Connect with us

Szabadügynök

FA-értékelő – Combosodik a Jaguars

Bár csak 5-11-es mérleggel zárta a szezont a Jaguars, mégis az utóbbi évek legjobb csapatát láthattuk. Végre megvan a franchise irányító, van offense, ha véletlenül valami védelmet is összeraknak, akkor az AFC South-ban bármi lehet (a Titans kivételével). Nagyon úgy fest, hogy lassan a Jagsszel is számolni kell.

 

Cleveland Browns v Jacksonville Jaguars

 

Van különbség millió és millió között

 

A Jacksonville Jaguars idén is túlfizetett szinte mindenkit. Ezt lehet negatívan értékelni. Én ugyanakkor azt mondom, hogy van különbség egy Jaguars, egy Giants és egy Patriots között és nem lehet mindenkit egyformán megítélni. A Patriotsba gyűrűt mennek nyerni az emberek, ennek megfelelően leadnak az igényeikből. Egy Giants szintű csapat nem állandó contender, viszont van annyira jó, hogy korrekt áron igazoljanak játékost (idén ez nem nagyon sikerült). Egy Jaguars, vagy még inkább Browns vagy a jelenlegi 49ers pedig olyan, ahová csak igen komoly ellenjuttatásért cserébe mennek a jobb játékosok, ha egyáltalán mennek. Ez ciklikus folyamat, a 49ers épp a mélyponton van, míg például az Oakland Raiders lassan közkedvelt célállomássá válik. A Jags valahol a Raiders és a 49ers között van:

 

Malik Jackson, DE/DT – 6 év, 85,5 millió

Kelvin Beachum, OT – 5 év, 45 millió

Tashaun Gipson, FS – 5 év, 36 millió

Chris Ivory, RB – 5 év, 32 millió

Marcedes Lewis, TE – 3 év, 12 millió

Brad Nortman, P – 4 év, 8,8 millió

Chad Henne, QB – 2 év, 8 millió

Mackenzy Bernadeau, C/G – 2 év, 3 millió

Prince Amukamara, CB – 1 év, ? millió dollár

 

Ahogy a Broncos értékelőjében írtam, Jackson egyik rájátszás esélyes csapatnak sem ér meg ennyit. Viszont egy olyan franchise-nak, ahol 80 millió dollárnyi költőpénz volt és e mellé 40+ milliót kellett készpénzben kifizetnie a szabályok szerint, annak belefér. Jackson jó futás ellen és kiváló pass rush terén, DT poszton fog játszani, szerintem megszolgálja majd a pénzét (B+). Kelvin Beachum szerződése gyakorlatilag pont olyan, mint Russell Okungé. Első évében 4,5 milliót kap, utána a Jagsnek opciója lesz lehívni a maradék 4 évet 40 millió dollár értékben. A Jags tehát bagóért szerzett egy nagyon jó vakoldali tackle-t, aki ha sérült lesz vagy pocsékul játszik, gond nélkül elküldhetik. Ez a szerződés „A++”-os.

 

malik-jackson

 

Gipson szerződése szintén jó, már ha nem a tavalyi, hanem az azelőtti évek játékát nézzük. A Jagsé volt a liga egyik legrosszabb safety párosa, ez hatalmas upgrade. Ahogy Prince Amukamara leigazolása és „prove it” szerződése is rendben van, még ha nem is ismerjük a részleteket. Abszolút hiányposztra érkezett, a védőfal és a seconday hírtelen elég jónak néz ki. Chad Henne szerződése hibátlan: tapasztalt backup, csereirányítókhoz mérten is alacsony fizetésért („A-”).

 

Nekem Chris Ivory leigazolása is tetszik. Nagyon sokat kap ahhoz képest, hogy van a csapatban egy Yeldon is, ennek ellenére nem tartom rossznak, ha egy csapat tudja a futóit rotálni. Nortman szerződése egy punter szerződés, nem sok mindent lehet róla mondani, Bernadeau annyit ér, amennyit kap, Mercedes Lewis pedig a „miért ne” kategória („C+”).

 

Távozók és hiányposztok

 

A Jaguars kivágta Chris Clemonst (DE), Zane Beadlest (G) és Toby Gerhartot (RB). Egyikükért sem kár, nem veszítettek velük semmit. Ellenben az, hogy a center Stefen Wisniewskit még mindig nem igazolták újra, számomra teljesen érthetetlen. Remek szezonon van túl, egészséges volt, ő nagyon kellene abba az ütött-kopott támadófalba. Illetve, amit nem csak a Jaguarsszal, hanem az egész NFL-lel kapcsolatban nem értek, a veterán klasszis guardok mellőzése. A Jagsbe legalább egy, de inkább két új guard kellene.

 

bortles sack

 

Ami a hiányposztokat illeti, egy jó strong safety és egy minőségi linebacker is nagyon hiányzik. Utóbbit vélhetően a draft első körében fogják megoldani, előbbi pedig marad a második-harmadik körre. Donte Fowler visszajön, de rajta és Jared Odrickon kívül nincs minőségi end a csapatban, rotációs emberek a szélre is kellenek. Összességében nem néz ki tehát rosszul a csapat, ha Wisnewskit visszahozzák és legalább egy veterán guardot összeszednek, akkor az „A-” sem lenne akkora túlzás nekik.

 

Értékelés: B+

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!