A támadósorban fellelhető szabadon igazolható játékosok felhozatalának végigmérése után a labda másik oldalára, a védelmek legígéretesebb játékosaira kerül át a hangsúly. Kezdésnek a top10 linebackerrel.
1. Danny Trevathan
A Von Millerre rakott franchise taggel megoldódott a denveri védelemmel kapcsolatos legfontosabb kérdés, azonban a többiekre is kell gondolni. Gondolok itt első sorban Trevathanre, aki Marshallal kiegészülve a liga talán legjobb belső linebacker-párosát alkották. Trevathan mind futás, mind passz ellen konstans magas szinten teljesített. Ebből fakadóan a fizetési igényei is feltehetően megnőnek, amit nem biztos, hogy a Broncos ki tud szolgálni. Mindössze 26 éves játékosról beszélünk, így amellett, hogy jó teljesítménnyel rukkol elő hétről-hétre, még hosszú távú projektnek is tökéletesen megfelel. A Denver mellett elsősorban olyan csapatok versenghetnek Trevathan kegyeiért, akiknek van bőven mit a tejbe aprítani – gondolok itt első sorban a Jaguars-Raiders-49ers hármasra. A licitháború miatt pedig akár egy 10+ milliós szerződés is kinézhet neki évente.
2. Bruce Irvin
Ő is teszteli a piacot majd márciusban, nála azonban más a helyzet, hiszen a napokban elmondta, hogy ő szeretne Seattle-ben maradni, így ha nagyon hasonló ajánlatokat kap más csapatoktól, akkor nem költözik másik városba, hanem marad a Seahawksnál. Ez szép és jó, de ezzel párhuzamosan elég nagy fizetési igénye van, ami nem feltétlenül egyeztethető össze a Seattle jelenlegi cap space-ével, nagy hometown discountba pedig nem valószínű, hogy belemenne Irvin. Szintén hosszú távú megoldást jelenthet a csapatoknak, mivel neki is az újonc szerződése járt le. Trevathannél rosszabb coverage-ban, de futás ellen hasonlóan jól teljesítenek, ráadásul azt nem szabad kifelejteni, hogy Irvinnek nincs annyi minőségi társa a front7-ben, mint denveri kollégájának. És tegyük hozzá, hogy mivel egy külső linebackerről van szó, a pass rushban végzett munkája is fontos, amit szintén igen tisztességesen végez. Esetében is 10 millió körüli éves szerződésről beszélhetünk.
3. Tamba Hali
Hali már kicsit jobban benne van a korban, mint az eddig felhozott nevek, de 32 évesen is a liga legjobb pass rusherei között tartjuk számon a Chiefs játékosát. 2-3 éves szerződésre van esélye, ennél hosszabb távra nem hiszem, hogy terveznének vele. Nagyon nagy fizetési igénye sem lesz, kérdés, hogy a Chiefsnek marad-e még annyi helye a plafon alatt, hogy meg tudja tartani Halit, hiszen több kulcsjátékosával is zöld ágra kell vergődni és nem biztos, hogy az outside linebacker megtartása lesz a prioritás.
4. Derrick Johnson
Itt van például Johsnon, akivel sokkal jobban haladnak a tárgyalások, mint Halival. Johsnon sem mai gyerek, 33 éves, de Halihoz hasonlóan kihagyhatatlan, hogyha a posztján legjobb játékosokat keressük. Futás és passz ellen is kiváló és nagy fölénnyel zárta az első helyen a csapat tackle listáját – habár tudjuk, ez annyi mindent nem jelent, mégsem mehetünk el szó nélkül mellette. Az ő orra alá sem kell feltehetően nagy összegű szerződést rakni, nála is egy 2-3 éves kontraktus lehet a megoldás, ráadásul posztjából adódóan kevesebbért is meg lehet tartani, mint egy pass rushert.
5. Tahir Whitehead
A szezon második felére ismét alapemberré vált a Lions védelmében. 2014-ben minden meccsén kezdő volt és karrierje legjobb évét követően meglepő módon a 2015-ös év elején kiszorult a kezdőből, pusztán kiegészítőemberként vették számításba. A bye week után azonban megragadt és elsősorban futás elleni védekezésével emelkedett ki a Lions linebacker-sorából. Habár kikerül a piacra nem gondolom, hogy túl nagy kérdés lenne, hogy hol folytatja. Detroitban remekül egészítik ki (egészítenék ki) egymást DeAndre Levyvel a linebacker-sor két oldalán. Ő egy hosszú távú, évi 5-6 milliós szerződésben reménykedhet.
