A Kansas City Chiefs FA kitekintőjében azt írtam, hogy amennyiben a csapat szeretné megtartani az összes lejáró szerződésű, fontos védelemben szereplő játékosát, akkor el fog fogyni a pénzük és nem tudnak a támadósorban jelentősen erősíteni. Akkor még nem gondoltam volna, hogy nekik ez egy változtatás kivételével teljesen megfelel és így fognak eljárni.
A lejáró szerződésű játékosok között is prioritást élvezett Eric Berry, aki annak rendje és módja szerint meg is kapta a franchise taget. Kétségtelenül jó döntést hoztak megtartásával kapcsolatban és ha már a hosszú távú szerződés nem született meg a két fél között, akkor adtak maguknak plusz egy évet hogy közeledjenek az álláspontok. Derrick Johnson megtartása szintén fontos volt és véleményem szerint egy nagyon jó üzletet kötöttek vele. Az évi 7 milliós átlagú fizetés egyáltalán nem sok egy ilyen képességű játékosért és három évnél hosszabb szerződést se adtak neki, hátha korából kiindulva romlani fog a játéka. Amire kevésbé gondoltam az Tamba Hali megtartása volt. Azt tudtam, hogy Hali nagyon jól kiegészíti Houston másik oldalát az OLB poszton és szép szezonokat produkált, de nem voltam benne biztos, hogy a tavalyi egy éves szerződés után meg fogják tartani. A napokban kiderült Houston sérülés azonban már mindent megmagyaráz. Mindenesetre rosszul nem jártak vele, ezzel továbbra is magukénak tudhatják a liga top10-be bőven beférő külső linebacker sort. Ide egyébként újraigazolták Frank Zombot is, hogy a mélység is megmaradjon a minőség mellett. Újraigazolták továbbá Jaye Howardot is, a kiváló run defendert, aki kevesebbel is beérte, mint vártam. Mike DeVito, viszont talán éppen ezért már nem kapott új ajánlatot.
Ahhoz hogy egy minimális erősítés lehetséges legyen a támadóoldalon, kellett egy vezéráldozatot is hozni. Ez most a cornerback Sean Smith lett. Kicsit csodálkozok ezen a döntésen, mert a csapat CB sora azért így nem maradt túl veretes. Az újonc Marcus Peters ugyan nagyon tehetséges, de egy legalább közepes corner maradhatott volna mellette. Így ez az egység talán gyenge pontnak is mondható és Smith ráadásul a csoportrivális Raidersnél kötött ki, ami külön fájó pont lehet. Igaz, hogy a csapatban található több olyan safety is, aki akár cornerback poszton is bevethető, de kicsit furának érzem akkor is, hogy nem érkezett senki Smith helyére. Itt lehet megjegyezni még Jamell Fleming újraszerződtetését is, de ő inkább speciel teamer, mint valódi cornerback. A két lejáró szerződésű safetyért, Abdullahért és Branchért talán nem akkora kár, ugyanis ez a poszt elég mély volt és tudják pótolni őket, bár ha racionális összegért hajlandóak lettek volna maradni, akkor az egyikük megtartása itt is indokolható lenne.
A Smith elengedésével hozott áldozat azonban lehetővé tette, hogy kicsit fejlesszenek a támadóoldalon. A támadófalba Mitchell Schwartz érkezett, aki a süllyedő Browns hajót hagyta el jobb állás reményében. Ez a lépés mindenképp upgrade a Chiefs számára a támadóoldalon, ahol a futójáték a jelenlegi fal mögött is működött. A passzjáték azonban nem és valószínűleg ezen nem az egy szem Rod Streater fog változtatni. Azt nem vitatom, hogy a csapat számára kellett elkapó, de hogy ezt az űrt pont Streater tölti be, nem vagyok biztos. Persze Maclin és a frissen hosszabbított Kelce mögött éppen ő is elmuzsikálhat valahogy. Főleg úgy, hogy Jason Avantot nem kínálták meg ez idáig új szerződéssel, szóval a mennyiség is fogyatkozott elkapófronton. Említésre méltó még a támadófalból távozó Jeff Allen, aki kitűnő szezonon volt túl, ellenben Donald Stephenson után érthetőm hogy nem kapálóztak túlságosan. Ben Grubbs pedig a nagy dead money ellenére is lapátra került a csapatnál, valószínűleg a szezon közepén elszenvedett nyaksérülésének köszönhetően. Az utolsó nagyobb nevű távozó pedig az Eaglesnél nagyobb (esélyt?) pénzt kapó backup QB, Chase Daniel, aki ennyit bizonyosan nem ért meg a Chiefs számára.
A védelem magja tehát egyben maradt, kicsit erősödött a támadósor is. Két dolog azonban nagyon nem tetszik. Az egyik, hogy Sean Smith helyére nem hoztak idáig senkit, így pedig a cornerback sor kicsit üresnek tűnik, a másik pedig hogy két elég jó guard is elhagyta a csapatot, holott ez a csapatrész egyértelműen erősítésre szorult. Ha legalább egy közepes teljesítményre képes cornert szereztek volna, akkor ez B+ körül is lehetne, így viszont inkább B-.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások