Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Következő lépés előre

A tavalyi szezonnak hatalmas változásokkal mentek neki a Medvék: új vezetőedző, új GM, új védelmi séma, új támadó- és védőkoordinátor, talán még Rózsika nénit is lecserélték a takarítószemélyzet éléről. Ennek megfelelően nem váltották meg a világot, egy szerénynek mondható 6-10-es mérleget produkálva lettek csoportutolsók. De aggodalomra semmi ok, ez még csak az építkezés eleje, és mint látni fogjuk remek kezdőpozícióból várhatják az újabb FA-piac nyitását.

 

Cap-helyzet

 

Az overthecap adatai alapján a Bears 60,7 millió dollárból gazdálkodhat, ami a harmadik legtöbb az egész ligában. Árnyalja a képet, hogy Alshon Jeffery nemrég megkapta a franchise taget, így ez 46 millióra zuhant, azonban ez még így is egy kisebb vagyon.

 

bennett

 

Amennyiben további helyet akarnak magunknak felszabadítani, akkor Martellus Bennett és Lamarr Houston alatt remeghet a talaj. A hegyomlásnyi TE kapcsolata nem az igazi az új vezetéssel, és – igaz, hogy mérkőzést is kellett kihagynia – de a teljesítménye se volt a megszokott. 11 mérkőzésen 439 yardot és 3 TD-t szerzett, mérkőzésenként majd 20 yarddal kevesebbet mint 2014-ben. Ez kerülne 6,3 millióba a csapatnak szerződésének utolsó évében, kivágásával további 5,1 milliót tudnának megspórolni. Ráadásul a nyakára hozták a Jaguarstól tavaly Zach Millert is.

 

Houston esete egy kicsit más, ő konkrétan kijelentette, hogy szívesen továbbállna a szeles városból. Második évét töltötte a csapatnál és bár csak két mérkőzésen volt kezdő 8 sacket így is összegurigázott, amivel a csapat legjobbja volt. Neki ugyan még 3 év van vissza a szerződéséből, ha úgy gondolja a csapat, akkor 4 milliót szabadíthatna fel a távozásával.

 

rolle

 

Antrel Rolle szerződését viszont jól rakta össze az új vezetés tavaly, gyakorlatilag az összes garantált tartalmát már kifizették neki, ezért hiába van hátra még két év a szerződéséből, innentől kezdve halott pénz nélkül bármikor elküldhető lesz, ha nem úgy teljesít, ahogy azt elvárják tőle. Egyébként ez mindenképp Ryan Pace érdeme, a tavaly kötött szerződéseket okosan rakta össze az új GM, alacsony aláírási pénzzel, a garantált tartalmakat inkább mindenféle bónuszokban kaphatják meg a játékosok, ehhez viszont teljesíteni kell.

 

Szabadügynökök

 

A legfontosabb szabadügynöküket már megtartották, Alshon Jeffery tagelésével egy további évre már mindenképp magukhoz kötötték a kiváló elkapót. Ami ezzel kapcsolatban jó hír nekik, hogy sikeresen kibekkelték a Marshall nélküli évet, jövőre pedig várhatóan hadra fogható állapotban lesz a tavalyi első körös választottjuk, Kevin White is, így elkapó poszton nem kell Cutlernek aggódnia. A másik nagy név a csapatnál Matt Forte, aki egészen biztosan elhagyja majd Chicagót a következő szezonra.

 

miller

 

Akinek az újraigazolásán el lehet gondolkozni az többek között Zach Miller, főleg ha Bennett lába tényleg kifelé lóg a csapatból. Egyrészt mert olcsó, másrészt nem teljesített sokkal rosszabbul mint Bennett. 150 snappel kevesebbet volt a pályán de ugyanannyi yardot, viszont hárommal több TD-t szerzett. Tracy Porter és Jarvis Jenkins teljesítménye messze elmaradt az erős közepestől is, viszont pont ezért egy olcsó opciót jelentenek majd a védelem számára, ami amúgy is ezer sebből vérzik, mélysége egyáltalán nincs.

 

Shea McClellin rookie szerződését végezte ki a tavalyi szezonnal, meg vélhetőleg saját karrierjét is. Az egykori első körös választott sose váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Első két szezonjában még edge rusher volt, majd átmozgatták a linebacker-sor közepére és itt meg is állt a tudomány. Olyan szinten alulteljesít és láthatatlan a pályán, hogy semmi oka a csapatnak a hosszabbítás mellett dönteni.

 

Hozzá hasonlóan Alan Ball sem reménykedhet semmi jóban. A tizedik szezonjába kezdő cornerback tavaly kereken 3 milliót kapott a csapattól, ami ezen a poszton nem egy egetverő fizetés. Viszont a pályán mutatott játéka még ezt se ért el.

 

pace_vamosbears_011315

 

A többiek olyan szinten keveset kaptak, hogy nem oszt nem szoroz kit visznek tovább Foxék. A rendszer egyszerű lehet, egy valag elköthető pénzük van, azokra a posztokra ahova nem sikerül előrelépést jelentő játékost szerezni, ott minimum pénzekért tovább kell vinni a lejáró szerződésű játékosokat. Pace tavalyi munkáját látva nem különösebben kell aggódnia a szurkolóknak, biztos, hogy okosan fogja keverni a kártyákat.

 

Hogyan tovább?

 

A legfontosabb a csapat számára, hogy a védelmet erősítse meg. Passz elleni védekezésben egész jól mutatnak a számaik, futás ellen már kevésbé. Egy jó linebacker mindenképp kéne a csapatnak, a védőfalba meg akármelyik posztra. Valamint egy új cornerback sem ártana. Támadó oldalról Forte pótlása lesz a legnehezebb feladat, valamint a támadófalba akárkit lehet hozni. Ennyi pénzből több posztra is hozhatnak olyan játékosokat, akik jelentős előrelépést fognak jelenteni, ehhez hozzájön még a draft és a fejlődés szinte garantált.

 

Összességében nagyon jó helyzetben van a Chicago Bears, nincs más dolguk, mint a tavaly megkezdett építkezést konzisztensen tovább folytatni. Pénzük van rá mint a szemét, van egy okos GM-ük, és ami talán a legfontosabb, most már van egy év tapasztalatuk az egymással folytatott munkában. Ezt kell folytatni és meg fog indulni az a szekér felfelé.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások