizonyára nekünk sem kell csökkentett meccsszámmal megelégednünk.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!