6. Rolando McClain
McClain tavaly bizonyította, hogy a dallasi védelem egyik alappillére lehet hosszú távon is akár. Neki is volt egy remek kiegészítőpárja Sean Lee személyében, aminek köszönhetően kevésbé tűntek fel a futás elleni védekezés terén felfedezhető hiányosságai – plusz tegyük hozzá, hogy amikor Lee nem állt rendelkezésre, akkor is egész tisztességesen összerántotta a Cowboys védelmét. Vele, mint oly sok dallasi játékossal kockázat is járna, hiszen drogügyei miatt bármikor benne van az eltiltás veszélye (ráadásul ő már visszaesőnek minősül a szabályzat szerint, így egy-egy félrelépés igen nagy csapást is okozhat a csapatnak). E kockázat miatt nem is fognak sokan sorban állni érte, hosszú távú szerződés az ő esetében emiatt nem is nagyon elképzelhető. Az előző kontraktusához hasonló, évi 3-4 millió lehet reális nála, rövidebb távon (maximum 2-3 év).
7. Jarrell Freeman
A Colts 30 esztendős linebackere az egyik legstabilabb láncszeme volt karrierje elejétől kezdve a halvány indianapolisi védelemnek. Futás ellen a liga szűk elitjébe tartozik és pass rush terén korrekt munkát végez. Kicsit visszás a helyzete, mert 30 évesen jár le újonc szerződése, így itt lenne az idő egy megadealt kialkudni, csak hát a kora miatt pont kevesebb esély van erre. Ebből kifolyólag gondolkodás nélkül fog aláírni ahhoz a csapathoz, aki a legtöbbet ajánlja neki és Indianapolisban sem számíthatnak arra, hogy „hometown discount” következtében piaci áron alul tudják megtartani Freemant. 5-6 milliót azért remélhet évente.
8. Mark Barron
Barron idén vált alapemberré a Rams bivalyerős védelmében James Laurinaitis mellett. Utóbbi kivágásával elég egyértelművé vált, hogy Barronnal számolnak a Ramsnél hosszú távon a linebacker-sorban, amit persze meg is szolgált idén. Alapjában véve ő egy safety, de az elmúlt szezonban külső linebackerként találták meg az ideális helyét. Most, hogy Trumaine Johsnon franchise taget kapott és a Janoris Jenkinsszel való megállapodásra elég kevés esély van, így Barron újraszerződése a legfontosabb a Los Angeles-iek számára. 4-5 éves szerződésben és évi, akár 7-8 millió is juthat neki évente.
9. Aldon Smith
Smith az egyik legnagyobb kérdés. Tehetsége és pályán mutatott játéka alapján egymást taposnák a csapatok érte, azonban a pályán kívüli balhéi mindent felülírnak. Tavaly, amikor a Raidersben pályára lépett nem játszott rosszul sőt, kifejezetten jól nézett ki az Oakland front7-je. Még jobban árnyalja a képet, hogy a tavaly novemberi eltiltását követően 1 évig nem edzhet aktuális csapatával, így erősen kérdéses, hogy mennyire tudja magát formában tartani. Ha kap szerződést, akkor is csak egy egy éves megállapodás kerülhet szóba, valami csokipénzért. Aztán majd megdolgozhat a nagy dealért, hogyha pályára engedik.
10. Daryl Smith
A Ravensnek muszáj volt emberáldozatokat adnia, hogy kulcsembereit megtarthassa. Ennek volt áldozata Smith is, aki borzalmas évet zárt – a teljes Baltimore-hoz hasonlóan. Jövője viszont mindenképp van, hiszen megfelelő társakkal igazán eredményes játékkal tud hozzájárulni csapata előremeneteléhez, jó iparosként gyűjtögeti a tackle-eket. Esetetében nem kizárt, hogy akár a Ravens újraigazolja egy optimálisabb szerződéssel, de ő semmiképpen sem long term project játékos a maga 33 évével, így 2-3 évnél és évi 2-3 milliónál nem igazán remélhet többet.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
Daryl Smith Oakland eg-két év, 5+ misi? Mellé-mögé draft, és nevelje az újoncot kicsit kivitellel.
34 éves lesz pár nap múlva, az 5+ millió erős lenne. de egyébként össze jöhet, mert pont Jack Del Rio draftolta.
Jó, de költeni kell.Ha kvázi garantáltként kap sokat, akkor gyorsan le lesz tudva, késöbbi kihatás nélkül.
tavaly is költeniük kellett, de ez nem jelentette azt, hogy szórták a pénzt és túlfizettek mindenkit. például Terrance Knightont pont azért nem igazolták le, mert túlértékelte magát, pedig hiányposztra jött volna. mellesleg ha mégis túlfizetnének valakit, akkor az inkább egy 26-27 éves játékos legyen.