Connect with us

Hír

Csak semmi komoly – Pletykák az utóbbi napokból

Összeszedtünk egész sok híresztelést, pletykát, hogy az egyes csapatok kik után érdeklődnek, mi várható néhány szabadügynökkel. Persze nagyrészt semmi komoly, legalábbis egyelőre, hétfőn megindul a kivágás-hullám és hétfő 22.00-tól meg lehet kezdeni a csapatoknak az FA-k csábítgatását, szerdán 22.00-kor pedig ránk zuhan az ég, mi pedig élő, folyamatosan frissülő cikkekkel fogunk jönni a valószínűleg keddtől az aktuális hírekkel és már megkötött szerződésekkel is akár. Na de előbb nézzük meg a pletykákat.

 

RUMOR

 

– Az elejére már egy hivatalos dolog, a Vikings hosszabbított safetyjével, Andrew Sendejoval, aki egy 4 éves, $16 milliós szerződést kapott.

 

– A Cardinals Tamba Halit célozza meg, ha nem sikerül a Chiefsnek újraigazolnia.

 

– A Falcons Danny Trevathant és Mohamed Sanut is kiszemelte magának.

 

– A Browns úgy tűnik elengedi Travis Benjamint, a Falconst itt is rebesgetik, illetve a Chargerst is.

 

– A Ravens nem szeretné visszaigazolni Courtney Upshawt, ellenben Daryl Smitht igen, az eddiginél olcsóbban. Eugene Monroe kivágása is várható.

 

– Malik Jackson iránt a Bears és a Raiders érdeklődik kiváltképpen.

 

04 October 2015: Denver Broncos Defensive End Malik Jackson (97) [17670] in action during a game between the Minnesota Vikings and the Denver Broncos at Sports Authority Field at Mile High in Denver, CO. (Photo by Robin Alam/Icon Sportswire)

 

– Facebookon már megírtuk, de a Bears Martellus Bennett elcserélésén dolgozik, de egyáltalán nem biztos, hogy lesz piaca a tight endnek.

 

– A Cowboys ki fogja vágni a cornerback Brandon Carrt és Adam “Pacman” Jonest szemelték ki maguknak a helyére

 

– Az Eagles valószínűleg megpróbálja elhozni a Chiefs korábbi guardját, Jeff Allent. Iloka is rajta lehet a kívánságlistán a sasoknál, de úgy fognak csak költekezni, hogy Fletcher Cox új szerződése majd beleférjen, amikor sikerül megegyezni.

 

– Az egyik legviccesebb dolog, hogy Nick Foles iránt három csapat, a Cowboys, a Dolphins és a Redskins is érdeklődik.

 

– Haloti Ngata valószínűleg marad a Lionsnál.

 

– Facebookon erről is volt szó, a Broncos állítólag egy 3 éves, legalább $45 milliós szerződést pakolt le Brock Osweiler elé.

 

– Ha Osweiler mégsem marad a Broncosnál, akkor a Texans fő célpontja lehet. Houstonba RGIII is opció lehet.

 

– Bruce Irvin azt mondta, hogy akkor marad Seattle-ben, ha nem sokkal marad el a Seahawks ajánlata, mint a legjobb kérői. Ez a kérő a Jaguars vagy a Falcons lehet első sorban.

 

AR-150129672

 

– Seahawkshoz kapcsolódik még, hogy Jermaine Kearse szinte biztosan nem marad a csapatnál.

 

– Mario Williams ma Miamiba látogatott, de ez nem jelent még semmit, Williams szeretne 4-5 csapathoz elutazni, mielőtt döntene jövőjéről.

 

– A Dolphinshoz kapcsolódik még, hogy Lamar Miller újraszerződtetésén dolgoznak, évi 5 millió körül ajánlottak neki. Milleren kívül a defensive end William Hayes és a guard Geoff Schwartz a kiszemeltje a floridaiaknak.

 

– A Patriots több futó iránt is érdeklődik egyes információ szerint: Matt Forte, Chris Ivory, Alfred Morris, Joique Bell.

 

– A Saints kiszemeltjei között találjuk Alex Boone-t, William Hayest, Derrick Shelbyt, Chris Longot és Adrian Claybornt.

 

– A Giants szeretné megtartani JPP-t, de egy magas elkapó is a célpontok között lehet.

 

– A Jetsnél ha nem sikerül megtartani Ivoryt, akkor Alfred Morrist tartják B tervnek. Muhammad Wilkersonnal kapcsolatban nem zárható ki a “tag-and-trade”, tehát a franchise tag után elcserélik, de nem lesz könnyű vevőt találni.

 

– A Chargersnél állítólag csak idő kérdése, hogy mikor igazolják újra Antonio Gateset.

 

– Meglepő, de a 49ers érdeklődik Doug Martin iránt.

 

– Ha már Buccaneers, a csapat Roddy White-on gondolkodik.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!